Nem tudok betelni a dicsekvéssel, de ami igaz az igaz, Miskolcon nekem volt az első privát film stúdióm . Annyira jól ment a biznisz, hogy végül szemet vetett rá a TIT – aki nem tudná, ez a természettudományi egyesület – és végül már rajtuk keresztül kellett számlázni. Magyarul államosítottak, hogy keressenek rajtam. Napi 24 órában vettem a hívást és ha kellett megörökítettem az érdekesebb eseményeket. Persze VHS amatőr rendszerben, s sajnos nem minden felvételt sikerült átmentenem. Ez az ongai tragédia emlékszem egy hétvégén volt, s dr. Sárközi Ferenc a megyei rendőrfőkapitány helyettese értesített – mondta érdemes lenne megörökíteni. Figyelem 1988 – egy erőgép gémje képes volt megborítani a hidat. Emlékezetem szerint nem kapkodták el a helyrehozatalt. Akkoriban írtam erről , hogy a traktor felelősségbiztosítása erre is a kárra is kiterjed, de a helyreállítás igen csak akadozva történt meg. Tehát én voltam a producer, a gyártásvezető és az operatőr.
Szántó István
Related article
Palacsintából jó vagyok – ha finomat akarsz ott a Talon – Miskolcon , a Kazinczy utcán túrós banános, lekváros van, mákost nem láttam
Palacsintaevésből jó vagyok.Otthon a normál méretűből hat a kezdő adagom. Elvégre ez könnyű takarmány, csak az utolsó adag laktató. Lekváros, kakaós, citromos túrós...
Kopogtat a koronavírus – legyünk résen – apósom ilyenkor már spájzolt – keletről vártuk, de délről jöhet
Nyugalom. A hazai operatív törzs szerint felkészültünk a legrosszabbra is. Jómagam meg is bízom bennük. Ám eszembe jut ilyenkor a drága jó apósom...
Nyári Mikulások Kongresszusa – Pécsi Mikulás a világtalálkozón – hát csak vannak nyári télapók ?
A dániai Bakkenben minden nyáron összegyűlnek a világ Mikulásai, hogy megünnepeljék a karácsonyt, az ünnepi hangulatot, és a varázslatot. A Nemzetközi Mikulás Kongresszuson...
Hét tagvállalatnál ír ki vezetői pályázatot a Miskolc Holding Zrt.- hét igazgatói szék keres új gazdát – ne tippeljünk
Ne tessék kapkodni! A pályázatok csak péntektől kerülnek fel a holding honlapjára. Lehet találgatni, tippelni, hogy melyik az hét tagvállalat, de nem érdemes....
Szükségem van mindenkire – péntek 13. – nyugi ez is csak húszon-négyórás
Nem azért mondom – ma péntek 13. van. Persze nem minden 13. péntek, de most így jött ki a lépés. Jómagam nem elég...
Pénteken háromtól az Erzsébet téren – Torony magasan – ezt is dedikálom , de van még más is
Itt állok a kövesdi volt katonai repülőtér bejáratánál. Voltam a szentistváni szovjet laktanyában is. Hogy minek azt majd elmondom, megírom. A lényeg a...
Köszöntjük a Viktóriákat
Jut eszembe – elsőként dr. Weisz Viktória ügyvédasszonyt Csorba Viktória volt kolléganőnket – aki most a Hír tévét erősíti de még van egy...
Velencében falújságon közlik a gyászhíreket – még mécsest is gyújtanak az elhunytak emlékére
Olaszországban, Velencében és a környékén láttam, hogy a belvárosban az utcasarkokon kis hirdetőtáblákon közlik ki hunyt el a környéken , s mikor lesz...
Kényszer-szinglikből boldog párok – a Zenit társkereső tuti tipp az egyedülállóknak
Azt hihetnénk, az internetes és a mobiltelefonos világban már semmi szükség párkereső irodákra. Hiszen ha nagyon ráhajtunk, százszámra találunk olyan speciális lehetőségeket az...
Cremonai hegedűk, miskolci zenészek -dokumentumfilm sok zenével -rendező: Kerényi László
Cremonai hegedűk, miskolci zenészek – címmel a Miskolci Egressy-Erkel Ifjúsági Szimfonikus Zenekar Cremonában dokumentumfilm sok zenével 79 perc PREMIER: 09.19. 19:00 Uránia,...
Amikor beletenyereltem a simlis példányszám auditálásba – a MATESZ tagsága lehurrogott – magyarként egy szál egyedül maradtunk a piacon -folytatom a témát
Aki nem tudná, vagy éppen nem ismerne, a kilencvenes évek elejétől csaknem másfél évtizedig a Déli Hírlap élén álltam. Mint kiadó igazgató a...
Sunyi háború – a mai Északban – a trójai falóként betolakodó ménesek – cikk-cakk a polgárháború felé – ha kedd akkor Belgium
Magamtól ritkán szoktam idézni. Bár megérdemelném. Néha nekem is vannak jó gondolataim. Ez a cikk a mai újságban már megjelent a kettes oldalon....
Pénztáros lettem a Tescóban – megérte, helyben fizettek ki – áraztam rakodtam, de csak be – szuper ötlet, régen vágytam egy lézeres leolvasóra
Amikor úgy negyedszázaddal ezelőtt egy Westeles barátom csak úgy lazán megjegyezte: a mobilt is úgy adják majd mint a szappant. Kéred, beblokkolják és...
Áll a bál – szalonzsidózás Török módra – aki indul ne maradhasson itthon
Vásár után okos a paraszt – szokás mondani. Így aztán fortyog a baloldal, aki számít most beszól, véleményt formál valakit vagy valakiket hibáztat...
A magyar pálinka egyre megbecsültebb
A magyar pálinka egyre megbecsültebb lett bel- és külföldön is az elmúlt években, a kormányzat mellett sokan, sokat tettek ezért – mondta Zsigó...
A terroristák megölték a feleségét és a fiát, lányával túlélte a mészárlást
Avida Bachar túlélte az október 7-i mészárlást Be’eri kibucban lányával, a 13 éves Hadarral, de elvesztette feleségét, Danát és 15 éves fiát, Karmelt....
George Markus vagy Márkus Gyuri – 68 esztendős a barátom – Isten éltesse
Vigasztalásul – az a biztos ami már meg van. A következő negyven év már a bónusz. Kanada közép európai konzulja és Magyarország Kanadai...