Szabados Gábor kollégám kerített egy ukrán csodadoktort, egy gyermekgyógyászt, egy illúzionistát, egy hipnotizört, aki végül hónapig a nyakamon ült. Esténként nálunk vacsorázott és még a karácsonyt is együtt töltöttük. Ez kurvára jól sikerült, video is van róla, szótárral a kezünkben próbáltuk felemlegetni azt a nyolc évig tartó orosz tudásunkat ami még megmaradt valahol a szürkeállomány rejtekeiben. Ajándékban kaptam tőle egy 5 hrivnyás papirbankót, ő meg a feleségemtől egy csodálatos inget. Fapofa egy figura volt, minden gyógyítást vállalt és persze fellépett a Rónai Sándor művelödési központ színpadán is. Hihetetlen produkció volt – tessék megnézni – egy egész osztályt tett harcképtelenné, dőltek mint a liszteszsákok, anélkül , hogy egy újjjal is meglökte volna. S bárkit ráfektetett két székre miközben egyenes derékkal feszesen áthidalta a távot. Talán egyszer megsértödött – a kutyám éppen akkor betegedett meg és őt kértem meg a felélesztésére. A garázsban berendezett neki egy kis klinikát és infúziót adott neki, de távgyógyítással is próbálkozott. Sajnos a Macim ezt már nem élte túl. Anyósomat is kezelte, néhány bordája el is tört, sokáig nem akarták elhinni, hogy nem én fizettem le. S jöjjenek a felvételek. Jó lenne tudni mi is van most Jevtusenkoval?
Szántó István
Related article
Skoda túra májusban – a Kvasinyi gyárba megyünk
Amit sose gondoltunk volna, hogy a Skoda mint autómárka egyszer a magyar politikai elit szimbólikus járműve lesz. Némi német segédlettel a Szuperbé kinőtte...
Transkirchen után Debrecen – rühellik az idegeneket – menekülttábor a város szélén
Ma , csütörtökön utazós napom volt – így a frissítés nem volt elég hatékony. Ám örömmel fedeztem fel, hogy a facén már 313...
Polgármesteri köszöntő sajtónapra
Tisztelt Újságírók, Szerkesztők, Riporterek, Operatőrök, Fotóriporterek, Tördelők, Vágók, Rendezők, Technikusok, Nyomdászok, Olvasószerkesztők, Lektorok és Háttérmunkások! Elnézést a hosszas felsorolásért, de nem...
Amikor minden a postához tartozott – kihalt a személyes ébresztő – amikor megelőztük a fejlett nyugatot -ablakon át lestük az utcai álló órát
Unokám fedezte fel a kihalt szakmák listáját. Kiderült, magam se vagyok elég idős ahhoz, hogy minden képről megfejtsem , mit csinál az ürge....
Elhunyt Braun János, a MEOSZ alelnöke – mindent megtett sorstársaiért – gyászolják kerekesszékesek
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége fájdalommal tudatja, hogy méltósággal viselt, hosszan tartó súlyos betegséget követően 2020. június 26-án, életének 61.évében elhunyt Braun...
Orbán Viktor villámlátogatása Miskolcon – elkötelezett Alakszai Zoltán mellett, ha nem akar ellene harcolni
Elkötelezett vagyok Miskolc mellett, az itt élők mellett és a leendő polgármester mellett is, ha az nem harcolni akar ellenem, és nem mellbe...
Útjavításban otthon vagyok – nyugtattam az utcabélieket – már csak a terelőkorlátokat kellene elszállítani
Tetszenek látni azt a friss aszfaltot? Nos, ez éppen a Derkovits utcai művészházak előtt terpeszkedik. Szóra se érdemes. Vagy mégis? Pontosan két hónappal...
Hahó – itt vagyok -friss jelentés szerint medve megfigyelés volt Mezőcsát határában – a nagy maci nem játék
A barna medve a legnagyobb termetű emlős fajunk: általában 100-340 kilót nyom, de ritkán elérheti a 450 kilogrammos súlyt is. A kifejlett...
Ahol meditálni lehet – itt a múltbéli békesség – Tibolddaróc, Borsod gyöngyszeme – itt születik a legjobb pezsgő
Újabban Tibolddaróc a szívem csücske. Ez a bükkaljai borsodi település a turisztikai fejlesztési tervek gyöngyszeme. Van benne valami múltbéli békesség és ha igyekszünk...
Egy nap késés – a retrojegyzet csütörtökön jön az Északban
Lehet, hogy a kutyát se érdekli, de csak elmondom – a szokásos retro jegyzetem az Északban egy nap késéssel jelenik meg. A témát...
Garázsvásár a miskolci Derkovits utcában – jelentkezzen be a 20 2192391 -es telefonszámon – költözés miatt , bútorok, szőnyegek minden egyéb eladó – ár megegyzéssel
Mit szeretne olcsón, gyorsan ? Jelentkezzen a garázsvásárba. Még Önnek is kinyitunk, csak előre telefonáljon. Előre fizet és már is viheti ami megtetszett....
A kormány is látja a nyugdíjválságot, számos javaslat van a rendszer átformálására
Közzétette a Pénzügyminisztérium a 2023-as költségvetési tervezet kontextusát megadó előrejelzéseket és mellékleteket, amelyekből látszik, hogy hosszútávon sem várják a nyugdíjrendszer fenntarthatóbbá válását. Sőt,...
Látni se akarták – egy otromba építészeti megoldás – a Szinva patak a városunk természetes klimáját biztosítja – Kerényi László mindig ott van ahol valami történik
Ha Miskolci vagy aligha kell elmagyaráznom, hol készült ez a fotó. Kerényi László barátom dokumentumfilmes, fotóriporter mindig ott volt ahol valami történt. Ha...
Jűanban fialtatni érdemes – mitől nő a látogatók száma – az olvasottság se kutya
Hihetetlen , de igaz, egyik napról a másikra megduplázódott a portál látogatóinak a száma. Ezzel arányosan minden rekordot megdöntött a nézettség. Nos, ilyenkor...
A sivár karámtól a blaskás fecskéig – ezt is én írtam –
Szelektáltam a régi tapolcai képek között. Találtam néhány strandosat, olyanokat, amelyeken lubickolók mosolyognak a kamerába. Látszanak a fecskén fityegő ruhatári blaskák és...
Caffebrando Edit a kávé guru – hol kényeztetnek a leginkább – nem kell már a koffeines lötty – üzleti filozófia a komfortérzethez
Kávét kérünk. Hosszút, rövidet, törököset, habosan vagy csak tejszínnel…Eszünkbe se jut megkérdezni, a márkáját. Látszólag minden ívók vagyunk. Legfeljebb később jut eszünkbe, hogy...
Meghívó a – Miskolci németek kényszermunkán a Szovjetúnióban – könyvbemutatóra
A Miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat tisztelettel hívja az érdeklődőket 2017. április 19-én 16 órára a Miskolci Polgármesteri Hivatal Dísztermébe, a “Miskolci németek kényszermunkán...
Jön – Az első felvonás – lehet találgatni – a fényképész szövetkezet okán, ledorongoltak – bocsi, amit lehet helyre teszünk – a memória sem a régi már
Ilyen is régen volt. Most kivételesen egy héttel előre látok. Elkészült a következő retro jegyzet az Északba – aminek a címe Az első...