SzántóGráf

Egy éven belül, kétszer lett súlyos kutyatámadás áldozata egy nő – Mezőkövesden

Kutyaharapás

             

 

 

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt egy 64 éves férfival szemben, aki nem felügyelt megfelelően a kutyájára, ezért az állat súlyos sérüléseket okozva kétszer is megtámadott egy nőt.

 

A vádirat szerint, a férfi 2018. május 14-én este egy  borsodi kistelepülésen pórázon, azonban szájkosár nélkül sétáltatta a nagy termetű kutyáját. A sértett nő a vádlott lakásának közelében az utcán tartózkodott és éppen a vádlott egyik szomszédjával beszélgetett. A nő a kutyát meglátva kifejezetten kérte a vádlottat, hogy az állatot ne engedje közel hozzá, mert fél tőle. A vádlott azonban a sértett kérését figyelmen kívül hagyta és az elvárható gondosságot elmulasztva a sértett közvetlen közelébe engedte az állatot, amely a sértett hátára ugrott és megharapta a bal felkarját.

 

A támadás során a vádlott lerángatta a sértettről az ebet és egy villanyoszlophoz kötötte, majd orvosi segítséget hívott a nő részére.

 

Majdnem egy év elteltével, 2019. március 1-én délelőtt a vádlott a lakásán tartózkodott, mikor megérkezett hozzá a testvére két személy társaságában. A vádlott az érkezők jelzésére távirányítóval anélkül nyitotta ki a portája elektromos kapuját, hogy az állat gazdájától elvárható módon meggyőződött volna arról, hogy a kutyája ezáltal kijuthat-e az utcára. Sajnos, a korábbi támadás áldozata ismét a közeben volt, mikor a nyitott kapun az eb kiszökött az utcára. Az állat azonnal a nő felé indult, újra megtámadta és többször beleharapott a jobb karjába. Az kutyatámadásnak végül a szomszédok beavatkozása vetett véget.

 

A kutya által megtámadott nő mindkét alkalommal 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfit gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségével vádolja és vele szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Mezőkövesdi Járásbíróságnak.

 

 

Exit mobile version