SzántóGráf

HANUKARITASZ – VÉRADÁS “Egy csepp olaj, egy csepp vér csodákra képes”

véradás

 A MAZSISZEM és a MAGYAR VÖRÖSKERESZT 2. alkalommal szervezett
 közös véradást tegnap chanuka 7. napján nagy sikert aratva,
 hozzájárulva sok emberélet megmentéséhez

    Egy szívből jövő nemes cselekedetre utal az ha valaki a "saját
vérét adva" véradóként másokon segít ezzel életeket megmentve
ugyanis az élet az egyik legfontosabb dolog a zsidóságban, de
valamennyi felekezetben egyarán. Ahogy az Írás mondja nem teljes a
jócselekedet ha csak a szív vagy csak a kéz tevékenykedik és ez
jellemző chanuka a fény ünnepére is amely a szeretetről, családról
szól, ahogy a kereszténységben a közelgő karácsony ünnep is.
     A véradás pont, azaz esemény, amikor a szívre és szó szerint a
kézre is szüksége van az életmentést elősegítő vérellátó
szervezetnek jelesül a Vöröskeresztnek.
     Maimonides zsidó filozófus azt mondta, hogy az adományozás
legmagasabb 8. szintjén az áll, aki nem tudja kinek ad és aki kapja
az sem tudja, hogy kitől kapta bármi is legyen az. Úgy gondolom
gondoljuk, hogy a véradás is ilyen szintű jócselekedetnek számít,
nyilatkozta Rosenfeld Dániel Imre kántor, szervezetünk alapító
elnöke véradásszervező.
     A chanukát annak a csodának az emlékére tartjuk, hogy i.e.
138-ban, amikor a zsidóságukhoz hű kevesek a Makkabeusok vezetésével
legyőzték a szíriai görögök hatalmas hadseregét gátat vetettek az
asszimilációnak, amely a zsidóság szellemi és fizikai
megsemmisüléséhez vezetett volna. Boldog Chanukát!
      További információk a MAZSISZEM honlapján olvashatóak. Kapcsolati
email: elnok@mazsiszem.hu
     Kiadó: Magyar Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság (MAZSISZEM)
Exit mobile version