Tudományos és Technológiai Park címet kapott a Miskolc Déli Ipari Park

 

 

 

A Miskolc Holding Zrt. szakmai előkészítő munkájának eredményeként két zöldmezős ipari park is létrejött Miskolcon. A város északi részén található Miskolci Ipari Park 2006-ban, míg a város déli részén elhelyezkedő Miskolc-Déli Ipari Park 2009-ben kapta meg az „Ipari Park” címet.

Információs társadalmunkban a tudás, a gazdasági fejlődés mozgatórugójává, valamint a versenyképesség meghatározó elemévé vált. Ennek következményeként a tudományos és technológiai fejlődés, a különböző térségek földrajzi területein megvalósuló fejlesztésének meghatározó eleme lett. Szükségessé vált a tudományos eredményeket hasznosító vállalkozások fejlődéséhez egy olyan új modell létrehozása, amely más országokban kiválóan működik. Így került középpontba a Tudományos és Technológiai Park (TTP), amely kiugrási lehetőséget képes biztosítani a vállalatok számára.

„Az év befektetőbarát ipari parkja” minősítést viselő Miskolc Déli Ipari Park (MIDIP) részére az Innovációs és Technológiai Minisztérium „Tudományos és Technológiai Park” (TTP) címet ítélt meg a napokban, valamint a jelenlegi 95 hektáros területe 247 hektárra bővült.

Az elnevezéshez hasonlóan a Tudományos és Technológiai Park a műszaki, ipari tevékenységek központja, az innovatív, dinamikus, húzó szerepet betöltő vállalatok együttműködése, ahol irodák, kutatóintézetek, vállalatok modern épületei színvonalas környezetben egyesülnek olyan komplex megvalósítási helyszínen, ahol korszerű infrastruktúra, és megfelelő szolgáltatások állnak rendelkezésre. A miskolci Tudományos és Technológiai Park esetében az anyagtechnológia és az intelligens irányítás kerül leginkább a középpontba. A Miskolc Holding Zrt. tulajdonában álló Miskolc Déli Tudományos és Technológiai Parkhoz eddig 16 vállalkozás csatlakozott.

A tudományos parkok tulajdonképpen a különböző térségek intézményesült tudásközösségét alkotják együttesen, ahol a helyi erőforrásra épülő innovatív környezet, fejlett-speciális infrastruktúra, high-tech ipari tevékenység, valamint tudásbázis hálózatok kialakulása növekedési dinamikát eredményez. Dr. Halmai Gyula a Miskolc Holding Gazdaságfejlesztési és Ingatlangazdálkodási igazgatója szerint – ez nagy lendületet adhat a miskolci vállalkozások számára is, és elősegítheti, hogy további magas hozzáadott értékű cégeket tudjon Miskolc erre a területre vonzani.