SzántóGráf

Fontos információk a miskolci önkormányzati bérlakást bérlőknek – felfüggesztették a bérleti díjemelést

 

 

 

A Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatósága, tájékoztatja az önkormányzati bérlakások bérlőit, hogy a 2021. január 1. napján hatályba lépő bérleti díjemelések – a december 18-i kormányrendelet értelmében – a veszélyhelyzet leteltét követő 90. napig felfüggesztésre kerülnek, vagyis a januári bérleti díj számla a decemberivel azonos lesz.

 

A 2020. november 1. napján megemelt bérleti díjak továbbra is, változatlanul érvényben maradnak, azokat a jelenlegi intézkedések nem érintik. Azok a bérlők, akiknek bérleti díja novemberben emelkedett, az emeléssel kerültek abba a díjkategóriába, mint a januári bérleti díjemelés felfüggesztésével érintett bérlők, tehát őket az adott területen élő, hasonló adottságú lakás bérlőihez képest hátrány nem éri, fizetési kötelezettségük azonos mértékű.

 

A Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatósága január elején – valamennyi bérlő tekintetében – kezdeményezi az önkormányzatnál az óvadékfeltöltéssel kapcsolatos fizetési kötelezettség felfüggesztését is.

 

Tekintettel arra, hogy az év végi ünnepek miatt már nincs lehetőség a postai úton történő, egyéni értesítésekre, a bérlők a januári bérleti díj számlákkal együtt fognak részletes tájékoztatást kapni a 2021. fizetési kötelezettségek alakulásáról.

 

A rászoruló bérlők 2020. november 1. napjától lakbértámogatást vehetnek igénybe. A támogatási kérelmek a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Lakosságszolgálati Főosztályának Szociális és Köznevelési Osztályán nyújthatók be. A megítélt támogatás összegével a havi bérleti díj – a jövedelmi, vagyoni helyzet függvényében – 10, illetve 20 %-kal csökkenthető.

 

Bérleti díjkedvezmény formájában jelentős támogatást kapnak továbbá azok a miskolci vállalkozások is, akik gazdasági tevékenységét a veszélyhelyzet ellehetetleníti.

 

 

 

Exit mobile version