SzántóGráf

Városrombolásból felülmúlhatatlan Orbán – Szilágyi Szabolcs kiosztotta az érdemjegyet Miskolcon

szilágyi

 

 

„Orbán Viktornak a szeretet ünnepén is csak a megtorláson járt az esze, amikor december 24-én bejelentette: a hűbéreseinek tekintett fideszes önkormányzatok milliárdos támogatásban részesülnek, a többiek pedig akár bele is dögölhetnek a kormányzati elvonásokba – jelentette ki miskolci sajtótájékoztatóján Szilágyi Szabolcs. A Velünk a Város frakció jobbikos önkormányzati képviselője Orbán 2020-as városromboló intézkedéseiről értékelő igazolást állított ki, amit a helyi Fidesz ajtajára tűzött.

 

2020 egy rettentő nehéz év volt a miskolciak számára is, a városvezetésnek ki kellett vennie a részét a járványügyi védekezésből, miközben a kormány folyamatosan a miskolciak zsebében turkálva azt leste, mit lehet még elvenni a városban lakóktól – jelentette ki a miskolci Fidesz iroda előtt tartott keddi sajtótájékoztatóján Szilágyi Szabolcs. A jobbikos képviselő felidézte, emlékezetes marad 2020 arról is, ahogyan a helyi fideszes képviselők egész évben turnéztak az országos lakájmédiában, hogy minél jobban lejárassák a várost. “Nyilván nekik semmi sem szent, sem az ünnep, sem a város lakóinak érdeke, hiszen ők a kormányt szolgálják nem a miskolciakat” – állapította meg a Velünk a Város frakció tagja.

Ha volt is kormányzati lobbierejük, eszük ágában sem volt arra használni, hogy Miskolcot segítsék, tevékenységük kimerült abban, hogy saját magukat minél több jól fizető állásba helyezzék. Így lett Alakszai Zoltán önkormányzati képviselőből, helyi frakcióvezetőből kormánymegbízott, Kiss János önkormányzati képviselőből miniszteri biztos. A helyi fideszesek helyezkedése közben frakciójuk harmada szerte is foszlott – sorolta a tényeket Szilágyi Szabolcs.

Hozzátette: Orbán a kormányzati hatalmával visszaélve az ellenzéki, demokratikus értékrend szerint vezetett városokat, köztük a Miskolcot térdre akarja kényszeríteni. A sorozatos kormányzati büntető-intézkedések mégse hatnak, ugyanis az országos és a helyi Fidesz nem ismeri a miskolciakat!

Emlékeztetett arra, a Fidesz a tavalyi önkormányzati választási kampányban is zsarolni próbálta a város lakóit, akik erre akkor is nemet mondtak, mert nem zsarolhatóak. “Miskolc újra össze fog fogni, hogy 2022-ben elzavarjuk az itt maradt fideszes helytartókat! Azokat, akik bármikor tágra nyitnák a Miskolc kapuit azok számára, akik közel egy évtizeden át fosztogatták ezt a várost!” – közölte a jobbikos önkormányzati képviselő.

Annak érdekében, hogy Orbán városromboló és közpénzeket elherdáló tevékenységére emlékeztesse a Fideszt, Szilágyi Szabolcs erről szóló igazolást helyezett miskolci irodájukra: a kormányfő ártalmas, bosszúálló teljesítményét legmagasabb érdemjeggyel értékelve.”

Exit mobile version