SzántóGráf

Megverték, mert sérelmezte, hogy akadályozzák a forgalmat – olcsón megúszták a garázdák

elfogas betores bunozes erőszak

 

 

 

A Miskolci Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt két férfival szemben.

 

A vádirat szerint, 2020. június 11-én reggel a vádlottak Miskolc belvárosának egyik utcájában az úttest közepén gyalogoltak, akadályozva ezáltal a gépjárműforgalmat. A vádlottakat emiatt kérdőre vonta egy férfi, aki az utcába behajtva éppen parkolóhelyet keresett. A férfi és a két vádlott között szóváltás alakult ki, melynek során verekedni hívták a férfit, aki azonban az autójából kiszállva próbált kitérni a konfliktus elől. Ez végül nem sikerült, mert a vádlottak egyike lökdösni kezdte, majd ököllel állon ütötte, míg társa leköpte a férfit és hozzá vágta a kezében lévő sörösdobozt.

 

A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt

észlelőkben megbotránkozást, riadalmat keltsen.

 

A megtámadott férfi nem sérült meg.

 

Az ügyészség mindkét vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak.

 

Exit mobile version