SzántóGráf

Nyomkövetőt kaptam – összegezték hol merre kószáltam – kiderült mennyire unalmas az életem – Edison erőszakossága tartja bennem a lelket

Összesítették mikor hol és merre jártam … ebben a világban már nehéz elbújni

Egyhangú eseménytelen volt az óév. Számomra. Korlátozások, szigorítások majd enyhítések követték egymást az életvitelemben. Olyan húzd meg ereszd meg módra. Élmény volt, hogy a Lidiben kilenctől tizenkettőig enyém volt az áruház. Csupa hozzám hasonló vén borostás alakok sündörögtek a standok körű. Majd ez is elmúlt. Januárban megvettem – az autópálya bérletet, nem is sejtve, hogy végül mindössze háromszor sikerült Pestig vagy a Balatonig eljutnom. A naptáram szinte üres, csupán az egymás után halasztott majd újra kitűzött szerencsétlen bírósági tárgyalások bejegyzései köszönnek vissza. Oda lett a mókuskerekes életem.  Csupán egy biztos pont maradt meg a kutyasétáltatás. Ez is csupán Edison erőszakosságának köszönhető. Megjegyzem korábban soha nem tudtam volna elképzelni magamat óra, mobiltelefon nélkül. Indulás előtt ezeket mindig lecsekkoltam. Tavaly a három napos arcszőrrel is útra keltem, minek is a pofabőr kaparása mikor a maszk úgy is takarja. Mára az úti csomagom fő eleme a maszk és a kakis zsák a kutyaguminak. ha összefutnék egy rendszerető miskolci rendésszel kérés nélkül mutogatnám, mielőtt rám ugorna. Megszokásból.

Tehát így telt telik az életem manapság. S akkor egyszer csak kapok egy mail nem is akárkitől a Google felső vezetésétől. Közlik velem, hogy tudják mikor merre jártam, hol voltam és meddig és a kedvemért készítettek egy listát a leggyakrabban látogatott helyszínekről. Erről csupán a mosdó hiányzik, nem tudhatták, hogy sűrűn kell vizelnem. A több minden stimmel pontos. Ha például most valamilyen alibit kellene igazolnom könnyű dolgom, lenne. Végül is nem olyan rossz, hogy figyelnek. Nem ellenem, értem teszik.

Jut eszembe erről, ha tudnám, hogy a 2017 novemberében ellenem tanúskodó két miskolci személy tartózkodási helyeit is ugyanígy feljegyezték akkor már is nyert ügyem van.   Rögtön lebuktak. Bizonyára nekik is van mobiljuk, tehát hozzám hasonlóan fellehető mozgási területük. percre pontosan.  Drága Google ha már engem körbeszimatoltál, ne hagyd ki őket se!

Exit mobile version