Meghirdette 2021 első felhívásait a Nemzetközi Visegrádi Alap a kis- és nagyösszegű, Visegrád+, valamint a stratégiai támogatásaira. A támogatott projekteknek meg kell felelniük a Visegrádi Pályázat legalább egy célkitűzésének, amelyek a következők: kultúra és közös identitás; oktatás és kapacitásbővítés; innováció, kutatás-fejlesztés, vállalkozói tevékenység; a demokratikus értékek és a média; közpolitika és intézményi partnerségek; regionális fejlesztés, környezetvédelem és idegenforgalom; társadalmi fejlődés.
Szántó István
Related article
ÖregSZEM 2020
A Nyugdíjasok Országos Szövetsége 2020. évi fotópályázatán a hazai és határon túli magyar amatőr fotóbarátok három kategóriában – 1.) 20 éves korig, 2.)...
KPMG Felelős Társadalomért Program – az egészségért
A KPMG 2019-ben ismét meghirdeti „Felelős Társadalomért Program – az egészségért” című pályázati programját, amelynek célja az egészségügy területén működő közhasznú szervezetek fenntartható,...
Mastercard® Alkotótárs
Lehetőséget biztosítani két fiatal szerzőnek (egy nő és egy férfi díjazott), hogy egy évig a következő kötetén dolgozhasson, miközben az olvasóközönség előtt népszerűsítjük...
Vállalkozások munkaerő támogatása
A kormány újabb segítségként elindítja a vállalkozások munkaerő támogatását. ...
Legyünk környezettudatosak karácsonykor is!
A pályázat célja a fentiek alapján nem más, mint, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosság követelményére az ünnepek közeledtével is. Ünnepelni ugyanis környezettudatosan,...
Pályázat könyvelési és bérügyi feladatok ellátására
A Fővárosi Autópiac Kft.(mint Kiíró) pályázati felhívást tesz közzé, a társaság könyvelési és bérügyi feladatainak ellátására, könyvelő szakcégek (gazdasági társaságok) számára. ...
Kultúra Lovagja
A magyar államalapítás millenniuma alkalmából a kulturális örökség megőrzése, felkutatása, ápolása, népszerűsítése, alkotó fejlesztése, az egyenrangú kultúrák nemzetközi együttműködésének elősegítése érdekében huzamos időn...
Videós színházkritikus kerestetik!
A Kortárs folyóirat és a Nemzeti Színház a 21. században is kiemelten fontosnak tartja a kritika műfaját, főleg, ha a műfaj korlátait kitágítva...
Autizmussal élő gyermekek játékos fejlesztése 2020-as program
Pályázat célja: Azon intézmények (óvoda/iskola) támogatása, amelyek autizmussal élő gyermekek oktatását fejlesztését végzik napi szinten. Az intézménynek szerepelnie kell a Közoktatási Információs Iroda...
Meríts ihletet a Balatonból!
Keressük a téli Balaton-felvidék legszebb pillanatait. ...
Félmilliót érő ötleteket várnak a kultúrházak pályázataira
Február 15-e és 17-e között immár 13. alkalommal szervezik meg a Kultúrházak éjjel-nappal országos programsorozatot, melynek idei évi szlogenje: Mindennap értéket adunk! lesz....
Okos Zebra – gyalogosvédelmi rendszer
A Safecross Okos Zebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, mely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével, villogó fénnyel hívja fel az autósok figyelmét,...
Dr. Szász Pál ösztöndíj
A Dr. Szász Pál tanulmányi ösztöndíj program a külhoni magyar gazdasági jogászképzést kívánja fejleszteni. A jelen pályázati kiírás célja, hogy olyan jól képzett,...
Katonadalok 2020
A Szakmai Középiskolásokért Közhasznú Kulturális Egyesület IRODALMI ÉS ILLUSZTRÁCIÓS pályázatot hirdet „Magyar katonadalok” címmel. ...
15. O.K. Filmszemle
Indulj az 15. O.K. Filmszemlén rövidfilmeddel, mely max. 15 perc hosszú, és lehet játékfilm, animációs film, vagy dokumentumfilm. ...
Közművelődés Kollégiuma pályázata
A Közművelődés Kollégiuma pályázatot hirdet a „Köszönjük Magyarország! Program” fogadói oldala biztosításának támogatására. ...
Autizmus-specifikus nevelés és oktatás támogatása 2020 / AUTMENTOR2020
A pályázati program célja a minőségi autizmus-specifikus nevelés, oktatás feltételeinek megteremtése az autizmus spektrum zavarral küzdő gyermek(ek)et integráltan nevelő, nevelő-oktató köznevelési intézményekben. ...
MKB-Euroleasing pro bono program
Pályázati felhívás nonprofit szervezetek számára szakértelmen alapuló pro bono támogatás igénybevételére. ...
Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram
A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai...

