SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » Simán ment , tessék meghallgatni a dumcsinkat- frappánsan egyeztettem a műnővel – igaz még nem jött vissza a világháló, de már barátkozunk – záporoznak az SMS-k
Simán ment , tessék meghallgatni a dumcsinkat- frappánsan egyeztettem a műnővel – igaz még nem jött vissza a világháló, de már barátkozunk – záporoznak az SMS-k
Megvagyok lőve. Béna kacsa lettem. Szörnyű, arra ébredtem, hogy nincs internet hálózat. Nem tudok levelezni, képtelen vagyok intézkedni, frissiteni a gráfot. Senkit nem tudok csesztetni, hergelni . Persze engemet se érnek el ezek az élet szépségeit jelentő üzenetek.
Tudom soha nagyobb bajunk ne legyen, ám mégis úrrá lett rajtam a kétségbeesés. Már csak azért is mert ha egyfélszolgálattal kell tárgyalni, nekik kell esedezni már rögtön végem van. Amikor azt hallom, hogy a megnövekedett forgalomra való tekintettel hívjam őket majd később vagy próbáljam meg a szívemet kiönteni az internetes oldalukon . Olyankor amikor éppen nincsen világháló a lakásban.
Partra vetett halként, mint egy hajótörött a Fidzsi szigetek mentén úgy lesem a router fényeit mintha egy mentőhajót vizionálnék a horizonton. Végül kikészitettem az összes hivatalos dokumentumot, MT számomat, a kódot és a befizetési számláimat és tárcsázni kezdtem a hibabejelentőt. Közben a gyomrom lassú borzongásba csapott át, készültem a nagy összecsapásra.
S most mondom, kellemes csalódásban részesültem. Igaz, egy gépi hanggal tárgyaltam, de valahogyan ez az automatikus hibafelvételi rendszer egy szuper megoldás. Szimpatikus. Semmi duma, nincs udvarlás, kár őt sértegetni, igen , nem formában gyorsan megértettük egymást. Ritka rugalmas a műnő, ez a virtuális gépi ügyfélszolgálati hölgy. Tulajdonképpen fél szavakból megértettük egymást.
Igaz, a hálozat máig is süket, néma, kénytelen vagyok a mobilombról dolgozni, de akkor is leírom, ez a szolgáltatás nagyon besikerült a Telekomnak.
Hajrá, közben már négy SMS-t is küldtek, hogy vették az adást, dolgoznak a hibaelhárításán és már majdnem készen vannak. Egyikben tegeznek másikban magázodunk. Mindegy a lényeg, kezdünk barátkozni. S akit érdekel hallgassa végig, milyen is egy ilyen automatával való párbeszéd.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján az Észak-Magyarországi régióban az éjszakai hőmérséklet eléri, helyenként meg is haladhatja a -10...
Horthy Miklós magyarországi újratemetése kizárólag családi eseményként volt elfogadható, annak minden politikai, közösségi befogadása és ezáltal a volt kormányzó kritikátlan dicsőítése történelemhamisítást jelent....
Budapest, 2019. szeptember 26., csütörtök (OS) – A bevándorláspártiak mindent megtesznek azért, hogy megakadályozzák Trócsányi László biztosi kinevezését – Reagálás az EP jogi...
Sokszor a kutya oldalra dönti a fejét, amikor szólunk hozzá, s nem véletlenül / Fotó: Shutterstock Minden kutyatulajdonos ismeri azt az elképesztően szívet...
Hölgyeim, uraim ez egy sokat látott rádió. Tisztes neve Pacsirta, magyar gyártmányú varázsszemes. Töröm a fejem miként keresztelhettek egy ilyen távolba beszélőt Pacsirtának....
Messziről hintalónak véltem, közelebbről meg egy igazi kutyának. Pedig csak egy plüss blöki, amelynek kitették a szűrét. Látszólag semmi komoly baja nincsen, ott...
Ezúton is tiltakozom a szépkorúak nevében, hogy megkurtítsák a mi három órás bevásárlási időnket. Jómagam hetente kétszer aktív résztvevője vagyok ezeknek a véntinédzser...
Magasan repülő megfigyelő léggömböt észlelt az amerikai légtérben az Egyesült Államok légvédelme a Pentagon csütörtöki bejelentése szerint, a léggömböt több magas rangú politikus,...
A globális félvezető-válság ellenére az autós előtörténeti jelentésekkel foglalkozó carVertical platform megduplázta a 2020-ban generált 8,5 millió eurós bevételét. A vállalat exponenciálisan növekedett,...
A fenti kép egy magyarországi deportáláskor készülhetett. A lesi fotós megörökíthette a magyar zsidók utolsó útját. Beszállás, végállomás Auswitz. Nos, igen arról a...
Valamikor hajdanán volt a Rókafarmon egy kis házikóm. Van két nagy szerelmem a Bükk és a Balaton. Régen nem voltam már Bükkszentkereszten, mostanában...
Az nem derül ki, hogy mire alapozva nyilvánította elfogultnak a korábban eljáró bírót a Fővárosi Törvényszék. Új elsőfokú büntetőpert tartanak a Hableány sétahajó...