SzántóGráf

BIZALMAS IRATOK MEGSEMMISÍTÉSÉBEN SEGÍT A MIREHU

bezúzás miért olvassa el

BIZALMAS IRATOK MEGSEMMISÍTÉSÉBEN SEGÍT A MIREHU

A hulladékgazdálkodási cég új szolgáltatása nemcsak hasznos, hanem környezetbarát is. (x)

A vállalkozásoknak és az intézményeknek nyújt környezetbarát, új lehetőséget az iratok megsemmisítésben a MiReHu Nonprofit Kft. Az új tevékenységet az év elején tette elérhetővé széles körben a hulladékgazdálkodási cég – mondta el a MiNap.hu érdeklődésére Ladányi Roland ügyvezető.

– Tavaly már egy kis teljesítményű berendezéssel elindult a bizalmas iratok megsemmisítése, de az elmúlt év végén egy jelentős fejlesztés eredményeként tudtuk a jelenleg már üzemelő, nagyobb kapacitású eszközt beszerezni – hangsúlyozta.

A szolgáltatást így most már vállalkozások, intézmények, sőt a lakosság is igénybe veheti. A cégvezető szerint erre az elmúlt évek jogszabályi változásai miatt már korábban is nagy igény mutatkozott.

– Az egységes adatvédelmi rendelet, a GDPR 2018. május 24-én lépett életbe, amely az európai uniós országok adatkezelési szabályait hangolja össze. Ezután minden vállalkozásnak igazolnia kell, hogy megfelelően kezeli a náluk jogszerűen tárolt adatokat, továbbá azt, hogy a feleslegessé váló, birtokukban lévő iratokat, adatokat megsemmisítik. Ebben tudunk segíteni bárkinek” – mondta Ladányi Roland.

Teszik mindezt ráadásul környezetbarát módon, hiszen a megsemmisített iratokból később ismét papír lesz. „A ledarált papírt még a telephelyünkön bálázni tudjuk, amit így szállítunk el a papírgyárnak. Az újrahasznosítás már hosszú évek óta kiemelt jelentőségű a MiReHu számára, örülünk annak, hogy ezt az új szolgáltatást is ennek a szemléletnek megfelelve tudtuk bevezetni” – tette hozzá a cégvezető.

Ladányi Roland hozzátette, az iratokat maga a megrendelő is beszállíthatja a cég telephelyére, de igény esetén a műveletet a MiReHu is elvégezheti saját szállítójárművével.

Az iratmegsemmisítési szolgáltatással kapcsolatban árajánlatkéréssel a MiReHu Nonprofit Kft.-t az alábbi elérhetőségeken lehet keresni:
E-mail: iratmegsemmisites@mirehu.hu,
tel.: 46/ 200 327

Exit mobile version