Úgy hetven felett érzékenyebb az ember. Meg ráérősebb is. Képes olyanokra is reagálni, amelyekre nem kellene. Ám amikor négy éve azzal kelek fekszem, hogy minden ok, s következmények nélkül megverhetnek az utcán a rendészek akkor nehéz elviselni az ezentúl is ért támadásokat. Van igazság abban, hogy ideje lenne valamilyen szabályozást bevezetni a közösségi médiában. Nem az a gond, hogy szabadon véleményt nyílváníthatunk bárkiről, bármiről. A probléma abban rejlik, hogy ezt a szabadságot nagyon sokan álca mögé bújva, minden felelősség nélkül teszik. A nagypolitika teljes térfelén felsorakoztak a kiberharcosok, a trollkodok, akik egy ismeretlen néven bejelentkezve támadnak, valótlanságokat terjesztenek, álhírekkel lepi el a nyilvánosságot, s jelentős mértékben befolyásolják a közvéleményt. Hiába van egy tökéletes médiatörvényünk amely előírja az internetes hírportálokon a kommentek moderálását, a a szerkesztők megfeledkeznek minderről. Sőt észrevehető, hogy a sötétben bújkáló gyalázkodók főleg az ilyen portálokat imádják, amelyekben minden felelősség nélkül kiélhetik a gonoszkodó, sértegető hajlamaikat. Schorbert Norbert aki egyébként közszereplő most maga is begorombult, s közzétette, levadássza – jogi úton – az őt sértegetőket.A bejelentésnek az lett a következménye, hogy most már azok is gyalázzák, akiknek idáig ez az élvezkedés eszükbe se jutott.
Hangsúlyozom, nem vagyok közszereplő. Újságíró, közíró lennék, aki felelősséggel tartozik minden mondatáért. Ezért gondoltam, hogy aki engem sérteget, bánt és igaztalan váddal illett feljelentem. Egyszerű az ügy, mivel magánvádas a jogi procderura, s a ebben a pandémiás világban interneten is befogadják a beadványt, nem tétlenkedem. Jelenleg három ilyen ügyem van folyamatban. Ha ugye már sok lesz , fontolóra veszem a kérdést, lehet, hogy bennem van a hiba. Most még emiatt nem aggodóm.
A héten is volt egy tárgyalásom, nem tartott sokáig. Az illető nagy nyílvánosság előtt megvádolt egy közokirat hamisitással. Nem meggyanúsított, hanem megvádolt. A kijelentését ráadásul olyan szövegkörnyezetben tette, amely fenyegetésként ért. Megjegyezte, az egy éves felfüggesztett börtönbüntetésem terhe mellett nem ajánlja nekem a közokirat hamisítást. Ebben az egyben akár igaza is lenne, viszont amit állít , állított soha nem követtem el.
Aki még nem volt ilyen tárgyaláson, nekem ez volt az első – a bíró megkérdezi, mint a válóperen, ilyenen se voltam – fontoljuk meg a békülést. Jómagam ezerrel belevágtam, rajtam nem múlik, régi barátomról, ismerősömről van szó, röstellem is, hogy ennyire elfajult a nézeteltérésünk, tehát rajtam nem múlik a világbéke. Egyébként is mindenben mindig is a kompromisszumok híve vagyok. Persze, cserébe kértem, hogy a bocsánatkérését ugyanúgy, ugyanott ugyanabban a nyíilvános közösségi fórumon tegye meg és persze fizesse meg a perköltséget. Azt a nyavalyás 10 ezer forintot, az illetékbélyeg árát. Ebben benne van a tárgyalás ára, s a kellemes fűtés a Dózsa György úti igazság palotájának a folyósóján. Ez a pénzdobálós dzsentris gesztus azt jelzi, hogy nincs tisztában az ilyenkor szokásos pénzforgalmi szabályoknak. Ezért nem is vetettem rá magam a gyűrött papírpénzre.
Sose hittem volna, az ellenfelem, kijelentette – ne szabjak feltételeket, különben bocsánatot kér. Csak előtte mutassam be, hogy nem követtem el a közokirat hamisítást. Hiában mondtam, hogy ez lehetetlen hiszen amit nem tettem az a valóságban nem is létezik. Például a csúfos trianoni békediktátumot se én szignáltam. Csak makacskodott, majd a zsebéből előszedett egy köteg bankót – s kidobott elém ez a tízezrest. Hozzátéve – tudom, hogy erre megy ki a játék…
Sajnálom. Őszintén. Szinte fáj, hogy nem békültünk. Esküszöm nem kértem, eszembe se jutott többet követelni mint ami megillett. Valójában ennél sokkal nagyobb sérelmeimen se akadtam fel korábban. Ám a mostani állapotomban hajlandó vagyok a dolgok túlreagálására. Hiszen két miskolci rendész , lábaimat kirúgva vertek meg, Htrabilincsel kézzel kiültettek egy félórára a miskolci posta elé. Csak úgy.
Talán ez is benne volt ebben a péntek reggeli tárgyalásban.
Innentől meg próbálok tanácsot adni mindazoknak akik most éppen hasonló cípőben slattyognak.
Ha úgy érezzük, hogy valaki megrágalmazott minket, vagy megsértette a becsületünket, először is mindenképpen konzultáljunk egy ügyvéddel. Az ügyvéd ugyanis segít eldönteni, hogy valóban megtörtént-e a rágalmazás illetve becsületsértés, vagy csak mi éreztünk sértőnek valamit, ami viszont az objektív mérce szerint nem minősül becsület csorbítására alkalmasnak.
Jó, ha tudjuk továbbá, hogy a rágalmazás és a becsületsértés magánindítványra büntetendő magánvádas eljárás, ami azt jelenti, hogy ilyen esetben nekünk kell bizonyítanunk azt, hogy amit állítunk, az valóban megtörtént, és a vádat is nekünk kell képviselnünk a bíróságon, nem pedig az ügyésznek. Ha nem tudjuk bebizonyítani a bűncselekményt, akkor pedig nekünk kell viselnünk a büntetőügyben felmerült költségeket. Általában akkor számíthatunk sikerre, ha van írásos bizonyítékunk, hang- vagy videofelvételünk az eseményekről.
Az eljárást nekünk kell megindítanunk feljelentés megtételével, amihez csatolnunk kell a bizonyítékainkat, a feljelentést pedig a bírósághoz kell benyújtanunk. Ha nincs szükség további bizonyításra, akkor a bíróság megidézi a feleket egy személyes meghallgatásra. A személyes meghallgatás célja a felek békítése, amely ha sikeres, az eljárás lezárul az elkövető elítélése nélkül. Ha a személyes meghallgatáson a feljelentő nem jelenik meg, akkor a törvény szerint ezt úgy kell tekinteni, hogy visszavonta a feljelentését, és a bíróság ekkor is megszünteti az eljárást.
Ha a felek nem békülnek ki, megkezdődik a tárgyalás, ahol a feljelentő ismerteti a feljelentését, az elkövetéssel vádolt személy pedig nyilatkozhat az abban foglaltakra. Ezt követően a bíróság megvizsgálja a bizonyítékokat, majd az abban foglaltak mérlegelésével hoz ítéletet.