SzántóGráf

Itt a következő Vágatlanul – egy röpke óra Tanár úrral – Kabdebó Lóránt elárulja a titkait

Tanár úrral egy élmény volt a beszélgetés. Mi földesisták a járványt és a távolságot leküzdve csak összehoztuk a régóta tervezgetett beszélgetést. Régen, nagyon régen találkoztunk utoljára, Fejtő Ferenc születésnapján a kőbányai Sufniban Varnus Xavér teázójában. Korábban két évig a magyar tanárom volt, majd egy emeleten is dolgoztunk a lapkiadó vállalat harmadik szintjén.

Tanár úr tette le a miskolci bölcsészettudomány tanszék alapjait az egyetemen.  Hogy miről dumcsiztunk- tessék megnézni, belehallgatni – máig is szórakoztató az előadása.  Ő az, akinek mindenről eszébe jut valami érdekes, soha nem hallott, nem olvasott történet.

A beszélgetés rögzítése  előtt figyelmeztettem, készítsen elő magának egy pohár vizet – erre felmutatta a kulacsát. Így vágtunk neki a hosszútávú interjúnak – majd egy ököl pacsival búcsúztunk.  Ha a teremtő is úgy akarja, a nyár végén ismét összejövünk.

 Kabdebó Lóránt

Irodalomtörténész

Kabdebó Lóránt magyar irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, Szabó Lőrinc monográfusa. Számos önálló kötet és monográfia szerzője, Szabó Lőrinc-életműkiadások gondozója, a Pécsi és a Miskolci Egyetem tudományszervező egyénisége.

Exit mobile version