SzántóGráf

Kiszívták a gázolajat a tankból – a kormány félmilliárdos elvonással bünteti a miskolciak tömegközlekedését” címmel tartott sajtótájékoztatót a VV frakciója

bartha gyuri

 

 

A városvezetés a kormány milliárdos elvonása ellenére is biztosítja Miskolc közösségi közlekedését

Úgy tűnik, a kormánynak nem az a szándéka, hogy a miskolciak márciusban is utazhassanak a villamosokon, az állami forráselvonásokkal és intézkedésekkel eddig ugyanis 900 millió forintos kárt okoztak az MVK Zrt-nek – jelentette ki Badány Lajos, a miskolci Velünk a Város frakció pénteki sajtótájékoztatóján. A képviselőcsoport jobbikos tagja hozzáfűzte, mindez azt eredményezi, hogy a közösségi közlekedés jelentős önkormányzati pótbefizetés nélkül fenntarthatatlanná válik. “A kormány megint taposott egyet a saját közlekedési vállalatot fenntartó megyei jogú városokon, éppen a járvány idején, amikor az önkormányzatoknak a válságos helyzetben lenne legnagyobb szükségük a támogatásra” – állapította meg. Ez a politika azonban igen veszélyes helyzetet teremtene – folytatta -: ha se villamos, se busz nem járna a városban, megállna az élet, leállna a gazdaság, az emberek nem tudnának munkába, orvoshoz jutni, ügyeiket intézni. Ezt a katasztrófát természetesen a városvezetés és a Velünk a Város frakció képviselői nem hagyják bekövetkezni, azon dolgoznak, hogy a kormányzati megszorítások és az előző, fideszes városvezetéstől örökölt brutális mértékű adóssághalmazt kezelni tudják – hangsúlyozta Badány. A képviselő emlékeztetett arra, az elmúlt öt évben 4 milliárd forintot nem fizetett ki a Fidesz az MVK-nak az elvégzett szolgáltatásokért, most pedig álszent módon, az aktív kormányzati intézkedésekkel gyakorlatilag ellehetetlenített vállalattal szemben éppen ők követelőznek, terjesztenek rémhíreket, és azért drukkolnak, hogy a városvezetés ne tudjon úrrá lenni az általuk okozott nehézségeken. “A ki nem fizetett 4 milliárdos számlát a Fidesz az új városvezetés nyakába rakta, majd a Fidesz-kormány a gépjármű adó elvonásával, az iparűzési adó felének elvételével, a szolidaritási adó bevezetésével gondoskodott arról, hogy a városnak esélye se legyen belső forrásokból javítani az MVK egyenlegén.  Elvárják, hogy közlekedjenek a buszok, miközben a tankból már kilopták az üzemanyagot” – zárta szavait Badány Lajos.

Bartha György, a Velünk a Város frakció képviselője a kormány által a miskolci közösségi közlekedéstől elvont 500 millió forinttal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a kormány kitartó szorgalommal teszi tönkre az önkormányzatokat a központi elvonásokkal, a begyűjtött pénzeket, amelyek Miskolc normális működtetéséből is hiányoznak, ész nélkül herdálják el. Példaként említette, hogy a kormány a nemzetközi vadászati kiállításra 50 milliárd forintot készül elkölteni, csak azért, hogy a helikopterről rénszarvasra vadászó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hobbiját kiszolgálja. “Mire lenne elég Miskolcnak ez az 50 milliárd forint? A kormány 100 évig tudná biztosítani a város közösségi közlekedésének támogatását, amit egy tollvonással megszüntetett” – közölte. Az MSZP képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a fideszes önkormányzatoknak szabadon felhasználható kompenzációt ad veszteségeikre, az ellenzéki vezetésű városok viszont legfeljebb címzett támogatásra számíthatnak.

“A Velünk a Város frakció felszólítja a kormányt, hogy tegyen eleget ígéretének, kompenzálja az önkormányzatot, juttassa vissza a több módon elvont milliárdokat, köztük a tömegközlekedés 500 millió forintos állami normatív támogatását” – közölte a frakciószövetség álláspontját Bartha György.

 

Exit mobile version