A hvg.hu birtokába került levélből az is kiderül, a védőoltást február 4. és 7. között adják majd be, és először a legidősebbeknek.
Február első hetében kezdődik meg a tervek szerint a védőoltásra regisztrált legidősebb állampolgárok oltása, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) pedig az érintettek értesítésében és oltásában is számít a háziorvosokra – áll abban a levélben, amit pénteken a NEAK valamennyi háziorvos részére elküldött.
A levélben Kiss Zsolt főigazgató írta le a részleteket. Ennek során – mint az operatív törzs tájékoztatóján is elhangzott – 1800 háziorvosi szolgálatnál összesen 18 ezer időskorúnak adnak majd be koronavírus elleni védőoltást (minden érintett háziorvos egy Moderna ampullát kap, mellyel 10 beteget tud beoltani). A hvg.hu birtokába került levélből az is kiderül:
Az oltások kezdő időpontja február 4. csütörtök, befejezése pedig legkésőbb február 7. vasárnap.
A megyei kollegiális szakmai vezető külön értesítése alapján a megyei kormányhivatalok járási hivatalainál vehetők át az ampullák. A háziorvosok (nemcsak az oltást végzők, hanem 5004 orvos) kiválaszthatnak további hat embert, akiket betegszállító visz majd a megyei megyei kórházi oltóközpontba, ahol a Pfizer vakcináját kapják majd meg.
A jelen levelemmel egyidejűleg az e-Jelentés rendszeren keresztül megküldjük az Ön praxisába tartozó azon személyek listáját, akik akár a vakcinainfo.gov.hu oldalon, vagy a Magyar Államkincstár által megküldött levelekre válaszolvavédőoltásra regisztráltak
– áll a dokumentumban. A lista egyben prioritási sorrend is, melyet a háziorvosok kötelesek követni az érintettek értesítési és oltási sorrendjében is. A prioritási sorrend életkor szerinti (bár a kormányzati kommunikáció szerint a regisztráció sorrendje is számít): minél idősebb valaki, annál hamarabb jár neki az oltás. A listán szereplők olthatóságát viszont már a háziorvosok felelőssége eldönteni, mint ahogy a végleges oltási sorrendet is ők állítják össze.
A megmaradó vakcina-mennyiség központi visszaszállítására, vagy hűtési időn túli felhasználására nincs lehetőség – figyelmeztet a NEAK. Hangsúlyozzák a pontos szervezés szükségességét, de arra már nem térnek ki, hogy mi a teendő, ha például a tíz oltandó idős valamelyike nem jelenne meg az adagjáért.
A levél alapján az is megeshet, hogy végül felesleges lesz megkeresnie a háziorvosnak a kapott lista egy-egy szereplőjét, ugyanis a héten oltják a szociális ellátórendszerben élőket, ezért előfordulhat, hogy valaki időközben már megkapta az oltást.
A NEAK főigazgatója emellett azt is kéri, hogy kísérjék figyelemmel a beoltottak egészségi állapotát, és abban az esetben, ha az oltást követően „nem kívánatos oltási reakció lép fel”, azt jelezzék a Nemzeti Népegészségügyi Központnak, vagy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnak.