SzántóGráf

Újabb városi kedvezmény a vendéglátósoknak – döntött Miskolc vezetése

 

 

 

A koronavírus világjárvány tragikus gazdasági hatásai sajnos nem kerülték el városunkat, Miskolcot sem. A pandémia miatti védelmi intézkedések és korlátozások a szolgáltatóipar szinte valamennyi szegmensét érintették, de legnagyobb erővel talán a turizmus és a vendéglátás területén működő vállalkozásokat sújtották.

 

Azt, hogy a járványhelyzet miatti kormányzati védelmi intézkedésekben mikor következhet be érdemi változás, enyhítés, mikor nyithatnak újra a kávézók, presszók és éttermek, egyelőre nem lehet tudni. Miskolc város vezetése lehetőségeihez és jogköreihez mérten már eddig is megtett mindent, és a jövőben is megtesz mindent annak érdekében, hogy segítsen túlélni ezt a nehéz időszakot a miskolci vállalkozásoknak. Ezért Miskolc MJV Önkormányzata már a járvány első hullámában felére csökkentette az önkormányzati ingatlanban működő, a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozások bérleti díját.

 

Veres Pál polgármester most arról döntött, hogy a pandémia okozta nehézségekre tekintettel elengedik a városban működő szórakozó- és vendéglátóhelyek által üzemeltetett teraszok után fizetendő közterülethasználati díjat. Ez a fajta engedmény visszamenőlegesen januártól egészen 2021- december 31-ig hatályos. Akik már befizették a közterülethasználati díjat, azoknak visszatéríti a befizetett összeget az önkormányzat.

 

Exit mobile version