SzántóGráf

Itt van Orbán Viktor bejelentése: indul a konzultáció az ország újraindításáról, a lazítások lépéseiről

Orbán Viktor / Fotó: FAcebookOrbán Viktor / Fotó: FAcebook

Orbán Viktor beszédet mondott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „Gazdasági Évnyitó” című rendezvényén. Bejelentette a gazdasági újraindítási akcióterv részleteit.

A miniszterelnök beszédében először ismertette, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv 2020 márciusában indult és 2021. január 1-jéig tartott. A gazdaságvédelem január 1-jétől lezárult, mert már van vakcina, ezzel a járvány korszaka véget ér – mondta. Értékelte az intézkedéseket, mérleget vont az elmúlt időszakról. Bejelentette, hogy jön a gazdaság-újraindítási akcióterv, amelynek három fázisa lesz: az első már elkezdődött – ez január 1-jétől április 1-jéig tart, a második április 1-jétől július 1-jéig, végül július 1-jétől várhatóan októberig tart a harmadik fázis. 

(A legfrissebb hírek itt)

Itt olvashatja vissza az összes beszédet! A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara “Gazdasági Évnyitó” című rendezvényén Orbán Viktoron kívül Parragh László és Varga Mihály is beszélt a gazdasági döntésekről, tudnivalókról.

Mikor indul el az élet? Február közepén indítunk konzultációt, online, internetes formában a nyitás kérdéseiről: egy lépés, több lépés, fokozatos, vagy teljes. Ez a konzultáció értelmes, mert ha van vakcina, van miről beszélni. A vakcinakérdés nem politikai kérdés – mondta miniszterelnök.

Az újraindítás első szakasza január 1-jén megindult:

  • lakásépítés áfája csökkent
  • 6 millió forintos kedvezményes hitel lakásfelújításhoz, amiből 3 millió vissza nem térítendő
  • megkezdődött a 13. havi nyugdíj visszaépítése
  • Bejelentették, hogy jövőre a 25 év alattiak szja-mentességet kapnak.

Aki nem tud a saját lábára állni, nem is lesz igazán felnőtt, a saját lábra állást segíti ezzel az szja-mentességgela kormány.

A kormány döntést hozott egy új hitelkonstrukcióról. Lényege, hogy 10 évre 10 millió forint erejéig 0 százalékos hitelt adnak a kis- és középvállalkozásoknak, azoknak, akik a járvány alatt megálltak és kezdőlökés nélkül nem tudnának újraindulni. A hitelt három év múlva kell kezdeni törleszteni!

A konzultáció átgondolása után, ha addig fegyelmezettek vagyunk, húsvétra biztosan könnyebb lesz az életünk – vetítette előre a lazítás első időpontját Orbán Viktor.

Április 1-jétől a következő lépés a felsőoktatásra fókuszál, ez lesz a második ütem.

A 3. ütem a nagy fejlesztések időszaka: a zöldenergia, a körforgásos gazdaság felépítése és a magyar gazdaság teljes digitalizálása, amire törekedni fogunk. Bizonyos kérdésekben erős ellenállásba ütközhetünk, más dolgokban a legerősebb szövetségesei leszünk az Európai Uniónak. A migrációs és családkérdésben ellenlábasok leszünk, ebből nem engedünk, de ha a zöldgazdaságról, a digitalizálásról, a körforgásos gazdasági rendszerről van szó, mindent támogatni fogunk – mondta a miniszterelnök.

– 8-10 évre szóló agrár- és vidékfejlesztési stratégiát jelentenek be, a magyar vidék legnagyobb fejlesztési programjára készülünk – mondta Orbán Viktor.

A világban az üzemeket nem úgy fogják újranyitni, hogy a bezárt üzemeket újra kinyitják, hanem új helyeket fognak keresni az üzemek számára, ahol ezeket a leggazdaságosabban lehet üzemeltetni. Ebbe a rendszerbe nevezett be Magyarország.

Korábban Németországból érkezett a számosságában legtöbb beruházás, de Kínából érkezett a legnagyobb értékben beruházás és amerikai cégek hozták létre a legjobb munkahelyet. 2019-ben a legtöbb beruházás Dél-Koreából, 2020-ban Kínából érkezett.

Orbán Viktor beruházásokról is beszélt, mint a BMW beruházása, és azt is mondta, a járműiparban az elektromos autók felé fog elmozdulni az ország. Ezek után az export fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök, fantasztikus teljesítménynek nevezte, hogy az export területén 34.-ek vagyunk világszinten.

A gazdasági visszaesés végleges mértékét még nem tudni pontosan. Magyarországon is készülnek már a kimutatások, Varga Mihály 5-6 százalék közötti csökkenést mondott, ez közelebb lesz az 5-höz, mint a 6-hoz és ezzel szép helyet fogunk elfoglalni Európában.

Magyarországi gazdaság, vagy a magyar emberek tulajdonában lévő gazdaság? Sokszor teszik fel ezt a kérdést mondta Orbán Viktor. Az energiaszektorban, a bankszektorban, és a média és kapcsolódó iparágak világában is elértük azt, amit 2010-ben vállaltunk, hogy a magyar tulajdon ezekben az ágazatokban 50 százalék feletti legyen.

A bolti vegyes kiskereskedelem volt a negyedik ilyen szektor, itt azonban nem sikerült áttörést elérni, a magyar tulajdon aránya alacsony. Fejtörést okoz, hogy miként lehet ezen változtatni.

További ágazatokban szeretnének 50 százaléknál magasabb magyar tulajdont elérni, ilyenek lehetnek az: információ- kommunikáció, építőanyag ipar és vasúti kötöttpályás járműgyártás – mondta Orbán Viktor.

A magyar gazdaság sikere három dolgon múlik – mondta Orbán Viktor:

1.: A munkásaink minősége a vállalkozóink minősége és a gazdaságpolitikusaink minősége az első, mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy az egyszerűség kedvéért használja amunkás kifejezést.

Ahhoz, hogy a munkásainkról azt mondhassuk, hogy magas minőséget képviselnek, ahhoz pontosaknak, tanulékonyaknak és öntudatosnak kell lenniük. Amilyen a testtartása a dolgozó embereknek, olyan a tartása az országnak is. Ha hajlott, ne adj isten hajlongó, akkor az ország is meghunyászkodó lesz. Ma nem ilyen kormányunk van, mert az emberek, akik támogatnak minket, azok egyenes emberek. És öntudatosak, mert minden dolgozó ember, akivel beszélek, előbb utóbb arról mesél, hogyan taníttatja a gyermekét, és ilyet öntudatos ember tesz.

2.: A vállalkozók minőségéről véleményt mondani a kamarának a tiszte, nekik van minősítési rendszerük – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy szerinte a minőségi vállalkozó kezdeményező, ütésálló és magyar. Ütésálló: ha elbukik, álljon fel. Magyar: ha jól megy neki, akkor áldoz az országra, kultúrára is.

3.: A gazdaságpolitikusoknak ilyeneknek kell lenniük: bátraknak, kiszámíthatóaknak, csapatjátékosoknak. Varga Mihály és Palkovics László nemzetközi szinten elismert kiváló szakemberek, őket segíti Szijjártó Péter és Máger Andrea, ők jók, sőt, nagyon jók, ők a segéderők, mert van más dolguk is a gazdaság mellett. Van még a Jegybank és vezetője, akitől elvárás, hogy kiemelkedő elmével rendelkezzen. Itt sem panaszkodhatunk, a jegybankelnök kezdeményező, a legtöbb gazdaságpolitikai innováció az elmúlt évekbe tőle származott – mondta a miniszterelnök.

A három dolog együttállása mellet már csak egy dolog van: A miniszterelnök mindezt ne rontsa el. Mikor nem rontja el a kedvező csillagállást a miniszterelnök? Ha hallgat az okosabbra – mondta Orbán Viktor, visszautalva a kamarával való együttműködésre, mely szerinte Demján Sándorig vezethető vissza. Orbán azzal zárta beszédét, hogy készen áll a kamara és a kormány közötti megállapodás megkötésére a magyar gazdaság következő 10 évre vonatkozóan, garanciákkal.

 

Exit mobile version