SzántóGráf

Ez az Európai Unió terve a rák ellen és a rákbetegekért

Amint azt az Európai Bizottság közzétette, az európai rákellenes tervet számos szakpolitikai területet átfogó intézkedések támogatják majd, a foglalkoztatás-, oktatás- és szociálpolitikától, valamint az esélyegyenlőségi politikától kezdve a marketingen, a mezőgazdaság-politikán, az energia-politikán, a környezetvédelmi és az éghajlat-politikán át a közlekedés-, kohéziós és adópolitikáig. (Összefoglaló PDF letölthető innen)

Négy kulcsfontosságú cselekvési terület

A rákellenes terv négy fő cselekvési terület köré szerveződik, 10 kiemelt kezdeményezéssel és több támogató intézkedéssel. Végrehajtása a Bizottság rendelkezésére álló finanszírozási eszközök teljes skálájának felhasználásával történik. Összesen 4 milliárd eurót különítettek el a rák elleni küzdelemre, többek között az uniós egészségügyi cselekvési programból, az Európai horizont programból és a Digitális Európa programból.

Emellett az új technológiák, a kutatás és az innováció támogatása érdekében új Rákkutatási Tudásközpontot hoznak létre a rákkal kapcsolatos tudományos és technikai kezdeményezések uniós szintű összehangolásának elősegítésére. Létrejön egy, a rákgyógyászatbeli képalkotásra vonatkozó európai kezdeményezés, amely támogatni fogja a személyre szabott orvoslás és az innovatív megoldások javítását szolgáló új, számítógéppel támogatott eszközök kifejlesztését.

„A rákos gyermekek segítésére irányuló kezdeményezés” révén különös figyelmet fordítanak majd a gyermekekre annak biztosítása érdekében, hogy gyors és optimális korai felismerést, diagnózist, kezelést és gondozást lehessen biztosítani számukra. Végezetül a tendenciák, valamint a tagállamok és a régiók közötti egyenlőtlenségek azonosítása érdekében 2021-ben létrejön majd a rák elleni küzdelemmel kapcsolatos egyenlőtlenségek nyilvántartása.

A biztosi testület tagjai a következőképpen nyilatkoztak:

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a következőket mondta: „2020-ban, miközben mindannyian küzdöttünk a Covid19-világjárvány ellen, sokan csendes harcot vívtak. A rák ellen. 2020 folyamán e betegség miatt 1,3 millió európai polgárt veszítettünk el. És sajnos az esetek száma emelkedik. Ez az oka annak, hogy előterjesztjük az európai rákellenes tervet. A rák ellen küzdők harca a mi harcunk is Európában.”

Margarítisz Szhinász, az Európai Bizottság alelnöke így nyilatkozott: „Eleget téve a Bizottság egyik legfontosabb ígéretének, a mai napon egy olyan, emberközpontú rákellenes tervet terjesztünk elő, amely a betegség minden aspektusával foglalkozik: a megelőzéssel, a diagnózissal, a kezeléssel és a túléléssel is. Ez a terv egyedülálló, mivel »az egészségügyi szempontok érvényesítése minden szakpolitikában« megközelítésen alapul, amely valamennyi területet összefogja egy közös cél, a rák elleni küzdelem érdekében. Bár az egészségről szól, mégis túlmutat az egészségpolitikán. A társadalom egészére kiterjedő erőfeszítés. Egy erős európai egészségügyi unióban a rák közös politikai, operatív és tudományos prioritássá válik.”

Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős biztos eképpen fogalmazott: „Mindenekelőtt az emberekről van szó, az ellenálló képesség megerősítéséről, valamint a rák olyan betegségként való kezeléséről, amely leküzdhető és leküzdendő. Egy erős európai egészségügyi unió olyan Unió, ahol a polgárok védelmet élveznek az elkerülhető rákbetegségekkel szemben, hozzáférhetnek a korai szűréshez és diagnózishoz, és ahol mindenki magas színvonalú ellátásban részesülhet a bejárandó út bármely szakaszában. Ezt kívánjuk megvalósítani rákellenes tervünkkel, konkrét javulást biztosítva a rákkezelés terén a következő években. Számomra ez nem csupán politikai, de személyes kötelezettségvállalás is.”

Háttér-információk:

2020-ban az Európai Unióban 2,7 millió embert diagnosztizáltak rákkal, és további 1,3 millió ember vesztette életét a betegségben.

Az európai rákellenes terv az egyik kulcsfontosságú pillére az európai egészségügyi uniónak, amelyet Ursula von der Leyen elnök 2020 novemberében jelentett be, egy biztonságosabb, ellenállóbb és jobban felkészült Európai Unió megteremtésére szólítva fel.

Az EU évtizedek óta dolgozik a rák ellen. Különösen a dohányzás elleni küzdelem terén (a Bizottság ma tett közzé egy új felmérést arról, hogy hogyan viszonyulnak az európaiak a dohánytermékekhez és az elektronikus cigarettákhoz) és a veszélyes anyagokkal szembeni védelem terén hozott intézkedéseinek köszönhetően számos életet sikerült megmenteni vagy hosszabbá tenni. A rák elleni legutóbbi átfogó európai cselekvési terv azonban az 1990-es évek elejére nyúlik vissza, és azóta jelentős előrelépés történt a rákkezelés terén, különösen a kutatás és fejlesztés (K+F) uniós költségvetésből történő finanszírozása révén.

Amellett, hogy súlyosan érinti a betegek és a körülöttük élő személyek életét, a rák jelentős hatással van egészségügyi rendszereinkre, gazdaságunkra és a társadalom egészére is. A rák általános gazdasági hatása Európában a becslések szerint meghaladja az évi 100 milliárd eurót.

Határozott fellépés hiányában a rákos megbetegedések száma 2035-re a becslések szerint csaknem 25%-kal fog nőni, és a halálozások fő okává fog válni az EU-ban. Emellett a Covid19-világjárvány súlyos hatást gyakorolt a rákgondozásra: kezeléseket szakított meg, késleltette a diagnózist és a védőoltások beadását, és befolyásolta a gyógyszerekhez való hozzáférést.

Exit mobile version