SzántóGráf

Mit kell tudni a regisztrált legidősebbek oltásáról?

Február 4-én elkezdődik a regisztrált legidősebbek oltása. Őket a háziorvosuk értesíti az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről, amely lehet a kórházi oltópont, vagy a háziorvosi rendelő, vagy az idős ember otthona is.

Javasolt az idős embereknek a védőoltás?

Egyértelműen igen, hiszen az idős kor az egyik legnagyobb kockázat a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyására. Az elhunytak átlagéletkora 76 év. A fertőzéseket kiváltó kórokozók, köztük a vírusok okozta fertőzések ellen védőoltásokkal lehet a leghatékonyabban védekezni. Ez igaz az új koronavírus okozta fertőzésekre is – írja a koronavirus.gov.hu.

Pontosan kiket kezdenek el most oltani?

Február első hetében a védőoltásra postai úton vagy interneten regisztrált legidősebbeket kezdik el oltani. Minden háziorvos megkapta a praxisában eddig regisztrált legidősebbek listáját. A lista egyben egy prioritási rend is, a praxishoz tartozó legidősebbtől halad sorban életkor szerint és figyelembe veszi az oltandó idős ember dokumentált krónikus betegségeit is. Tehát az életkoruk és egészségi állapotuk alapján legveszélyeztetettebbek vannak a lista elején, a háziorvosnak velük kell kezdeni az oltást.

Ki értesíti az időseket?

A háziorvos a lista sorrendiségét követve értesíti a praxisához tartozó időseket, hogy ki és mikor számíthat az oltásra. A háziorvos dönt arról is, hogy az oltásra jelentkezett idős ember oltható vagy nem oltható (pl.: akut lázas betegség esetén későbbre kell halasztani a védőoltást).

Hány idős ember és hol kapja meg most az oltást?

Minden háziorvosnak (ez több mint 5 ezer praxist jelent) ki kell választani 6 főt a listáról, akiket kórházi oltóponton fognak oltani február 4-8. között. Oda vagy a háziorvos által megrendelt betegszállítóval jut el vagy a család is beviheti autóval.

Ezen felül 1080 háziorvosnak jut ezen a héten 1-1 db ampulla Moderna-vakcina. Egy ampullából 10 idős embert tud beoltani a háziorvos a rendelőben vagy az idős ember otthonában.

A február 4-8. közötti időszakban tehát nagyjából 30 ezer regisztrált idős embert oltanak be kórházi oltópontokon, és több mint 10 ezer idős embert a háziorvosok fognak beoltani.

Milyen vakcinát kapnak a regisztrált legidősebbek és azokból mikor kell megkapni a 2. oltást?

Csak a hatóságok által engedélyezett oltóanyagokat alkalmazzuk Magyarországon. Mindig a rendelkezésre álló vakcinával zajlik az oltás.

A kórházi oltópontokon jelenleg Pfizer-vakcinával oltanak, amelyből az első oltást követő 21. napon kell beadni a második oltást.

A háziorvosok most Moderna-vakcinával oltanak, amelyből az első oltást követő a 28. napon kell beadni a második oltást.

Az oltóanyagokat nem lehet felcserélni, az első és a második oltást ugyanazon oltóanyaggal kell elvégezni. Ha a második oltást a tervezett időpontban valamilyen oknál fogva nem lehet beadni (pl. akut betegség, akadályoztatás esetén), akkor az oltóorvossal megbeszélt időpontban kell bepótolni.

Gyakorlati teendők a védőoltás előtt

Az ügyintézés gyorsítása érdekében kinyomtatva, ha teheti kitöltve hozza magával a beleegyező nyilatkozatot. https://koronavirus.gov.hu/sites/default/files/sites/default/files/imce/_hozzajarulo_nyilatkozat_vedooltashoz_0.pdf

Gondolja végig, hogy: van-e krónikus betegsége, a közelmúltban volt-e súlyos betegsége (különösen az elmúlt 3 hónapban), volt-e az elmúlt 2 hétben akut megbetegedése?

Érdemes összeírni, hogy milyen gyógyszereket szed. Amennyiben a közelmúltban immunrendszert gyengítő kezelésben részesült jelezze azt az oltóorvosnak.

A kórházi oltópontra, orvosi rendelőbe vigye magával a személyazonosító iratait és a TAJ-kártyáját!

A védőoltás előtt – a szokásos napi ritmusának megfelelően – igyon és egyen! Amennyiben vérvételkor, védőoltáskor vagy injekció beadása kapcsán előfordult már ájulás, akkor az oltásra vigyen magával egy palack vizet és esetleg szőlőcukrot! Ezt mindenképp jelezze az oltás előtt az oltóorvosnak.

Lehetőleg olyan öltözékben érkezzen a kórházi oltópontra vagy rendelőbe, amiben könnyen szabaddá tudja tenni a felkarját.

Hogyan zajlik az oltás?

Az oltóorvos az oltást megelőzően kérdőív segítségével kikérdezi és fizikálisan megvizsgálja az oltandó személyt. Az oltást a felkarba adják. Az oltást követően legalább 15-30 percig az idős embert meg kell figyelni, hogy esetleg fellép-e nála oltási reakció.

Exit mobile version