SzántóGráf » Észak » A DK-s polgármesterek levélben fordulnak Kásler Miklóshoz, hogy az általuk vezetett kerületekben csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltsanak
A DK-s polgármesterek levélben fordulnak Kásler Miklóshoz, hogy az általuk vezetett kerületekben csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával oltsanak
A Demokratikus Koalíció oltáspárti szervezetként tisztában van a
védőoltások fontosságával, azzal, hogy a vakcina hatalmas előrelépés
a járvány leküzdésében. Ám a pánikkormány politikai és üzleti
kérdést csinál az emberek egészségéből, amikor lobbitevékenységet
folytat a kínai vakcinák ügyében.
A DK budapesti polgármesterei, Gy. Németh Erzsébet humán
területekért felelős főpolgármester-helyettes, Cserdiné Németh
Angéla, a XV. kerület, dr. Kiss László, a III. kerület, Dr. László
Imre, a XI. kerület, Niedermüller Péter, a VII. kerület és Szaniszló
Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere ezért levélben fordul
Kásler Miklós felelős miniszterhez, hogy az általuk vezetett
kerületekben csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott, a
szakmai szabályai szerint törzskönyvezett vakcinával lehessen
oltani. A polgármesterek azt is kérik levelükben, hogy az
engedélyezett vakcinák között egyénileg lehessen választani, és hogy
a beoltásokban részt vevő szakorvosok, háziorvosok, szakápolók és az
adminisztrációt végző dolgozók tisztességes bérezésben
részesüljenek. A DK felelős polgármesterei szerint a legfontosabb az
emberek biztonságának és egészségének garantálása, hogy minél
hamarabb újraindulhasson az élet az országban.
A DK polgármestereinek sajtótájékoztatóját a DK Facebook-oldalán
közvetítettük.
Mindenkit szeretettel várunk a jótékonysági hangversenyre. A belépés díjtalan, de adományokat elfogadunk a helyszínen, vagy átutalással. Ha nem tud részt venni a koncerten,...
A fizetésképtelenség az ORÖ fenntartásában álló két iskola működését is veszélybe sodorta. A helyzet megoldása érdekében a kormány elfogadta a 367/2023. (VIII.3.) számú...
Minden temetésen ha tetszik ha nem, ha bevalljuk ha nem valamennyire magunkat is elsíratjuk. Szembesülűnk a valósággal, hogy mindannyiunk sorsa véges. Most is...
A Semmelweis nap alkalmából Schmehl János vezérőrnagy a büntetésvégrehajtás országos parancsnok helyettese tüntette ki dr. Csiba Gábort a megyei kórház volt főigazgatóját, aki...
Hogy szereti a libamájat, hájjal és sok hagymával, hogyan készíti el a kakashere pörköltöt, taréjjal? Kóstolta e már a bölény húsos hamburgert? Miért...
A Magyarországi Református Egyház idén ősszel választja meg újvezetőit, zsinati delegáltjait. A Dunamelléki Egyházkerületbenpüspöki tisztségére Balog Zoltánt, a Budapest-Németajkú ReformátusEgyházközség lelkipásztorát és Balla...
A több mint két évtizedes hagyománynak megfelelően november 29-én, a Kamara napján ünnepi küldöttgyűlést tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) Miskolcon....
Ideiglenes jelleggel, várhatóan két napra lezárják a Villanyrendőrnél lévő autóbusz-megállóhely első harmadát, az Avas irányába, a Szinva terasz felől. A lezárás...
Még a héten megkezdődik a Salkaházi támogatások kifizetése, a csaknem 29 000 jogosult nagy része november közepéig megkapja majd a támogatás összegét, körülbelül 5000...
A közgyűlésen köszöntőt mondott Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP-s elnöke, Csöbör Katalin, Miskolc fideszes országgyűlési képviselője. Az ünnepségen átadták a megye...
Történelmi jelentőségűnek nevezte a bankok elszámoltatását Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a parlament őszi ülésszakának első napján, napirend előtt. A kormányfő szavai szerint az...
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése közmeghallgatást tart 2021. november 11-én (csütörtökön) 9:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Hunyadi utca...
Miskolcon a Széchenyi út 5. szám alatt van egy 23 négyzetméteres utcára nyíló üzlethelyiség. Itt volt korábban egy cípészmühely, amely a mester betegsége...
A 2022. január elsejei adatok szerint 508 településen összesen 645 betöltetlen háziorvosi praxis van Magyarországon. Ez 2021 februárjához képest a betöltetlen praxisok...
Tállai András választói körzetében mérhetetlen fejlesztések mentek végbe az utolsó két választási ciklusban.Elnézve az általa teljesített avatásokat, átadásokat szinte minden hétvégére jut valamilyen...
Európa és Magyarország biztonságát első helyen továbbra is a tömeges migráció, és az azzal járó terrorizmus fenyegeti. Magyarország továbbra is a terrorizmus elleni...
A vasgyári római katolikus templomban búcsúztatták el pénteken az október első napjaiban elhunyt Kobold Tamást, Miskolc korábbi városvezetőjét. Végső búcsút vettek Kobold...