SzántóGráf

A NEHÉZ HELYZET ELLENÉRE IS OPTIMISTA A MISKOLC HOLDING ZRT. VEZETÉSE

Tajthy Ákos
Az idén tizenöt éves önkormányzati vagyonkezelőt is „megtépázta” a világjárvány, a cég vezetése viszont azon dolgozik, hogy megoldást találjon a stabil működésre.

Minden valószínűség szerint igen nehéz évnek néznek elébe a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai, az alapvető közszolgáltatásokat – tömegközlekedés, távhő- és vízszolgáltatás, közterületek karbantartása – viszont „ha törik, ha szakad”, el fogják látni, még akkor is, ha némelyiknek átmenetileg változhat majd a színvonala – jelentette ki a Holding vezérigazgatója a Miskolc Televízió Miskolci Napló című műsorában. A bő félórás beszélgetés során Dukai Zoltán, valamint Simon Gábor felügyelőbizottsági elnök és Iván Tamás, az igazgatóság elnökhelyettese felidézte többek között az idén 15 éves Holding létrehozásának okait, céljait is.

Fokozatos profiltisztítás

– A Holding tevékenységét három fő csoportba lehet sorolni, ezek: az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok stratégiai irányítása; az önkormányzati vagyonkezelés, vagyis tipikusan az önkormányzati tulajdonú vagyonelemek, ingatlanok hasznosítása (értékesítés, bérbeadás), és az önkormányzati közszolgálati funkciók (víziközmű- és távhőszolgáltatás, közösségi közlekedés) ellátása. Ezen kívül ide tartozik még a pályázatokkal foglalkozó projektmenedzsment is – mondta Dukai Zoltán. Simon Gábor hozzátette, a városi vagyonkezelő korábban egy sokkal kisebb projektszervezetként jött létre.

Iván Tamás, Simon Gábor és Dukai Zoltán a Miskolc Televízió stúdiójában

– A Miskolc Holding Zrt. első szlogenje az volt, hogy „Együttműködünk”, ami jelezte a szándékot: összehangolni a városi cégek működését. A humánerőforrással, a könyveléssel vagy például az informatikával kapcsolatos feladatokat valamennyi cég számára egy professzionális szervezet látja el a Holdingon belül, így ezekkel a tagvállalatoknak külön-külön nem kell foglalkozniuk. Az elmúlt tíz évben a korábbi városvezetés másképp képzelte el a Holdingot, így beolvasztotta a vagyonkezelőbe a MIK Zrt.-t, vele együtt az ingatlangazdálkodási feladatokat, de ide került a korábbi Miskolci Városfejlesztési Kft. is, sőt még a csatornatisztítást is a Holding végezte. Véleményünk szerint azonban az eredeti koncepció a helyes, ezért az új cégvezetéssel egyetértettünk abban, hogy fokozatos profiltisztításra van szükség annak érdekében, hogy a Miskolc Holding Zrt. ismét menedzsmentszervezetként működjön – tette hozzá a felügyelőbizottsági elnök.

Költségcsökkentéssel ellensúlyoztak

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a városi vagyonkezelőnél tavaly történt racionalizálás, a négyszáznegyven fős szervezet ma már körülbelül háromszáz munkavállalóval működik. Dukai Zoltán elmondása szerint ez azonban koránt sem azt jelenti, hogy fűnyíróelv alapján dolgoztak volna. – A profiltisztítás részeként csupán helyre raktuk a dolgokat: a csatornatisztítási üzletág visszakerült a MIVÍZ Kft.-hez, míg az energetikai üzletág üzemeltetése ismét a MIHŐ Kft. feladata lett, ebből adódóan a Holdingban csökkent, az adott tagvállalatokban viszont nőtt a munkavállalók száma. A profiltisztítás részeként átszervezés is történt, így a felesleges pozíciókat is meg tudtuk szüntetni – hangsúlyozta.

Az igazgatóság elnökhelyettese az átalakítást indokolva kiemelte, a Miskolc Holding Zrt.-t annak idején a Debreceni Vagyonkezelő működési elveinek megfelelően alakították ki, amely a mai napig is a már említett menedzsmentszervezetként működik. „A cívisváros eredményei alapján úgy gondolom, normális igény, hogy mi is ebbe az irányba szeretnénk visszaterelni a Holdingot. Tavaly több mint 500 határozatot hozott az új igazgatóság ennek szellemében” – hangsúlyozta Iván Tamás.

A profiltisztítást és az átalakításokat viszont már egy egészen rendkívüli évben kellett elkezdeni. 2020-ban ugyanis a koronavírus-világjárvány miatt újra kellett gondolni a Holding költségvetését és a tagvállalatok üzleti tervét is.

– Tavaly év elején még pozitív eredményekkel kalkuláltunk. A pandémia miatt kialakult helyzet következtében azonban több mint négymilliárd forintos bevételkiesést szenvedtünk el még úgy is, hogy a változásokra év közben folyamatosan reagáltunk, csökkentettük a költségeinket közel 2,5 milliárddal, mellyel valamelyest tudtuk ellensúlyozni a járvány miatti kieséseket. Az elmaradt bevételek nagyon hiányoznak a Holding kasszájából, jelenleg ezt próbáljuk kezelni – jelentette ki Dukai Zoltán.

Szükséges a segítség

Simon Gábor szerint ezt a helyzetet nehezítette tovább a járvány elleni védekezés költségei mellett az is, hogy a kormány év közben milliárdokat vont el a településektől.

– A folyamat egyik legnagyobb vesztese országosan a közösségi közlekedés lehet. Nyugat-Európában ezt egyharmad arányban finanszírozzák a jegyekből és bérletekből származó bevételekből, a másik kétharmadot pedig az önkormányzat és az állam egyenlő arányban „dobja össze”. Hazánkban 2010 óta folyamatosan csökken a közösségi közlekedésre kapott állami forrás, tavaly pedig elvonták a korábban az ágazatnak ígért teljes támogatást. A járvány miatt, ahogy országosan, úgy Miskolcon is csökkentek az MVK bevételei, a hiányt az önkormányzatnak kellett finanszírozni. Csak hogy érzékeltessem, míg 2019-ben egymilliárd forinttal járult hozzá a város a tömegközlekedés finanszírozásához, tavaly viszont már 2,5 milliárddal. A 2021-es városi költségvetés tervezése jelenleg is zajlik, a folyamat azonban igen nehéz, hiszen nem tudni, hogy a kormányzat milyen összeggel kompenzálja majd az iparűzési adó átalakítása miatt Miskolcot – mondta.

A felügyelőbizottság elnöke szerint az egyértelmű, hogy ezt a helyzetet más nagyvárosokhoz hasonlóan Miskolc sem fogja tudni kezelni kormányzati segítség nélkül.

„Nagyságrendileg a Holdingnak és tagvállalatainak körülbelül 40 milliárd forintra lenne szüksége a biztonságos működéshez, és csak 34 milliárd bevétellel merünk számolni. Hasonló összegre van szüksége az önkormányzatnak is a működéshez, ott 35 milliárd forint bevételt remélnek. Látható, hogy hiányzik majd’ 10 milliárd forint, ami rendkívül nagy összeg. Ennek áthidalása kis változtatásokkal már nem képzelhető el, komolyabb, strukturális változtatásokra van szükség ahhoz, hogy ez a két rendszer működhessen. Ezt két módon lehet megoldani: vagy a szolgáltatások színvonalának csökkentésével – ami persze a legrosszabb forgatókönyv – vagy a hiányzó összeg megszerzésével. Bízunk benne, hogy a kormány kompenzálja Miskolc városának azt, amit korábban elvett, és akkor már csak a folyamatosan javuló ellátási színvonal lehet majd napirenden” – zárta Simon Gábor.

Exit mobile version