Félszavakból is megértettük egymást. Ő már az NDK-s turmixgépet is ismerte. Ha volt neki eladta. Tanú rá, hogy igaz a mondás – mozgásban az üzlet. Miskolcon elsőként vett rádiótelefont, de már személyhívója is volt. Így aztán mindig mindenkor jó helyen volt. Úszik, síel és fut – fő az egészség. Többen között erről is beszélgettem Sárosi Palival.
Szántó István
Related article
Pengesse már más is… megjelent a Miskolci Naplóban – Pataki Attila és Demjén Rózsi is Miskolcon kezdte a karrierjét – Karosi Imre reagált a cíkkre
Abban az időben, amikor a világslágereket a luxemburgi rádióból koppintottuk, Miskolcon számos kisebb-nagyobb sikeres zenekar próbált a Beatles nyomdokaiba lépni. Közülük kerültek ki...
A Vágatlanul vendége – Fehér Péter veterán miskolci képíró- a sötétkamrás nagyítótól a telefonos fényképezőgépig – a pajzán fotókat is előhívták –
Könnyű úgy dumcsizni, ha már minden tudunk egymásról. Hogyan lett Fehér Péter fényképész mester. Nem gyűjti a régi negatívokat, mert már ellepné a...
Hip-hop lett oda a tapolcai Anna szálló – megjelent a Miskolci Naplóban
Novemberben korán sötétedik a lámpák is takarékon pislákolnak a parkban. Az üdülők már augusztus végén eltűnnek. Tapolca kiürül. Az Anna terasz óriás...
VOLT EGYSZER EGY VASAS MŰVHÁZ – EMLÉKFALLAL IDÉZIK MEG A HŐSKORT – Kerényi László képeivel
Az épületben ma már szerszámokat értékesítenek, de az üzemeltető cég tulajdonosa nem temette el a sokak számára fontos művelődési ház emlékét: egy...
Megkezdödött a belakás – visszaköltözött a régi helyére a Miskolci zsidó hitközség – megújult a régi udvari infrastruktúra
Pontosan ma reggel – szeptember harmadikán csütörtökön ismét birtokba vehették a miskolci zsinagóga imatermét. Mint ismeretes tavaly ilyenkor a hitközséget átköltöztették egy Széchenyi...
Nepperek, csalók reszkessetek – itt van a CARVERTICAL – minden autó sorsa nyomon követhető – az úgy éljen a Lajos korszaknak vége – olcsón nyomozhat, kiváncsiskodhat
Az első autóm egy szürke Trabant volt. Rendszáma IC-11-75, sosem felejtem el. Ez a kocsi húsz esztendősen olyan öröm, élmény volt számomra, hogy...
A Vágatlanul vendége – Antal Jenő, a miskolci Don Juan – 18 karikás dumcsi – in flagranti a termálfűrdőben – úgy járt mint Gedeon bácsi a nők bálványa
Aprópó a lenti cikket nemrégiben írtam róla, a Torony – magasan című könyvemben is megtalálható. A mostani zoomos beszélgetésün amolyan 18 karikás. Közben...
Volt egyszer egy Borsod Expressz – nem jártak túl a bécsi ékszerész eszén – a Helvétia rajtunk tollasodott meg – a DH legnagyobb bulija ez volt
A Déli Hírlap a rendszerváltás után sajátos sajtótörténelmi különlegességeket produkált. Mi sem természetesebb, hogy az akkoriban kiagyalt ötleteket a kortársaink sosem ismerik el,...
Juhász Péter Földes-tanár, hangszerészmester – nappal tanított esténként bárban zongorázott
03.31-én született Ózdon, édesapja Juhász László ref. esperes lelkész volt. Iskoláit az érettségiig a Sárospataki Református Gimnáziumban végezte, majd a debreceni Kossuth...
OS- a zsidók kiemelkedő szerepe az első világháborúban – 10 ezren haltak hősi halált – a nyilasok nem méltányolták
A MAZSISZEM ezen alkalomból újabb tudományos konferenciát szervez. Bízik abban is, hogy az 1 évvel ezelőtti felterjesztésének köszönhetően Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter...
Egy attilában feszítettünk a tablón – megjelent a Miskolci Naplóban – kisgyőri palatáblára ragasztottuk a képeinket
Egyforma érettségi öltönyt csináltatunk a hejőkeresztúri osztálytársammal, Molnár Pál barátommal. Praktikusan választunk, dupla soros szürkét, hogy ünnepi legyen, de hétköznaponként is hordhassuk. A...
Vágatlanul -Adrienn is a Herminabau károsultja – kifizettük a lakás árát – a beköltözés még mindig várat magára – folytatódik a sorozat
Tessék mondani, maga mit tenne, ha öt évvel ezelőtt kifizeti a lakás árát és máig se foglalhatja el a bejegyzett ingatlanát. Mennyire...
A hidegháború hidegtáljai – megjelent a Miskolci Naplóban – Kandik Ferenc mesterszakács szerint javult a svédasztalos étkezési kultúránk
A hetvenes évek vendéglátóipari találmánya a gyorsbüféláncolat, amelyet az egyik leglomhább négylábúról, de a mindannyiunknak kedves Mackóról neveznek el. Az első fővárosi egység...
Tengeralattjáró fusiban – megjelent a Miskolci Naplóban – klopfoló díszdobozban
Cserére érett egy fogaskerék az autómból. Filléres alkatrész, de beszerezhetetlen. Egy barátom lemintázta a repedtet, és három nap múlva egy újjal lepett meg....
Elhullnak a köztéri órák – megjelent a friss Miskolci Naplóban – Ombódi Bélával beszélgettem
Az idő pénz. Sőt még annál is értékesebb. Mihelyst életünkben megkezdődik a visszaszámlálás, jólesik sáfárkodni a maradékkal. A kórházi intenzíven lemeztelenítenek, de az...
A Szinva parti oroszlánetető – ezt is én írtam az Északba –
Vendégeimet kalauzolom. Olyan pávatáncosan. Ide-oda csalinkázunk, terelem a figyelmüket, nézzék, amit majd én mutatok. Messziről jöttek, nem sokáig maradnak Miskolcon. Igyekszem, csak olyan...
„Röstellném, ha teljesíthetetlent ígérnék” – új idő, új szemlélet híve Barkai László polgármester jelölt
Tősgyökeres miskolci, és neve sem cseng ismeretlenül a városban. Dr. Barkai László professzor, gyermekgyógyász, gyermektüdőgyógyász, egyetemi tanár. Alig egy hónapja pedig Miskolc egyik...
Felhívás Gundel Károly-díjra való jelölésre – borítékolom fővárosi lesz a díjazott – legyen köztük Miskolci is
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai szakíró munkásságának emlékére - számos társszervezet közreműködésével – 2020-ban is felhívást hirdet a Gundel...
Bevált a gyerekes dolgosságom – megjelent a Miskolci Naplóban – megszokásból, mint kiskoromban, megtapogattam még a női baba elől kiálló domborzatát is
Gyerekként elég dolgos voltam. Belvárosi házunkban sokáig hiányoztak a velem egykorú szomszédok, pajtások híján leginkább a két szabóműhely között ingáztam. Szórakoztató volt, hogy...