SzántóGráf

Hét hektár kijelölt közterület veszhet el a Club Aligában


A 47 hektáros egykori pártüdülő 2007-ben került privatizálásra. A
vevő Pro-Mot Kft-nek 37 ha közvetlen Balaton-parti terület került a
magántulajdonába. A maradék 10 hektárt nem adta el az állam, arra
csak vagyonkezelési jogot szerzett a Pro-Mot. Sőt, az állam
kikötötte, hogy a 10 hektárból 7 hektárt (utak, parti sétányok,
móló, közpark) közterületként kell kialakítani és a balatonvilágosi
önkormányzat tulajdonába kell adni.
 2017-ben megtörténtek a telekalakítások, mellyel lehetővé vált a 7
hektár kijelölt közterület önkormányzati tulajdonba adása. Kérte is
ezt a falu vezetése az illetékes Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől, de
kérései rendre visszapattantak.
 2020 augusztusában aztán módosításra került a 141/2018-as
kormányrendelet, mellyel a Club Aliga fejlesztése kiemelt beruházás
lett. A rendelet kimondja, hogy "a megjelölt telkek és az azokból
telekalakítással kialakításra kerülő telkek közterületként, ill.
közútként nem alakíthatók ki."
 A közterületek kialakításának tiltása forgalomképes, értékesíthető
ingatlanná tette az egykori kijelölt közterületeket. Vagyis fennáll
a veszélye, hogy a Club Aliga teljes területe magánterületté válik.
 A Club Aliga közterületeinek megőrzéséért páratlan helyi összefogás
alakult, 7300 fő írta alá a közterületek megtartására vonatkozó
petíciónkat és a kormányrendelet alkotmányos jogainkat sértő
rendelkezései ellen mintegy 100 helyi lakos panasszal fordult az
ombudsmanhoz.
     Kiadó: Aligai Fürdőegyesület
Exit mobile version