
Kiadó havi 30 ezer forintért ez a belvárosi üzlethelyiség – alkalmi ajánlat – bagóért beköltözhető


Bécsbe beszökött a karácsony. A varázslatos hangulata. Csak Ady Endre meg ne lássa, hogy megint koppintok. A Geingrossban már minden szinten áll a...
A holokauszt Vásárhelyt sem kerülte el, közel nyolcszáz főt deportáltak a városból, akik közül több mint négyszázan soha nem tértek haza. A vészkorszak...
. A Vitézi Rend életében a vitézavatás a legjelentősebb esemény, mivel ekkor kerülnek soraink közé, az új tagjaink. Külön kiemelendő, hogy a Vitézi...
Sajnálom, de ismét osztrák napok következnek. Kedvenc sétahelyem a bécsi Mariahilfer strasse. A fiatalságom. Ott éreztem át először a szabadság illatát. Tetszenek rá...
Szabálysértési és közigazgatási eljárás is indult a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon azután, hogy január 2-án „rendhagyó újévi koncertet” tartottak Bicskén, amelyen a település...
Az idén sok korombeli sőt nálamnál jóval fiatalabb barátomtól búcsúztam el. A mi időnkben egyre izgalmasabb olvasmány a megyei napilap gyászrovata, Minden nap...
Az aligai magaspart alatti szűk helyre ilyen monstrumot álmodtak kormányzati szabadságlevéllel – Az illusztráció a látványterv felhasználásával készült – Fotó: Győrffy Árpád Balatoni...
A walesi hercegné egy kifejezetten fontos eseményen jelent meg a napokban Vilmossal az oldalán, ám a szemfüles rajongók rögtön kiszúrták, hogy valami megváltozott:...
A 13-as csatorna szombat esti riportja azt állította, hogy a biztonsági kabinet csütörtökön tartott ülésének témái között szerepelt egy április végén végrehajtott...
Vendégem volt a szerkesztőségben Radácsi Ilonka – egy kedves Olvasó. A hölgy egy könyvemet hozta, hogy dedikáljam. Ilyenkor dagad a keblem, s hízom...
A tavaszi főirtás keretein belül április elején kezdték meg az irtószerek kihelyezését a nyílt vízfolyások mederpartjain, a szennyvíz és csapadékhálózat...
Az állam jövőre több mint 1000 milliárd forintról mondhat le a különböző adó- és járulékkedvezmények következtében. Sőt, 2019-ben egy új, de nagyon fontos...
Vaskardok – 32. nap: Kora délután újraindultak a gázai rakétatámadások a határ melletti izraeli közösségeket célozva, sérülésről vagy kárról nem érkezett jelentés. Gyásznap: Pontosan...
A sütőtök nemcsak finom és sokoldalúan elkészíthető alapanyag, hanem egyre több kutatás szerint az egészség megőrzésében is fontos szerepet játszhat. Magas antioxidáns- és...
Különös, de megnyugtató, hogy immár három évtizedes, ha bármilyen zár vagy épület biztonsági problémám van a Cézár Kft Szeles utca 31. szám alatti...
Miskolc a múltban jelent meg egy csodálatosan szép és hangulatos kép a Széchenyi út és a Kossuth Lajos utca sarkáról. Ha ragaszkodom a...
Nekem erről a desszertről a Dollárpapa jut eszembe, Nem lenyelni , rágni! No meg az, hogy milyen kínos megszabadulni a használt gumitól. Mert...
Nagy nap lesz holnap Tibolddarócon. Kora reggeltől késő estig tart a „Víg Daróci” pincék főzőfesztiválja. Korábban már részt vettem néhányszor ilyen feledhetetlen mulatságban....
Bóna László író, gyógyító, a Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság vezetője két ízben is tartott előadást a Bársony János Óvodában. ...

