Nem könnyű a slapaj élete. A kezdő firkász a ranglista végén is az utolsó. A liftbe csak akkor szállok be, ha nem zsúfolódunk. A sajtóházi büfében is nekem jut a szikkadt zsemlében a szeletelt párizsi csomós vége. Egy héttel előbb is bejelentkezhetek a gépírónők leírószobájába, de az idősebb kollégák szívfájdalom nélkül bármikor elém furakodnak. Mindent magamnak körmölök, hogy aztán szobáról szobára keressek egy éppen szabad írógépet. Egy flekk két ujjal legalább félórás izzasztó munka. Ha az indigót sikerül lapjával befűzni és az öreg Continentál kosara nem akad össze, hamarabb is végezhetek.
Végül három hónapig kuporgatok egy csehszlovák táskaírógépre. Egy havi fizetésem áráért. Alkalmi vétel. S már ezen kopogom le az adásvételi szerződést. Szép, lapos, kékesszürke, karcmentes, alig használt masina. Még nem sejtem, hogy legalább harminc évre összebútorozunk. Nélküle nincs nyaralás, külföldi utazás, szinte észrevétlen útitárs. A táskájában egy köteg papír, egy csomag indigó és legalább két garnitúra kiszáradásmentes írógépszalag. Úgy hiszem, holtomiglan egymásnak élünk.
Az írógépeknek lelke van, legyen az bármilyen. Kecsesen lapos, masszívan magas, irodai vagy agyonnyúzott hivatali. Figyelni kell rájuk, különben akkor hagynak cserben, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Józsa Ferenc irodagép– műszerész állandó vendégünk a miskolci sajtóházban. Két szerkesztőségben, szintenként legalább harminc masina karbantartásáért felelős. Próbálom tőle ellesni a szakma fortélyát. Elegáns diplomatatáskája alapján akár biztosítási ügynöknek is nézhetnék, de ő a Rudas László utcai Irodagép-javító Szövetkezet utazókövete. Velük van szerződése a lapkiadó vállalatnak. Helyben csak olajoz, megtakarítja a betűkosár szárait, a hajlottakat kiegyenesíti, a papíros kocsi csavarjait meghúzza. Ha nagyobb a baj, szervizbe szállítják. Hamar rájövök, Ferenc lesz az én emberem. A saját táskás gépemet is rábízom. Így tudom meg, érettségi után határozza el, hogy műszerész lesz. Szerencséje van, szereti a kisgépek bütykölését, viszont nem olyan helyben ülő típus.
Kedvére van, hogy jöhet-mehet, bejáratos a megye összes hivatalába, hiszen írógépek nélkül még nincs élet. Messze még a távol-keleti zsebszámológépek világa, így a mechanikus ide-oda tologatósokat is meggyógyítja. A cég profiljába tartoznak még a telex– és a stencilgépek is, de ezekre az idősebb kollégái szakosodnak. Ferenc alig két évtized alatt feltornázza magát a szövetkezet élére, de nem várja meg, hogy a komputerek, az elektronikus számítógépek elsöpörjék az útból. A pénztárgépek elterjedésének a kezdetén még a helyén van, de a kilencvenes évek végére a nyugalmasabb életet választja.
Megvallja, nosztalgiázik, de otthonában már egyetlen írógépet se őriz. Minek, kinek, talán néhány alkatrész, gépkosár vagy kocsi akad még a kamrában. A szakma kulisszatitkait viszont máig nem felejtjük el. Abban a világban még számontartják, kinek van írógépe. Nem kell jelenteni, ám megfelelő helyen ezt úgy is tudják. A szerkesztőségben szinte minden esztendőben bekérik a gépek írásmintáját. A klaviatúra minden betűjéről. Veszélyes fegyver az írógép. Készülhet rajta szamizdat röplap, névtelen feljelentés vagy bármi, a rendszerre veszélyes iromány. A rendőrségi szakember és Ferenc is ezt állítja, könnyen kideríthetik, hogy az írás melyik masinán lett lekopogva. A gyári beállítások ugyanis egy idő után, a használat nyomán megváltoznak, megkopnak, a betűkosarak állása, helyzete is változhat, ha csak tized milliméterekkel. A mikroszkopikus nagyítással ezek a különbségek meg mindig nyomra vezetnek. Persze a szerkesztőségben nehéz kideríteni, hogy ki, mikor használta azt a gépet, amelyen az ominózus iromány született. Talán egyszer, egy szerelmi háromszög nyomán indult fenyegetések szerzőjét sikerül lefülelni ezzel a technikával.
Most keresem a garázsomban a régi csehszlovák táskás masinámat. Megsimogatnám, hátha ihletet adna emlékeimhez. Nem lelem. Tűvé teszek mindent, hogy előkerítsem, hiába. Ha tényleg lelke van, mint ahogyan Ferenc is mondja, akkor búcsú nélkül hagyott el. Okkal.
Immár harminc éve elhidegültünk, egy csilli-villi Toshiba laptop kedvéért.
Szántó István Jegyzete