Köszöntjük a nőket!
Az édesanyánkat , a lányainkat és az összes hölgyismerőseinket.
Érdekes, hogy annak idején, kihangsúlyoztuk, éljen a nemzetközi nőnap. Majd rendszerváltás után jóideig hezitáltunk, érdemes e ezt a szocializmusban is divatos ünnepet megülnünk. Majd döntöttünk, miért is ne, a többi meg lárifári….
Különben emlékszem még a vállalati időkre. A szakszervezet és a gazdasági igazga- tó jelezte van erre egy bizonyos kerete, X összeg. Ebből oldjuk meg a banzájt, fényesen. Míg volt hóvirág, s nem csuktak le a szedéséért felvásároltuk. Ezek egyszerű , de nagyszerű tettek voltak. Egy-egy csokor mindenkinek. Mi akik anyagbeszerzőként mentünk a miskolci kertészeti vállalathoz jól jártunk – annyit vettünk, bartereztünk, hogy otthonra is jusson a szeretteinknek. Később átálltunk a virágról az ilyen apróbb, de hasznos lomos ajándékozásra. Habverő, tojásszétválasztó és körömreszelő díszcsomagolásban. Olyanokat válogattunk össze, amelyeket diszkont áron kaphattunk. Ügyeltünk, hogy borotvaszappan és bajuszkötő még véletlenül se kerüljön az ajándékcsomagba. Persze ebből is spájzoltunk a családnak.
S, hogy a népünnepély a szerkesztőségben is nagyot szóljon – némi alkoholt is vettünk, mellé tortát és aprósüteményt. Ne, hogy már a gépírónőknek kelljen állni a köszöntéssal járó ceremónia költségét. Szóval így ment ez a maszkmentes világban. Tehát éljen a nemzeti nőnap, köszöntsük lányainkat, házastársainkat mindenkit akiknek a személyi száma kettővel kezdődik. Arról meg ne is álmodjunk, hogy egyszer egyenjogúság lesz a földön és minket hosszunadrágosokat is megünnepelnek. Élőben és nem felravatalozva.
S vessük el azt a gonosz hiedelmet miszerint az egész esztendő a férfiak napja. Szeretnénk, de hiába…. S ha már nőnap van válogassunk azok között akikre mindannyian bűszkén tekintünk fel.
Tokaj
