SzántóGráf

Közlemény – rosszindalatú rágalmak jelentek meg a megyei hírportálon – szúrkapiszka a miskolci közlekedési vállalat ellen

Miskolc város és az MVK Zrt. vezetése határozottan visszautasítja az Észak-Magyarországban/Borsod Online-on ma megjelent rosszindulatú rágalmakat, melyek szerint összeomlott a miskolci tömegközlekedés. A lap cikkének meg nem nevezett szerzője írásában olyan állításokat fogalmaz meg, amelyekkel kapcsolatosan nem lehetnek valódi tapasztalatai, hiszen azok a miskolci közösségi közlekedést érintő változások, amelyekre hivatkozva összeomlást vizionál, a cikk megjelenésekor még életbe sem léptek.

 

A 124 éves miskolci közösségi közlekedés átvészelte az első világháborút, a spanyolnáthát és a második világháborút is, a COVID világjárvány idején sem dől össze a társaság, mindösszesen felelős gazdálkodással biztosítja a mindenkori valós utazási igényekhez igazított szolgáltatását.

 

A hisztériakeltéssel szemben a valóság: a miskolci közösségi közlekedés menetrendjének módosításai, mindenkor egyeztetésre kerülnek a nagy foglalkoztatókkal. A korábban jelezett észrevételeket, panaszokat minden esetben figyelembe vették, jó példa erre az 54-es buszjárat ügye, ahol lakossági visszajelzések szerint is sikerült felszámolni a korábban esetenként tapasztalható zsúfoltságot, azóta a műszakváltások időszakaiban folyamatosan dupla járatok közlekednek.

 

A kormány 2021. március 4.-én döntött a március 11-től érvényes szigorú korlátozásokról, az MVK Zrt. a bejelentést követően egy hét múlva vezette be a most csütörtöktől érvényes menetrendet, ezt nem nevezhető pánikszerűnek, azért sem, mivel Debrecen már hétfőtől, a BKK pedig szerdától csökkentett menetrendet vezetett be.

 

Az MVK Zrt. szakemberei folyamatosan értékelnek és elemeznek minden, a mentrendek vagy a buszvonalak módosításával kapcsolatos tapasztalatot, és annak megfelelően, a miskolci utasok igényeit figyelembe véve hoznak döntéseket. A tömegközlekedés működését természetesen jelentősen megnehezítik a többszáz milliós kormányzati elvonások, azonban a miskolci szakemberek így is mindent megtesznek azért, hogy a rendszer a valós utazási igényeket ki tudja szolgálni. Összeomlásról pedig minden híresztelés ellenére sincs szó, és ilyesmi a közeljövőben sem fenyegeti a miskolci utazóközönséget.

 

MVK Zrt. vezetése helyreigazítási kérelemmel kíván élni az Észak-Magyarország és a Borsod Online felé, és a jövőben jogi lépéseket kezdeményez minden valótlan állítás miatt.

Exit mobile version