
A múlt homályából – ki kit ismer – a DH albumából


Szóval az úgy volt, hogy egy drága rokonunkat mindennap, reggel, este felhívtuk Mezőcsáton. Amíg nem volt telefonjuk, addig a szomszédos gyógyszertárba ment át...
Mintha ma lett volna. Ha nem csal az emlékezetem egy meleg nyári napon éppen a villanyrendőrnél jártam, amikor egy hatalmas robbanást hallottam. A...
Mint miskolci, mint bennszülött, mint több mint félévszázada tollforgató úgy gondolom mindannyiunkat érdekel, ki lesz a következő polgármester. Legalábbis engem nagyon. Az utóbbi...
Figyelem , a nyugalom megzavarására alkalmatlan filmet láthat ha megnyitja az alábbi linket. Az alkotó Kerényi László barátom aki tulajdonképpen az egész életemet...
Már elsírtam, hogy számomra családilag nem jól alakult az óév. Közben az év harmadik negyedében szinte csaknem egy időben hunyt el Bekes Dezső...
Nem is tudja, nem is sejti, hogy éppen mire vágyik. Bár biztosan szeretne valamit amije még nincs, de eszébe se jut, hogy ezt...
Úgy jó negyven évvel ezelőtt megjósolta valaki, hogy még nagy bajt hoz ránk a szűk farmernadrág. Ebben ugyanis kellemesen elfér a férfi büszkeség...
Prof. Kamarás István vallásszociológus kéziratban maradt nekrológja, HS keresztényekkel kapcsolatos eszmefuttatásával: Horpácsi Sándor ( 1939 -1997) Horpácsi Sándor rokkant-nyugdíjas újságíró, recenzens, irodalomkritikus és...
Unokám fedezte fel a kihalt szakmák listáját. Kiderült, magam se vagyok elég idős ahhoz, hogy minden képről megfejtsem , mit csinál az ürge....
Jól sikerült polgárőr napot tartottak ma Kovácsvágáson. Ez volt a megyében a XVI. Korábban Mezőcsáton tartották ezért a szövegben az ottani egyesület tagjairól...
Mivel reggelenként infúzióra járok a kórházba mostanában minden nap van egy félórám gondtalan elmélkedésre. Szóval ez egy úgy történik, hogy ha ambuláns kezelést...
Kedves Kollégák kinek van a birtokában Déli Hírlapos kép. Ha elkülditek itt összegyüjthetnénk. Várom a visszaemlékezéseket is. üdvszi ...
Eljött a selejtezés ideje. Lomolok. S ezerszámra kerülnek elő olyan dokumentumok, amelyek még mások számára is érdekesek. Lehetnek. Például ez az újság tervezett....
Ember, soha ne add fel! Bízva, bízzál, hátha? Ez ugye nem egy szószerinti idézet, de most hirtelen, amikor megláttam ezt a levelet, más...
Kiderül, hogy oda vagyok a kávéért. Szeretem, de nem iszom. Volt ugyanis egy hosszú munkás nyaram a Balatonon amikor csak a 3 forintos...
Hír, most szombaton ülésezik a MUOSZ a Magyar Újságírók Szövetségének küldöttgyűlése. Elnököt, alelnököket és bizottsági tagokat választunk. Bár ma még rongyul érzem magam,...
Jó szokás volt a miskolci és a környékbeli vállalkozókat meghívni a Déli Hírlap születésnapjára, s a sajtónapra. Óriási volt a protokoll listánk. A...
Talán tetszenek emlékezni, hogy Miskolcon a Győri kapuban, a Domus mellett volt egy csodálatos iparcikk áruház. A keravill” amelyet Sárosi Pali barátom igazgatott. ...
Kezdem azzal, hogy ez az írásom ahogy megjelent a Miskolci Naplóban sok barátomnál azonnal kiverte a biztosítékot. Hívnak, hívogatnak, hogy miért maradtak...
Sosem tudom elfelejteni, hogy ez a kapualji hat négyzetméter egy hangulatos kis bolt volt annak idején. Pontosan 1980 telén eladta a miskolci tanács,...

