
A múlt homályából – a Déli albumából –


Az Elfogadlak Alapítvány Szent Ferenc Kisnővérei kezdeményezésére és vezetésével, fiatalok tevékeny részvételével jött létre Arlón. Célja helyi adottságokra, erőforrásokra építve...
Eluralkodik a politikai bizonytalanság a kilencvenes évek elején. A rendőrségtől ezrével mennek nyugdíjba alig ötvenesztendős, rutinos rendőrök. Annyi idejük se marad, hogy megosszák...
Novemberben korán sötétedik a lámpák is takarékon pislákolnak a parkban. Az üdülők már augusztus végén eltűnnek. Tapolca kiürül. Az Anna terasz óriás...
Közösen dolgoznak ki megoldást a rezsidíjak brutális drágulása miatt bezárt Barlangfürdő esetleges újranyitására és működtetésére Miskolc MJV Önkormányzatának, a Miskolc Holding...
Fokozódik a nemzetközi helyzet. A velem egykorúak betéve tudják mit is jelent ez a közhelyszerű megállapítás. A régi hidegháborús kétpólusú világban a hidegháború...
Epres László barátom hosszan tartó betegség után örök álomra szenderedett 82 esztendős korában. Felfogni, megérteni még nem tudom, ehhez korán van, nem is...
Egy különös könyv jelent meg Svédországban. Olyan karikás , hatvan éven felülieknek. A tartalma, tanácsot ad a túlvilágra készülőknek. Praktikusakat, hogy mit tegyünk...
Tulajdonképpen a rendszerváltásig egy teljesen zárt közösséget alkotott a miskolci ortodox zsidó hitközség. Mondhatom önmagukat szegregálták és az egyházügyi hivatalon kívül semmilyen külső...
Egy biztos a rendszerváltás után az Észak-Magyarország új osztrák tulajdonosai hosszu távra terveztek Magyarországon. Jómagam sokáig értetlenkedtem, hogy mi keresnivalójuk van nálunk. Nehezen...
Kisregény – 3. fejezet Ez egy kitalált történet. Egy régi, megtörtént eseménnyel kapcsolatos hasonlóság csupán a véletlen műve. —- Kollégák —- Anna már...
Megesik, hogy magunkba fordulva próbáljuk megfejteni, mit miért teszünk. Lélekbúvár nélkül. Így jöttem rá magamtól, különös és szokványos beidegződéseim részben genetikai örökség, amelyek...
Kerényi László különleges képeket bányászott ki az albumából. Évtizedekig kedvére fotózott, filmezett Miskolcon, ösztönösen, jó érzékkel kereste mindazt, ami mára eltünt. Emléket állított...
Ez a kép a miskolci Kossuth utcai általános iskola melletti szakszervezeti otthonban készülhetett talán 1959 nyarán. A szülői munkaközösség a gyermeknap alkalmából szervezett...
Életének 62. évében 2018. november 17-én Bécsben elhunyt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója. A Postabank egykori elnök-vezérigazgatójának haláláról családja adott ki közleményt....
A nyolcvanas évek első felében először járok Mexikóban, a Diósgyőri Gépgyár H üzemében. A kassai vezetők delegációját mint a városi lap tudósítója kísérgetem...
Nem mentem át a párakapun. Bár láttam a Centrum áruház előtt, de mivel még sosem találkoztam ilyen szerkezettel, s másokat se láttam az...
Júliusban elsősorban a család kedvééért nyaralni mentünk. Rokonokkal, jó barátokkal évekig csak Olaszországba indultunk. Úgy gondoltam a tengerparti fövenyen, a napágyban majd kiszellőzik...
Nagyapámék egyetlen háborús öröksége egy jó két méter magas, velencei tükrös asztal volt. Apró hibával. Bal felső sarkába, a hosszant elnyúló apró repedés...
A világ legnagyobb utazási oldala a látogatói értékelések alapján Kiválósági Tanúsítvánnyal tüntette ki a Diósgyőri várat. Az elismerést olyan látnivalók, vendéglátóhelyek, éttermek...

