Mióta szükült az életterem, s egymás auráját súroljuk, időnként elkalandozunk a szakácsművészetbe.
Zárva az éttermek így aztán gyakran felidézzük, hol mikor mire kattantam rá. Mindenem a Jókai bableves. Ez a Calypso étterem specialitása. Másik kedvencem a magyaros szűzérme.
Kevés helyen ismerik ennek a csízióját. Megesik, hogy a szűzérme nem is szűzérme , meg sok egyéb más módja van az elkészítésének. Ám a nejem nem véletlenül áll közeli rokonságban a gasztrograf szerkesztőjével, a múlt héten secperc lekoppintotta a legjobb magyaros szűzérme receptjét.
Kezdem azzal, hogy igazi szűzérme – rendelésre a Csabai kapu 22. szám alatti szerencsi húsboltban van. Kifogástalan. Amikor éppen kapnak. Ehhez a lecsó összedobása nem nagy művészet, a lényeg, hogy csípjen mint a szúnyogok. S ehhez több helyen kapható készen is fagyasztott talléros, karikára vágott krumpli. Ime az eredmény.
A férfi maratonfutók vasárnap reggel rajtoltak el a hagyományos 42,195 kilométeres távon. Az útvonal a Hősök teréről indult és Budapest belvárosán keresztül...
Kerékpározó autós vagyok – vagy fordítva autó biciklis. Még se érzem úgy, hogy tudathasadás kínozna amikor a Csabai kapuban autózom vagy kerekezek. Egyszerűen...
Tudta, hogy Magyarországon ma az alapellátásban minden második beteg Magyar Gyógyszerrel gyógyul? És azt, hogy a szív és érrendszeri betegek fele Magyar Gyógyszert...
Megérkezett Miskolcra az a Caterpillar 428 típusú árokásó-rakodó munkagép, melyet Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a „Nemzetközi biztonsági kapacitások közös fejlesztése- CODESIC” című...
Budapest, 2017. október 18.- Idén is meghirdette dolgozói között a Bringázz a munkába! programot a Tigáz. Az akció lényege, hogy a kerékpárral megtett kilométerek arányában...
Anélkül, hogy a kockahas generátort reklámoznám, kimondom csodálatos találmány. Sokáig mázlim volt, a negyedik ikszig zörögtek a csontjaim. Azt ettem amihez kedvem volt...
Miskolcon a Szent István téren délután három órától dedikálom A Kádártól Castróig című könyvemet a Géniusz Könyváruház sátránál. A könyv nem új, tavaly...
Csőtörés szériában. Elkapkodtam a jó hírt, még mindig nincs vizünk a Szent Ferenc kórház körzetében. A szerelők megfeszített tempóban dolgoznak, de mire végeztek...
Olyan mínusz tíz fok lehetett amikor a miskolci hölgykoszorú körbefonta Radnóti Miklóst. Nem messze a mártírhalált halt költő lakásától. Miklós kabát nélkül volt,...
Kacskaringós lépcső vezet a Kossuth utcai tiszti klub nagyterméig. Mindannyiunknak névre szóló meghívója van, figyelmeztetéssel, ha nem megyünk, értünk jönnek. Nagy a zsúfoltság...
A holokauszt Vásárhelyt sem kerülte el, közel nyolcszáz főt deportáltak a városból, akik közül több mint négyszázan soha nem tértek haza. A vészkorszak...
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya 2021-ben az Év Gyógynövényének a fekete nadálytövet választotta. A fekete nadálytő (Symphytum officinale L.) hazánkban is...
Most pénteken 14. délután 15 órakor ismét dedikálok a Géniusz Könyváruházban. Az Isten szabadságra ment című könyvemet szeretném bemutatni. Mindenkit szeretettel várok erre...
A korábban patinás, ma rettenetes állapotú szálloda Miskolc legnagyobb és leglátogatottabb szállodája volt a II. világháborúig, utána is jó ideig működött. Az...
A fenti címmel nyílt meg a MÚOSZ Küldöttgyűlés egyik képviselője, M. Vadas Zsuzsa fotókiállítása a miskolci Ifjúsági Házban. A kultúrház fotógalériájában Vicsek Ferenc, a MÚOSZ alelnöke...
A Magyar Tudományos Akadémi Miskoli Orvosi és Egészségtudományi Szakbizottsága, a Magyar Orvosi Kamara, a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rndszert Működtető Egyesülés valamint a Praktizáló...
Évente egy regény. Ez a penzuma Viola Juditnak, aki 1982-ben hittudományi főiskolát végzett, s az óta lelkészként, kántorként és kórusvezetőként szolgálja Göncön a...