A pajzsmirigy és a cukorbetegség szimptómái majdnem megegyeznek, vagy legalábbis hasonlítanak a koronavírus által okozott tünetekre. Tarkó Mihály főorvost viszont nem lehet megtéveszteni. Többek között ezen a szombaton délelőtt erről is beszélgettünk. Meg arról is, hogy hiába pengette ki a honvédelmi adót csak katonaorvos lett. Máig is büszke a szolgálatára. Kerékpáros természetjáró és a fotózásról a filmezésre váltott. Élmény volt vele beszélgetni.
Szántó István
Related article
Óh te drága Telekom – elment az internet – virtuális ügyfélszolgálat – végül csak összebarátkoztunk
Kora reggel arra ébredtem, hogy megállt az élet. Kizártak a világból, a router nem kacsingat, nem jönnek a levelek és képtelen vagyok böngészni....
Kié lett a BM óvoda épülete – tarolnak a lubavicsiek – parázslik a feszültség a Mazsihisz és az EMIH között
Hamarosan megújul ez az épület a miskolci Kazinczy Ferenc utcában. Sose gondoltam volna, hogy lesz még ebből valami. Amikor már ecetfáktól lombosodott az...
KÓSTOLD ÉS TUDD! -elindult a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) „JÓ BOR” edukációs kampánya, amely a fiatal felnőttek borfogyasztási szokásait kívánja minőségi mederbe terelni
A HNT által indított "JÓ BOR" kampány célja, hogy ösztönözze a fiatal felnőtteket (20-35) a minőségi magyar bor tudatos és mértékkel való fogyasztására....
Guszti bácsi beretváját fente – ezt is én írtam – amikor már a fotó cellás ajtó is semmibe vesz
Különös, de a miskolci főutcán mára már valamennyi üzlethelyiség profilt váltott. Talán ez a kevesek közül való amelyik megőrizte az eredeti funkcióját. Ez...
Turistamiliő -a villanyrendőrtől száz méterre -a város Bermuda négyszöge
Született miskolciként , ősbelvárosiként is elgondolkodnék, hogy hol készülhetett ez a kép, ha csaknem nem én exponálok rá. Tiszta, Eger, Szentendre, Eger vagy...
Hivatalában fogadta az új brit nagykövetet Veres Pál polgármester
Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere hivatalában fogadta kedden Paul Foxot, az új brit nagykövetet, aki a magyar városok közül első hivatalos,...
Munkaszüneti napok a 2019. évben – rövid áttekintés
2019. január 1. kedd, új év első napja (hosszú hétvége) 2019. március 15. péntek, nemzeti ünnep (hosszú hétvége) 2019. április 19. péntek, nagypéntek...
Keresztény zsidó párbeszédet kezdeményeznek – a zuhanó gépen soha nem ülnek ateisták – önvédelem, tolerancia, egymás tisztelete a közös cél
A miskolci zsidó hitközség kezdeményezett egy zsidó- keresztény párbeszédet, amely a miskolci egyházak közös társadalmi, kulturális és szociális összefogását és kiállását szorgalmazza. Az...
A MiReHu nyerte el az Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai díját
A MiReHu Nonprofit Kft. nyerte el az Európai Hulladékcsökkentési Hét hazai díjának első helyét vállalkozás kategóriában saját fejlesztésű szemléletformáló applikációs...
Csak húsz kilométeres sebességgel – dübörög a multikultúra- ahol megnézik a fehért embert – hiányzik a fa élettere – a kutyagumi mutatóban –
Ha rég volt Bécsben a Mariahilferen meg fog lepődni. Sikerült az egészet sétálóvá alakítani. Gyönyörű minden és itt aztán tökéletes a multikultúra. Megnézik...
Nem kerestük, s mégis meg lett – Hubay György képviselőjelölt fiatalkori képe – a Déli Hírlap gyűjteményéből került elő
Hogy mit nem találtam. Mint mesélem, szert tettem a Déli Hírlap legendásan gazdag fotógyűjteményére. Most egyfolytában szelektálok. nem hiszik el, hogy ebben a...
London kihalt – hej van számos utca, de kihaltak – a mutánsvirus veszélyesebb mint gondolták volna
https://videos.dailymail.co.uk/preview/mol/2020/12/20/2604921130281451411/636x382_MP4_2604921130281451411.mp4 ...
Kulturális és Sport pályázatok nyertesei
A Kulturális Mecénás Alap, a Művészeti és Tudományos Ösztöndíj, az Idegenforgalmi Alap, a Sport Mecénás Alap, a Hazai, Nemzetközi Szabadidős és Sportrendezvények 2018....
Lopott traktornak ne nézd a papírjait – lebukott a bűnbanda
Vezettem már traktor de még sose vettem. Emlékszem gyerekkoromban azzal régi magyar Zetorral jártak fát vágni Szászékhoz. Bepöccentették a motorját és az oldalán...
Keressük az aranykoronát – jutalom a nyomravezetőnek
Megvételre keressük ennek a Ferencz József aranykoronának a párját. Aki látott hasonlót és eladásra kínálták neki jelezze a 202192391-es mobilszámon. Darabonként értéke cirka...
A patakmedrekben is kaszálják a füvet
Az elmúlt évek bevált szokásait alkalmazzák a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkavállalói, miszerint a fűkaszálási munkálatokat a madarak költési időszaka után...
A birodalom visszavág – választás 2019 – ki mire voksol – mi az amit szeretnék – futás az áruházba
Választási hangulatban vagyok. Folyamatosan. Hetente egy kukára való üzleti ajánlatot kapok. Hiába írtam ki a postaládánkra, hogy semmilyen ingyenes szórólapot, hetilapot nem kérek....
Jó ha tudja – a legjobb magyar orvosok – mit kínál a Citi bank – mi az amit komolyan kell venni
Ehhez a hírhez hozzátenném, hogy két esztendeje az Észak is megszavaztatta, kik a legjobb orvosok a megyében. Sikeres akció volt. A pácísensek döntöttek....
Lopják a sírkövet a csáti zsidó temetőből – a rendőrök már helyszíneltek – ami használható döntögetik a jó lelkek – sírgyalázás Dél Borsodban
Na megint lehet majd egy jót zsidózni. Ugyanis lopják a mezőcsáti zsidó temető még meglévő értékes síköveit. Azok a fránya izraeliták – mára...
Megkéseltek egy 65 éves embert a Csabai kapuban
Egy hatvanöt év körüli embert késeltek meg abban a miskolci, csabai kapui épületben amelyben a közelmúltban egy személy egy idős nőt próbált megerőszakolni...