SzántóGráf

Két hónapra kapcsoltak – most csekkolják, hogy az idézett személy tényleg találkozhatott e covidossal – ha igen meg kell neveznie kivel kavart

Idáig, ha valaki szerette volna elkerülni a nem kívánatos bírósági tárgyalását betelefonált, hogy robbanószert helyeztek el az épületben. Ez a szakállas, bombariadós trükk lecsengőben van, hiszen ma már egyszerűen ki lehet deríteni ki lehetett a betelefonáló. Újítani kellett.

Mondok is egy élő példát a saját tapasztalatomból. Tárgyalás előtt pár órával értesítenek, az alperes jelezte, hogy feltehetően egy Covidossal érintkezett. Becsületére legyen mondva korrektül járt el. Hasonló helyzetben magam is figyelmeztettem volna a bírósági titkárt, hogy ne kockáztassuk egymás egészségét.  Az emberi élet szentsége tulajdonképpen minden törvényt felülír, tehát hálával tartozom a figyelmeztetésnek. Végül is két hét nem a világ, legalább ennyi kell az új tárgyalási nap kitűzésére

Szóval erről írtam valamikor februárban. Igazából nem volt hatástalan, hétfőn délben ugyanis megcsörrent a telefonom. Az állami egészségügy egyik illetékese ,a járványügyi központból jelezte – kaptak egy értesítést – rendőrségi nyomozás indult az ügyben.

A telefonáló hölgy nem nagyon értette mi is a téma , ezért elmagyaráztam neki is. Tehát,  ha   nekem nem akarózni a bíróságra járni, s  holnap idézést kapok,  mondjuk bármelyik hatóságtól, nincs más dolgom mint betelefonálni, visszaszólni, hogy covidossal találkoztam.  Még meg is dicsérhetnek, hogy mennyira óvatos vagyok, s mindannyiunk egészségére ügyelek. Egyben azonnal felmentést kapok a megjelenés alól. Hivatalosan .

Nem kell mentegetőzni, hogy durcis állapotban ébredtem, s csak ki akarom húzni magam az eljárás alól. Csak ám ilyenkor a hatóság kötelessége kontrolálni, az idézett személy az igazságot mondja e.  Ha valós a kockázat, akkor kötelessége megnevezni, ki is volt az covidgyanús személy. S, hogy tényleg szerepel e a fertőzöttek listáján. Ennek a járványügyisek azonnal utánajárhatnak, persze ha még erre is jut az idejükből.  Most utólag se késő az állítás leellenőrzése.

Ha igazat állít akkor bizony karantéba vele, s jelentenie kell, az utóbbi időben kikkel érintkezett. Mint valamikor a trippernél, s a vérbajosoknál fel kell térképezni a kockázatos személyek körét. A telefonáló hölgy megértette. Azt is, hogy ha kamu volt a mentegetőzés akkor az súlyosan büntetendő. A hatóságokkal ilyen témában sem illő packázni, palira venni őket.Nem szép visszaélni a jóindulatukkal. Főleg akkor, amikor ennyire komoly a helyzet. A BTK jelenlegi paragrafusa szerint az ilyen móka legalább annyira – ha éppen nem súlyosabb – mint a bíróságok bombariadóval való fenyegetőzése. Remélem folyt. köv.

Exit mobile version