
A múlt homályából – amikor a kaszinó megnyílt – a DH albumából


Egy derűs, nyári vasárnapon csodálatos repülőnap volt Miskolc határában. Egy viharvert kétfedelű AN-2-es félóránként vitte fel a sétarepülőket. Akinek kedve szotytyant egy kis...
Két, három nap és itt a világvége. Megjósolták, nem először. Talán 1962 február ötödikére is ígértek egyet. Az annyira tutinak látszott, hogy még...
Már régen dicsekedtem, hogy mi lesz a csütörtöki a retro rovatomban. Nos a legközelebbi jegyzet a harangozás és a harang körül kalandozik. Majd...
Olyan ismerős a kép. Bár esetemben sokkal naturálisabb volt a szituáció. Még csak negyedikes gimnazista voltam amikor megkaptam a katonai behívót. Még örültem...
Emlékszem a rendszerváltás előtti választások egyikére. A Szemere utca elején ahol később a Postabank volt ott kellett voksolnunk az első emeleten. Egy idős...
Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Ki ne ismerné ezt a kiszólást. Ezt csak azért mondom, mert a világ csaknem...
Itt a Vágatlanul következő adása. Dr. Szekeres Béla a miskolci zsidó hitközség gondnoka a Kazinczy utcai zsinagógából jelentkezett be. Ha megfigyelik mögöttem a...
Nem vagyok egyedül, élvezettel vadászok jól kitaposott férfi félcipőkre. Hihetetlen jó szerzeményeket vettem már túrkálós boltokban. Valamennyi főnyereménynek bizonyult. Egyre kell vigyázni nem...
Mitől híd az Ady-híd? Már a kérdésen is fennakadt az unokám, mint a városunkba látogatók közül sokan mások. Majd megmutattam a cikk...
Vajon ki emlékszik még erre a csodálatos magyar szappanra. Ez volt a csúcs. Miközben a szintetikus, mindenféle bőr allergiát okozó nyugati márkákat darabonként...
Eredetileg zoomos beszélgetés lett volna. Végül skypos lett. A felvétel minősége is ennek megfelelő. Gajdos Imre barátom javaslatára kerestem meg NádháziyPétert, aki 1966-ban...
Akik rendszeresen olvassák a retro emlékezéseimet az Északban azok tudják, hogy ezek az írások időnként könyvformában is megjelenek. A mai szombati újságban egy...
59 éve, 1963. június 20-án írták alá Genfben a Szovjetunió és az Egyesült Államok leszerelési főmegbízottjai a Közvetlen Kommunikációs Kapcsolatról, népszerű nevén a...
Egy rendőrrel több lesz – alakul a galambdúc -a startpisztoly eldördült by Szántó István 2013.09.24. ( 2013.09.24. ) 0 Hozzászólások Megtekintés871 Facebook Twitter Linkedin Mentés Email Távirati stílusban. Ma délelőtt – azaz...
Bekövetkezett amire számíthattunk. Most szombaton egy etikátlan puccsal Komlósi Gábor szerezte meg az újságíró szövetség elnökségét.Kerdesemre, mennyire etikus, hogy a sajat maga által...
Álmaim netovábbja egy Trabant. Vuduszokás szerint az unalmas óráimban többször is lerajzolom. Hátha hamarabb „elejtem”. Elképzelem, miként pöffeszkedem kikönyökölve a kormánynál. Igazán nem...
No Image

