SzántóGráf

Hajas Barnabás az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára március 15. napjával bejelentette lemondását

Hajas Barnabás irányításával felállt a Családjogi Szakértői
Munkacsoport és - mintegy 60 civil szervezet bevonásával - a
Családjogi Civil Munkacsoport, amelyek célja a kapcsolati erőszak
elleni jogintézményeknek, a gyermekvédelmi jelzőrendszernek,
valamint a kapcsolattartás szabályozásának felülvizsgálata volt.
Működésük eredményeként egy közel 170 oldalas munkaanyag készült el,
amely alapján a szükséges jogszabályi módosításokat az Országgyűlés
már a tavalyi évben elfogadta.
 A távozó államtitkár vezetésével a minisztérium előbb kidolgozta a
felkereső áldozatsegítés koncepcióját, majd ezt követően
előkészítették az ahhoz szükséges törvénymódosításokat, amelyeket az
Országgyűlés elfogadott. Ennek köszönhetően 2021. január 1. napjától
Magyarországon új alapokra helyezve segítik a bűncselekmények
áldozatait. 2020 második félévében megduplázták az áldozatsegítő
központok számát, így már nem csupán Budapesten, Miskolcon és
Szombathelyen, hanem Pécsett, Szegeden és Kecskeméten is elérhető az
áldozatsegítő szolgáltatások széles köre. 2021. évre az
államtitkárság további öt megyében készítette elő áldozatsegítő
központ kialakítását, az országos hálózattá fejlesztés jegyében.
Az államtitkár egyik első feladata volt, hogy a járványügyi
védekezés szabályaira is figyelemmel újraindítsák a jogi
szakvizsgáztatást. Emellett olyan szabályozási környezetet
alakítottak ki, amely – szükség esetén akár digitális vizsgáztatásra
történő áttéréssel – a pandémia alatt is folyamatos működést tesz
lehetővé.
 Az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom növelése érdekében az
államtitkárság sikeres erőfeszítéseket tett az egyes igazságügyi
hivatásrendek feletti törvényességi felügyeleti jogkörre vonatkozó
szabályozás és az ahhoz kapcsolódó gyakorlat továbbfejlesztésére.
 Hajas Barnabásnak meghatározó szerepe volt a Jogi Személyek
Egységes Nyilvántartása koncepciójának kidolgozásában, amelyet a
Kormány januárban el is fogadott.
 Tekintettel arra, hogy a két évre meghatározott feladatokat mintegy
tíz hónap alatt elvégezte, Hajas Barnabás új szakmai kihívásokat
keres, ezért 2021. március 15. napjával lemondott.
 A megüresedett államtitkári pozíció feladatköreit a Minisztérium
belső átszervezés útján látja el a jövőben.
 Az Igazságügyi Minisztérium ezúton is szeretné megköszönni Hajas
Barnabásnak áldozatos, példamutató és inspiráló munkáját valamint,
hogy páratlan szakmai tudásával hozzájárult a Minisztérium
feladatainak sikeres ellátásához.

     Kiadó: Igazságügyi Minisztérium
Exit mobile version