Nézzék el, hogy az internet hálózat akadozott. Sátoraljaújhely és Miskolc között nem volt annyira stabil, mint előző nap a Svájci kapcsolás. A lényeg, hogy harmadszori nekifutásra sikerült Juhász István ügyvezető igazgatóval az interjú. Így maradt időm begyakorolni, hogy ő a Zempléni regionális vállalkozásfejlesztési alapítvány első embere. Ő volt az, aki három évtizede megálmodta, hogy milyen is egy inkubátorház, amely a kora vagy meg se született kis és középvállalkozásokat miként tegyék életképessé. Erről beszélgettünk ma reggel – s arról is szó esett, hogy a járvány elmúltával hogyan támogassák a megrendült helyi turisztikai ágazatot.
Szántó István
Related article
Ma este akár én is húzhatom – csapatban indulok az egy millióért -hülye kérdésekre hülye válaszok – mint Gyurcsok sámán a távgyógyító
Nagy nap a mai. Másodszorra is bekerültem az ötös lottó húzók csapatába. Aki nem tudná, ez úgy megy, hogy erre lehet pályázni. Persze...
Intézményvezetői értekezlet Igriciben – Kislászló Csaba polgármester köszöntette a meghívottakat
Minden hónapban más és más helyszínen, különböző intézményekben rendezi meg a Mezőkövesdi Tankerületi Központ soron következő intézményvezetői értekezletét. November hónapban Igrici adott otthont...
KERESSÜK VAJNER SÁNDOR ZOLTÁNT
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 62 éves kazincbarcikai férfi eltűnése ügyében. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság 05040/157/4-5/2019. körözési számon, körözési eljárás...
Így is lehet – testvéri légkörben telt a református püspökjelölti vita
A Magyarországi Református Egyház idén ősszel választja meg újvezetőit, zsinati delegáltjait. A Dunamelléki Egyházkerületbenpüspöki tisztségére Balog Zoltánt, a Budapest-Németajkú ReformátusEgyházközség lelkipásztorát és Balla...
Budapestre jönnek a világ tudósai -az orvoslás nagyágyúi- a keleti modell a gyógyításban – nemcsak a medicina gyártóké a világ
Magyarországon első alkalommal kerül sor a világ tudósainak találkozójára az Európai Integratív Medicina Szövetség Konferenciájának keretében, 2016. szeptember 9-10-11-én, a budapesti Aquaworld Resortban....
Lapvásár – mi lett volna ha – akadémikus kérdések a megyei lapokkal kapcsolatban – az egyharmada olvasatlan
Földindulás, átrendeződés forradalmi változások várhatók a hazai médiapiacon. A kedves Olvasók mindebből vajmi keveset észlelnek. Egy biztos, a felmérések szerint a kihordott lapok...
A búvóhely mellett a természetes táplálékot is biztosítanák – folytatódik a Városgazda odútelepítési programja
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. tavaly júniusban indította el azt az örökbefogadási programot, amely során száz madárodút helyeztek ki városszerte....
Az autók királya új szalonnal gazdagodik Szirmabesenyőben – hamarosan felragyog a királyok autójának a csillaga
Két esztendő alatt nőtte ki a telephelyét a Mercedes márkakereskedés Miskolcon a 26-os út kivezető szakasza mentén. Ezért határoztak úgy, hogy a megnövekedett...
Szemet szemért – megfontoljuk a halálbüntetés visszaállítását – vannak pillanatok amikor azt mondjuk amit gondolunk – az USÁ-ban nem cicóznak
Nemrégiben írtam az utolsó miskolci akasztásról. Nem volt egyszerű felkutatni azt a máig is élő börtön parancsnokot aki precízen elmesélte az utolsó nap...
Ez a Szeles utcai bevásárló udvar – ahogy Klapka úr mondja, ne a nőt nézze – műszaki outlet . ahol a minőség az olcsósággal párosul – tévék, háztartási gépek baráti áron
Klapka úrnak a kezében is csak annyi volt. – Vámház körút 60. Kiss Viktor még ennél is pragmatikusabb – itt van a telefonszáma...
50 százalékkal megemelik a katonák bérét
ujkelet.live A védelmi és pénzügyminisztérium kedden bejelentette, hogy a jövő évtől 50 százalékkal megemelik a hadköteles katonák fizetését. „Ma olyan döntést hozunk, amely...
Adventi látogatás Iván Laci bácsinál – Csöbör Katalin és dr.Hörcsik Richárd képviselők meglátogatták Gönc díszpolgárát
Országgyűlési képviselőtársai immár hagyományosan, az idén is meglátogatták dr. Iván László professzort, aki hosszú ideig több cikluson át a Fidesz színeiben képviselte megyénket...
Van e kedve kozmonautának jelentkezni – 11 év után az Európai Űrügynökség (ESA) ismét űrhajós válogatást hirdet a tagállamok között
. 2021. március 31. és 2021. május 28. között válik elérhetővé az a hivatalos online felület, melyen keresztül a jelentkezés benyújtásával egyidejűleg feltölthetők...
Putyin a Holdon – bátrabbak lettek az oroszok – ha lefagy az agyam – ki ült addig a kofferen
Időnként olyanokat hallok amin lefagy az agyam. Nem is értem. Nem vagyok képes felfogni, mint az se, hogy az univerzum végtelen. Bármennyit is...
Önkéntességért 217 – már lehet pályázni – ki lesz az év önkéntese
( Hogy, hogy nem nekem erről a sokat kritizált és méltatlanul bántott önkéntes rendőrök jutnak eszembe – igaz ma már polgárőröknek nevezik őket....
Kivonultak a rendőrök – nyílt nap a hejőkeresztúri iskolában
Rendőrségi nyílt napot tartottak az elmúlt héten, pénteken a hejőkeresztúri iskolában . A már hagyományosnak számító rendezvényt a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság és a Roma...
Közérdekű közlemény közmeghallgatásról Miskolcon
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése közmeghallgatást tart 2021. november 11-én (csütörtökön) 9:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Hunyadi utca...
Bige László: Hetek óta áll a Nitrogénművek, robbanhat az élelmiszer-infláció
Akárcsak az uniós gyárak 70 százaléka, a magas földgázárak miatt nem tudnak megfizethető árú terméket előállítani. Olcsó műtrágyára a várható európai hiány miatt...
Elnöki puki a hercegnő orra alá – olvadnak a jéghegyek a macik alatt – Sanyika nem vállalta be a békegalambját
Camilla, cornwall-i hercegnő személyes jelenlétében szellentette el magát Joe Biden a glasgow-i klímacsúcs egyik előkelő rendezvényén, amely a beszámolók szerint oly hosszú, oly...