Most került elő egy régi újságcikk. Szeptemberre teljes lesz a létszám. Az első Orbán kormány stábja. Nos, érdemes átnézni a listát, a neveket. Kik azok akik ma is a topon vannak. Talán Stumpf István volt kancellária miniszter az egyetlen aki ma is résztvesz a kormányzati feladatokban. Selmeci Gabriella is. Akiről még információim voltak – Schillinger Erzsébet sajtófőnök, aki a második kormány idején már a Hegyvidéki újság főszerkesztője lett. Nagy Andor pedig Magyarország izraeli nagykövete volt hosszu ideig.
Szántó István
Related article
Roki helyen terpeszkedik – amikor már nagy srác voltam – lehet lakkozni
Bevallom, hogy magam is óvóm az autómat. Nekem is volt ugyanilyen szürke Passatom és igyekeztem úgy parkolni, hogy rá ne verjék az ajtajukat....
Kerülget minket a nyavalya – a szuper, mega kullancs után megjöttek a tigrisszúnyogok – hozzák a maláriát és a csonttörő lázat
A lakosság segítségét kéri az MTA Ökológiai Kutatóközpont. Nemrég arról írtunk, hogy egy új, szuperellenálló kullancsfajt, a Hyalomma kullancsot “körözik” kutatók. De most kiderült, hogy...
Velünk a város válogatott – aki nincs ellenünk az velünk van – na ki mondta ki ezt és mikor
Akárhányszor böngészem újra a Velünk a város jelöltjeit, mindig eszembe jut valami. Például az, hogy tavaly decemberben életemben először részt vettem egy közmeghallgatáson....
Wieszt József tárlata – ma délután nyílik a miskolci City Hotelben
Tisztelettel meghívjuk Önöket a City Art Galéria újabb rendezvényére, Wieszt József festő- és grafikusművész kiállításának mai megnyitójára délután négy órára a Csabai kapu...
Őszi rágcsálóirtás Miskolcon
A Városgazda munkatársai szeptember elseje óta folyamatosan irtják a rágcsálókat Miskolcon. Irtószereket helyeznek ki a szennyvíz- és csapadék aknákba, az élő...
Lajos után Ferike is beköltözött – mindig volt egy hajléktalanunk – rendet vágnak vagy könyörtelenek
Csuda sok okos ember van. A hajléktalanok ügyében is rengetegen megszólaltak már. Osztották az észt, támadták az új kormányrendeletet miszerint mostantól nem lehet...
Búcsú Sárika nénitől – az utolsó utak mestere
Fekete zászló leng a Kerékgyártó temetkezési vállalkozás Szentpéteri kapui épületén. Gyászolják Kerékgyártó Imrénét, született Szalóczy Saroltát, aki életének 85 esztendejében adta vissza a...
Orbán lezárta a kormányalakítási konzultációkat – megvan a miniszterek névsora
Orbán Viktor miniszterelnök a köztársasági elnök felkérésének eleget téve lefolytatta konzultációit a kormányalakításról, és megállapodott leendő kormányának minisztereivel a következő négy év közös...
Add tovább – ne hagyd ki – Edda Müvek Hernádszentandráson – szombat helyett ma este
Üveges Gábor Hernádszentandrás polgármestere jelezte – az Edda Művek koncert Hernádszentandráson ma este 20.00 órától lesz megtartva A szombat este elmaradt EDDA Művek...
Miskolc polgármestere köszöntötte a média munkatársait – Veres Pál sajnálja, hogy most nem ülhetünk egy asztal köré
Tisztelt Újságírók! Közeleg március 15-e, a Magyar Sajtó Napja. Jó volna most személyesen találkozni Önökkel, hogy kiszakítva magunkat néhány pillanatra a hétköznapok...
Húzták a csíkot a hét végén – csodálatos volt a szembesítés – korlátok a kedvemért – három éve, hogy megnyomorítottak
Szombaton délelőtt találkoztam a címképen látható fura járművel, ami a Paint for Way tulajdona, ezzel festik fel az útburkolati jeleket a városban. Nos,...
Megdöngettük Atecát – a kormányt nem tudták kicsavarni a kezemből – a Bakonygyepesi Motocross pályán kiakadt a giroszkóp – dacoltunk a fizika törvényeivel
Mondani szokás, arra jó egy városi terepjáró, hogy oda is elmenjünk, ahová egyébként soha eszünkbe se jutna. Ám ha kipróbáljuk a Seat terepgyilkosát...
Zempléni fesztivál 2018 – sajtótájékoztató az újhutai kastélyszállóban – Kerényi László képei
Az idei fesztivál helyi sajtótájékoztatóját egy különleges környezetben az Újhutai kastélyszállóban tartották ma délben. Újra gazdag és színes programkínálattal várja látogatóit Tokaj-Hegyalja és...
Jó ütemben halad a tűzkár helyreállítása a Bükk-fennsíkon
A természeti környezet, a gazdag és tiszta vízkészletek, a termőföldek, az erdők és ezek élővilágának megóvása fontos, felelősségteljes feladat. A gyorsan és kiszámíthatatlanul...
A miskolci Pannonvital ajándéka a Szent Erzsébet Szeretetotthonnak
A jól ismert Pannonvital Pharma Kft. vitaminok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik Miskolcon. Az elmúlt két hónapban több felajánlást is tettek a régióban....
A biztonsági bácsi szívatott – egyszerre csak egyet húzhatok – illegalitásban a TIGÁZ – nincs pénzük megállító táblára – piros pontot az ügyintézőknek -bársonyos rendszerváltás a vizműveknél
Egy hetesre terveztem , végül három nap alatt sikerült szeretteim közműszámláit átíratni. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, sok egyéb megpróbáltatásnak leszek kitéve ezért...