Mivel Pilisborosjenő és Miskolc között valahol keskeny a világháló sávszélessége – időnként lefagyott a kép vagy elment a hang. Ám mit sem zavart ez a néhány műszaki malőr, a lényeg, hogy ötven év után egyenesben, magától Varsányi Zsuzsától megtudtuk: a Miskolci rádió legendásan népszerű Fiatalok zenés találkozója című kívánságműsor miként kezdődött. S, hogy népszerűbb volt, mint a Komjáthyé. S itt olyan nyugati számok is hallhatóak voltak, amelyeknek a lemeze máshol sehol nem volt.
Szántó István
Related article
Ahol kitalálják mit is szeretne a vásárló – hol volt az első ezer apró cikk üzlet Miskolcon
Miskolc első ezer apró cikk üzlete a Széchenyi út páros oldalán nyílt meg a mostani Géniusz könyváruházzal szemben. Szomszédja lehetett a Malév iroda...
Megjelent Csala László István interjúja a szerdai Északban – a Mókuskerékről amit mindannyian hajtunk
A húszadik század ujjlenyomata a Mókuskerék – Csala László tollából. A napokban jelent meg Csala László István, a hajdani Déli Hírlap alapító...
Olyanokat keresek, akik ott a Búza téri standon sütögették a pecsenyénket – vagy a lángosunkat
Rudolf Schuszter Szlovákiai egykori köztársasági elnöke ( bocsánat a korábbi elírásért, egyébként előzőleg Kassa első titkára is volt) Miskolcra átugorva először mindig a...
Matinémánia – ezt is én írtam a könyvembe – ha késik a motoros futár – ez volt Kossuth mozi
Mi is az a matiné? Igen, egy délelőtti műsoros rendezvény, már ami ennek a szónak a pontos jelentését illeti – ez nálunk mozi...
Varga Andrea ünnepi beszéde -ne árkot ássunk, nyújtsunk egymásnak békejobbot – Misley Emese emléktáblájánál
A hallgatóság , az ünneplők könnyes szemmel, meghatottan hallgatták Varga Andrea önkormányzati képviselő megemlékezését. A jelenlévők kérésére közzéteszem a beszédét. Ez tulajdonképpen a...
Hajrá Hajdú – jobb mint a gumimatrac – Paksról kapja az energiát – mit kért Tamás Horntól – nekem is volt egy harckocsi telepes zümmögöm
Jó kép . Nekem tetszik. Hajdú Péter és kedves neje bemutatták egy magazinnak a hajójukat a Balatonon. S mint várható volt elemi erővel...
Máig is körözünk, ha traffipaxot látunk – megjelent a Miskolci Naplóban – tűéles képet küldtek
Trabanton szállni élvezet. Akár ez a szám is szólhatott volna az autórádióban, amikor a Szentpéteri kapuban csaknem 80 kilométeres sebességgel mértek be a...
A gyors eltűnés oka – ha első kézből hallanánk – sokat ücsörgött a Szent István parkban – az a villa mára szinte, jelentéktelen, pórias
Íme a gyűjtögető életmód következménye. Rengeteg régi képet szedtem össze, arra gondolva, hogy egyszer csak jó lesz még, hátha érdekel majd valakit. Ismerős...
Jelentem, nemcsak a vízen járás megy – a CB rádiókat én hoztam be Magyarországra – falat kellett törni a frekvenciagazdálkodásnál
Egy barátom portálján meggyanúsítottak, hogy bizonyára vizen is tudok járni. Mindenkit megnyugtatok, ez is megy. Angliába hajóval mentem míg a Balatonon csak csónakkal...
Inflációóóóóó- erősödik a jó öreg forint – egyetlen baja, hogy kevés van belőle – tenulságos, seprős képek
Mint történelem szakos, aki a kapitalista gazdaságpolitikából jelesre vizsgázott emlékszem a forint megszületésére. A könyvekből. Kellett hozzá sok-sok száz tonna arany, amit nagy...
A Vajda család – régi motorosok a szakmában – ez volna a régi vásárcsarnok szöglete
Amikor felfedeztem a felső képet azonnal beugrott – bizonyára Vajda úr őse lehet a vásárcsarnok sarki ékszerbolt előtt. Próbáltam kideríteni, s amikor betértem...
Autófónia Miskolcról – tessék odafigyelni – nem kihagyni – rég tömjéneztem már magamat
Rég fényeztem már magam. El is felejtettem, miről is írtam a múlt heti retro jegyzetben. Csak arra emlékszem, hogy valami érdekes témára leltem....
Az Írisz nyomda , Géza álma – megjelent a Miskolci Naplóban – átálltunk a Vöröshadsereg gépére – mégsem lett a Déli cirill betűs
Géza barátom szinte a semmiből termett elő. Egyszerűen beállított, bemutatkozott úgy a kilencvenes évek derekán, hogy ezentúl ő lesz a Borsodi Nyomda igazgató-helyettese,...
Ilyen is volt – két megyei napilapot toltunk össze – ezer variáció készült – ma már okosabbak vagyunk – nem sejtettük, a hazai média sorsa már megpecsételödött
Eljött a selejtezés ideje. Lomolok. S ezerszámra kerülnek elő olyan dokumentumok, amelyek még mások számára is érdekesek. Lehetnek. Például ez az újság tervezett....
Képek a múltból – amikor Polt Péter meglátogatta az Észak szerkesztőségét
Nemrégiben készítettem egy összegzést, hogy mennyi potentát hivatalban lévő miniszterelnök és miniszter valamint közjogi méltóság kereste fel az Észak szerkesztőségét. Fotók alapján könnyen...
Megcsíptük a nyomdai szabotőrt – János maga után húzta a híreket – egy napig tartott a munkanélküliségem, rémálommal spékelve – Kerényi László képei
Kerényi László dokumentumfilmes barátomat folyamatosan bíztatom, bányássza elő azokat az ikonikus régi szerkesztőségi fotókat, amelyek a valamikori Déli Hírlap életét prezentálja. Nemcsak nekem...