Breuer Péter, a Heti TV és a Breuerpress hírügynökség tulajdonosa a Media1 érdeklődésére elmondta: a Klubrádió jelenlegi (FM 92,9 MHz) és a korábban használt frekvenciájára (FM 95,3 MHz) lelkiismereti okokból nem pályázik, mert közel-keleti tudósítóként a Klubrádiónak munkatársa volt. A Civil Rádió egykori budapesti frekcenciájáért (FM 98,0 MHz) ugyanakkor versenybe száll. A 7×24 nevű csatorna Breuer Péter tervei szerint a hét minden napján, 24 órában sugároz majd, zsidó közösségi rádió lesz, sok beszéddel, fél óránként hírekkel, információkkal, és közel-keleti, akár pörgősebb arab zenékkel is.
Szántó István
Related article
A nemzeti összefogás seregszemléje lesz 13 szervezet részvételével Horthy Miklós halálának 65. évfordulója alkalmából
(Mielőtt a közleményt elolvasná, tessék meghallgatnai Hofi Géza mit mondott a Kormányzó úr újra temetéséről. Tanulságos. Nagyon hiányolta azt a kétszázezer magyar bakát,...
Interjú: Balog Zoltán miniszterrel – Gyermekeink, unokáink jövője a tét – megjelent az Északban
A bánhorváti Demeter házaspár, Zoltán és Zsuzsa református lelkészi szolgálatának harmincadik évfordulóját ünnepelték az elmúlt hétvégén. A hálaadó istentisztelet után Földvári István polgármester...
Napi Schwezoff – beadta a derekát – csütörtök fél öt közgyűlés – ragaszkodjunk a nevesített szavazáshoz – mentsük a menthetőt
Schwezoff Dávid, röviden SD, megénekelteti a Vörös Hadsereg énekegyüttesét a gettó felszabadulásának évfordulójára . Helyes, mégis csak ők mentették meg a biztos pusztulástól...
Menjünk a Miskolc-tapolcai Kemencésbe – hagyományos magyar fogások, flott kiszolgálás
Mindig is gondot okozott, hogy messziről jött vendégeinket melyik étterembe vigyük.Elsődleges szempont a választék és a minőség. A kiszolgálás milyensége a várakoztatás hossza...
Szomorú hétvége – üdvözlet Hernádvécséről –
Eltemették dr. Takács Tibor barátomat , a Hernádvécsi Hotel Vécsecity tulajdonosát. A népes búcsúztató után kívánsága szerint három helyen nyugszik majd. Debrecenben, Hernádvécsén...
A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatáson keresztül 2022. február elsejétől részben megismerhető a pedofil bűnözők nyilvántartása, a szolgáltatás bevezetését a tavaly júniusban elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag írta elő A Kormány ezzel újabb lépést tett a gyermekek védelméért
A Kormány ezzel újabb lépést tett a gyermekek védelméért Azok a nagykorú személyek, akik hozzátartozóként, nevelést, felügyeletet vagy gondozást ellátóként a lehető legnagyobb...
Az itt lappangó antiszemitizmus gyújtózsinórjának eloltását szorgalmazta Ferenc pápa
Az itt lappangó antiszemitizmus gyújtózsinórjának eloltását szorgalmazta Ferenc pápa a zsidók előtt. A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a...
Szerelem első látásra -Seat Ateca – több mint egy szokványos városi terepjáró – Somlóig döngettük
Megvallom ritkán járok terepjáróhoz illő prérin. Vonzódom az elegáns luxus limuzinokhoz. Ám most több autós kollégámmal egyetemben egy napon át tesztelhettem egy a...
A felelős felelőtlenek…. jön a Heti agymosó
A szavaim felelőssége, a tetteim felelőssége az életem felelőssége. Ki miért felelős az életében, a párkapcsolatában — honnan indulunk, hova...
Kormányinfó – egyenes adásban – Lázár János mindenre tudta a választ – Kerényi csendélet képei – legközelebb júliusban
Kerényi László képei a szokásos csütörtöki kormányinfón készültek. A menetrend semmit nem változott. Lázár János kancellária miniszter politikai összefoglalóval kezdte. Megemlékezett Kohl kancellár...
Mennyből a Donald, karácsonykor Irakban – Clinton is váratlanul toppant be Taszárra – ki fogdosná meg a művésznőt…?
Tessék elképzelni a következő jelenetet – Donald hazatelefonál az ovális irodájából. Melánia drágám csomagolj, karácsonykor elugrunk Irakba. Erről egy szót se a barátnőidnek....
Rokonságban lehetnek -amikor egy nő egyedül bénított meg egy nagyvállalatot – hol is volt a miskolci nemibeteggondozó – alsólégúti népbetegségek
Időnként engedtessék meg egy kis múltba révedezés is. A miskolci bőr és nemi gondozó intézet szakrendelése évtizedekig a Bajcsy Zsilinszky út 13. szám...
Drón Kinából – többet tud mint a vetélytársai – itt volt a Xiaomi – China Expo a hétvégén – Kerényi László felvétele
A hétvégén ismét dübörög a China Expo. Nem először a Shandong tartomány mutatkozik be a Budapesti Ázsia centerben. Akjk nem akarnak elmenni a...
Ivócimboráját rabolta ki a mezőcsáti testvérpár
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség indítványa alapján, vasárnap a bíróság elrendelte egy 22 éves és egy 31 éves férfi letartóztatását, akik 2019. január...
A miskolci közgyűlés alakulóülése ma öt órakor kezdődik – most döntenek a szervezeti és működési szabályzatról is
A ma délután 5 órára összehívott alakulóülésen leteszik esküjüket a polgármester és a képviselők, megválasztják az alpolgármestert(!) vagy az alpolgármestereket a közgyűlés állandó...