SzántóGráf

„Újabb bőrt húz le a kormány az önkormányzatokról ” – Miskolc Velünk a város frakció közleménye

bartha gyuri

 

 

„Újabb sarccal sújtja a kormány az önkormányzatokat, miközben elvették tőlük a hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladataikat, valamint a jegyző hulladékgazdálkodási jogkörét is – közölte miskolci sajtótájékoztatóján Bartha György, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője. Hozzátette, a márciusban életbe léptetett módosítások alapján a fideszes hatalom a kormányhivatalok beiktatásával az illegálisan lerakott hulladék elszállítási költségét az önkormányzatokra terheli, az illegális hulladék eltávolítására mindössze 15 napot ad a városvezetéseknek. Amennyiben ez nem teljesül, a feladat költségét kiszámlázzák az önkormányzat számára. A hulladékgazdálkodással kapcsolatos jogszabálymódosítás ismét súlyosan terheli meg az önkormányzat kasszáját – jelentette ki.

Bartha György emlékeztetett arra, hogy a kormány folyamatosan leépíti az önkormányzatok hatásköreit. Pénzt von el tőlük, ellehetetleníti a működésüket, ebbe illeszkedik ez a jogszabály módosítás is. Emiatt az önkormányzatok nem tudnak tervezni sem rövid, sem hosszú távra. A kormány az elmúlt év alatt a várostól elvonta a gépjárműadót, az idegenforgalmi adót, a közlekedési vállalat támogatását, a parkolási bevételeket és az iparűzési adót.

A kormány összesen 3,6 milliárd forintot vesz el a miskolci lakosoktól, függetlenül pártállásuktól: mindenkitől. A Velünk a Város frakció éppen ezért változatlanul követeli a kompenzációt a kormánytól – szögezte le az MSZP önkormányzati képviselője.”

Exit mobile version