Mondják, ha két zsidó beszélget, veszekszenek vagy alkudoznak. Ebben is van igazság. Dr. Pelle János, történész újságíró a háború utáni miskolci lincselések kulisszatitkainak járt utána. A zsidókérdés keretein belül kutatta ki, hogy az akkori kommunisták miért gerjesztették az antiszemitizmust, s miként történhetett meg Miskolcon a holokauszt után egy ilyen pogromszerű kivégzés. Jánossal alkudoztunk, de a veszekedésig nem jutottunk el. Nem egyformán látjuk a világot, de több a közös bennünk, mint a különbség, így a sorsunk párhuzamosan, elválaszthatatlan. Kissé szubkulturális volt a beszélgetésünk, de mivel a múlt és mában is élő antiszemitizmus volt a fókuszban sokaknak érdekes lehet. Mert, ahogy vidéken mondják, mifelénk nincs ilyen, de igény volna rá…
Szántó István
Related article
Hatékony gyógyszer a koronavírus ellen? Igen, itt fejlesztik Magyarországon a zseniális szert
Hazai és külföldi szakértők bevonásával már zajlik annak a törzsanyagnak az előkészítése, amelyet magyar kutatók hamarosan benyújtanak az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA). Ez az...
Film készült a vásárhelyi zsidóság történetéről
holokauszt Vásárhelyt sem kerülte el, közel nyolcszáz főt deportáltak a városból, akik közül több mint négyszázan soha nem tértek haza. A vészkorszak áldozatai...
Mezőcsát fürdőváros lesz – zöld energia ingyen meleg mindenkinek – akár fóliabirodalom is lehet
Nincs jobb és kellemesebb a természetes jakuzzinál. Kár, hogy csak ilyen későn jöttem rá. A múlt hétvégén a mezőcsáti strandon áztattam magam a...
Arra mindig büszke leszek – hogy kerül egy makkegészséges újságíró a kórházba – Szegedi Laci drótpostája
„Arra mindig büszke leszek, hogy egyetlen magyar ápolóként dolgozhattam a Presbeterian Kórházban New Yorkban, ami másnak csak a Vészhelyzet sorozat, utána pedig Európa...
Hitler-kultuszt lepleztek le a német rendőrségnél
Újabb csontvázak dőltek ki a szekrényből: több tucat rendfenntartó ellen indult eljárás Észak-Rajna-Vesztfáliában, ahol a belügyminiszter szégyennek nevezte a chatszobában forgatott neonáci tartalmat....
Cáfol a Puskás Aréna: nem lesz titkos alagút
A tervezett megoldás egy mindösszesen 50 méter hosszú autós aluljáró lesz. A Puskás Aréna a közösségi oldalán reagált a mai álhírre, amely szerint...
Elnöki levél – Kocsi Ilona számvetése
Túl vagyunk a tavaszi küldöttgyűlésen. Másodjára sikerült, az elsőn nem voltunk elegen. Ez elvileg gond, a gyakorlatban azonban most jól jött, mert...
A nagy potentát bosszúja – egy rossz emlékem a Sárga Csikóból – letarolják , ki tudja mi lesz a helyén – átéltem itt a leprás szindrómát
Az öregség legbiztosabb jele, hogy gyorsan elfelejtjük az aznapi történéseket. Ezzel szemben élesen emlékszünk az évtizedekkel ezelőtti eseményekre. Ha meg mégse, elegendő egy...
Egy lépésben , egy futártól – a rokki helyen terpeszkedett – a mattot nem vártam meg
A múlt pénteken Budapesten a Kossuth Lajos tér sarkában parkolt ez az autó. Pontosan a mozgáskorlátozottak helyén. Vezetője méltatlankodott amikor meglátta, hogy fotózom....
Török étterem a belvárosban – kész a sarokház – szebb mint újkorában
Érdemes megfigyelni – Puskás Péter Ybl díjas tervező meghagyta az eredeti míves kapu felső részét. Dicséretes munka. Elmondása szerint az épület összes régi...
Elment az EL AL, de most visszaszáll – négy évre UP-ra váltott, ősztől viszont ismét EL AL gépek repülik a Budapest -Tel Aviv útvonalat.
2018. április 17. 19:22 Sokan érkeztek a kiutaztatók közül a pesti Dob utcai Hanna Ortodox Glatt Kóser Étterembe április 17-én kedd reggel, de...
„Légy te a hős! Rajtad múlik!” – Interaktív drogprevenciós délelőtt a Lyukói közösségi házban
Programleírás Ideje: augusztus 06. 09.30-12.00 Helye: Miskolc, Lyukói Közösségi Ház Célja: Erősíteni a hátrányos helyzetű fiatalok önbizalmát, döntésképességét és...
Megfizetjük az árát – intelligens traffik az okos autósoknak – február végén helyszíni tárgyalás az árucsarnok előtt – akár közmunkás is lehetek
Nincs mese. A közutakon rendet kell teremteni. Jó néhány milliárdért húsvétra már miénk lesz a világ legintelligensebb traffipaxa. Ha jó, tudom százhatvan darabot...
A nagy emberek magánya – amikor Obama kiszabadult a Fehér Házból – egy séta a Central Parkban – a slepp mindig liheg a nyomukban
Obama családostul kiruccant. Kirándult, kedve szottyant sétálni egyet a Central parkban. Irigylem. Magam is elbóklásznék ott. Megbámulnám az arra kocogó hírességeket és rájuk...
Fővárosi Törvényszék elnöke: Ha így folytatódik az elvándorlás a bíróságon, az hatással lehet az ítélkezés hatékonyságára
Tatár-Kis Péter szerint mindenképpen szükség van a bírák és az igazságügyi alkalmazottak bérének emelésére. Egy jogi szakvizsgával rendelkező bírósági titkár a pályája elején...
Merkel kilátása, bukóra áll – a germánok másként látják – elegük van a hívatlan vendégekből –
Nehezen hiszem, hogy az általam nagyra becsült kancellár asszony nem bánta meg azt a közösen mosolygós szelfit a menekültekkel ami lavinaszerűen felpörgette a...
Jordán Tamás, Mérő László Miskolcon- élő zene egy pohár borral
Miskolcra jön áprilisban két izgalmas és változatos élményekkel kecsegtető előadói egyéniség: Jordán Tamás és Mérő László professzor. Jordán Tamás-a Nemzet Színésze, a Hallhatatlanok...
A Velünk a Város frakció sajtóközleménye : A FIDESZ ISMÉT NEMET MONDOTT A MISKOLCIAK TÁMOGATÁSÁRA
Konstruktív ellenzéki hozzáállást kér a Fidesz-KDNP-től a Velünk a Város frakció, miután a kormánypártiak nem szavazták meg a miskolci bérlakásokban élők...
Ezt már olvasta?
No Image

