SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem / Vágatlanul » Kordos László geológus, paleontológus, 2007 és 2010 között a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, egyben az Országos Földtani Múzeum vezetője, egyetemi tanár. Wikipédia Született: 1950. május 23. – Vágatlanul- vendégem, dr. Kordos László földtani és őslénykutató professzor – május elején is rengett a föld Miskolcon
Kordos László geológus, paleontológus, 2007 és 2010 között a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, egyben az Országos Földtani Múzeum vezetője, egyetemi tanár. Wikipédia Született: 1950. május 23. – Vágatlanul- vendégem, dr. Kordos László földtani és őslénykutató professzor – május elején is rengett a föld Miskolcon
Kordos László geológus, paleontológus, 2007 és 2010 között a Magyar Állami Földtani Intézet igazgatója, egyben az Országos Földtani Múzeum vezetője, egyetemi tanár.
S ami a Wikipédia se tud – Lacival sokáig osztálytársak voiltunk, sőt a hatvanas évek elején két hétig együtt nyaraltunk a Balatonszántódi SZOT gyermeküdülőben. Ahol a kor szokása szerint mindannyian egyenruhába öltöztünk, s egy katonai sátorban, vaságyakon aludtunk. Majd később földtani ügyekben mindig is az első számú interjúalanyom . Máig is.
Nem is olyan régen 1969 nyarán, közvetlenül az érettségi után pályát tévesztettem. Azt gondoltam, az újságírónak van a legjobb. Firkál össze vissza, sokat...
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2022. június 30-án...
Minden cégvezető, marketinges, tudja, hogy bármihez is kezdenek egy nyomdára szükségük van. A névjegykártyától a prospektusokig és az egyéb nyomtatványokig nehéz egyszerre, gyorsan...
Szeretem a kutyusokat. Hazafelé, ha gyalog jövök a Derkovits utcán mindegyik négylábúval elbeszélgetek. Csokival, Alival és társaival. Érzem, úgy ugatnak, hogy üdvözölnek. Látom...
A 26 éves Gauvin hivatásos fotós, jelenleg Barcelonában él. Igazi utazó, több európai nagyvárosban is dolgozott már, szenvedélye többek között az építészet és...
A képen látható kedves urat bizonyára sokan ismerik a városban. Százszámra lehetnek Miskolcon olyanok, akik nála sajátították el az angol nyelvet. A szerkesztőségben...
Halomban kiterítve szárad a nedves textil a telep udvarán. Talán még ejtőernyőselymet is készítenek. Szántó István jegyzete. Régi barátság fűz Szádeczky Zoltán doktor...
Nincs mese, tényleg hiányzanak a mesterek, a kétkezi szakemberek. Így aztán lassan mindent magunknak kell berhelni. Óriási a szerszámkészletem van, mindenhez van kulcsom...
Havonta egyszer kétszer megfordulok a DIGÉP felé vezető hátsó úton. Az elhagyatott sorompó előtt sosincs olyan nagy zöldesség, hogy ne lássam, micsoda régi...
Egy kiló friss felsál, blokkal a falra szögezve. Előtte egy kalitkában igazi mesterhegedű. Körötte keretezetlen grafikák, értékes kisplasztikák és a bólétálban egy halomnyi...
Az eljárással kapcsolatos környezeti hatástanulmány – előzetes egyeztetést követően – 2018. július 23-ig megtekinthető a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala Környezetvédelmi és...
Az Országgyűlés alelnöke látogatása során Asztanában megbeszélést folytatott Jerlan Kosanov-val, a Kazah Köztársaság Parlamentje elnökével, akivel megemlékezett a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok...
2019. 11. 07., cs – 15:09 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. ...