SzántóGráf

A HALÉP már gőzerővel dolgozik – nekünk is lesz világhálónk, igazi – szünetmentes….

Már húzzák a kábelt
A nyár végére jó lesz a világháló…

Hála jó égnek, meghallgathatott a magasságos telekom. Évek óta panaszkodom az internetes kapcsolatra. Persze nem csak én, mindenki az utcánkban, akik elkötelezték magukat a legnagyobb szolgáltatóval.  Jó látni, hogy már jönnek mennek a HALÉP, a hálózatépítő emberei mifelénk is. Időnként elkotyogják bővítik a hálozatot, s ha minden igaz amit ígérnek a nyár végére nem szakadozik majd az internetes kapcsolatunk. Megjegyzem az a szolgáltatás amit jelenleg biztosítanak teljes áron az csonka.  Tehát ha éppen akarnák ilyen esetben illene valamilyen kedvezmény biztosítani a tarifaárból.  Volt amikor szerettem volna egy stabil IP cimet, mert ez szükséges egy állandó figyelő szolgálathoz, közölték ez csak az üzleti csomagban érhető el, ami majdnem duplája a privátnak. Nosza, rávettek a boltra. Egy év elteltével amikor már eluntam a folyamatos siránkozást, hogy még így sincs stabil IP címem felmondtam a szolgáltatást.  Persze akkor se kártalanítottak.

Exit mobile version