Különös véletlenek sorozataként fókuszba került a miskolci motorsport az elmúlt hétvégén. Több visszaemlékezésnek is helyet adtam, míg aztán kaptam hideget, meleget. Erdős Gábor barátom is helyre tette az elhangzott tévedéseket és elmesélte – gyerekkorában az NSU nagymotor tankján ülve élvezte a robogás semmihez nem hasonlítható érzését. S mint ahogyan lenni szokás miután kikapcsoltam a felvétel rögzítőjét eszébe jutott egy érdekes sztori, ami filmből már hiányzik. Mint mondta 56 után besorozták a motorkerékpárjukat. Belebetegedett. Elvitték a rendőrök, mert nekik akkor éppen ez hiányzott. Különben a jelenlegi honvédelmi törvényben is bennmaradt – vészhelyzetben az állam bármikor lefoglalhatja a járműveket akár a tulajdonosával együtt szolgálniuk kell a haza védelmét. Gábor, Gáborkánk kétkerekűje is ennek a rendelkezésnek lett az áldozata. Ám egyszer csak meglátta a motorjukat egy rendőrnél, s Gáborka hangosan, kiabálva mondogatta – ott van az ellopott motorunk… Nagy baj nem történt, Gábor emlékezete szerint végül egyszer visszakapták. S ne feledjem – a szomszédjuknak nevezetes, s az egyik legsikeresebb versenyzőnek, Dajka István salakmotorosnak is asszisztált egyszer egy alkalmával.
Szántó István
Related article
A gyors eltűnés oka – ha első kézből hallanánk – sokat ücsörgött a Szent István parkban – az a villa mára szinte, jelentéktelen, pórias
Íme a gyűjtögető életmód következménye. Rengeteg régi képet szedtem össze, arra gondolva, hogy egyszer csak jó lesz még, hátha érdekel majd valakit. Ismerős...
A múlt homályából – ki kit ismer – a DH albumából
Nos, ha emlékezetem nem csal, akkor a kép készítője Jakubik László, s balró Nagy László az OTP jobbról Kertész István a Magyar Posta...
Moldova a régiségvásárban – Kádár János rajongója – amikor Miskolcot is megénekelte – felfortyant az üvegzseb bajnoka
Csak az igazat írom. Kedvelem Moldova műveit. Gyűjtöttem a könyveit. Irigyelem ma is az elszántságát, a riporteri vénáját azt a buldog természetét amely...
A számok Panteonja – egy írás a mai Északból – még nem késő elolvasni
Időnként leltározok. Átnézem a mobilom névjegyzékét. Megesik, sajnos egyre gyakrabban, hogy olyan számokra lelek, amelyeket már soha többé nem hívhatok. Megvallom nehezemre esik...
ELHUNYT KABDEBÓ LÓRÁNT, MISKOLC DÍSZPOLGÁRA- búcsúztatása február első szombatján
Életének 86. évében elhunyt Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, a miskolci bölcsészkar alapító dékánja, Miskolc díszpolgára. Végső búcsúztatása február ötödikén szombaton 11 órától lesz Miskolcon...
Megjelent a Regiokalauz – Miskolc és járás – tele hasznos információkkal és a látnivalók listájával
Mint minden ilyen színes nyomtatványt ami a régiónkban megjelenik azonnal átlapozom. Szakmai szemmel , elsőre azt kell mondanom, hogy praktikus hézagpotló fűzet. Írigylem...
Hol van Miskolc második villanyrendőre – lámpacsere a Csabai kapuban – mi lehet a Villatival
Vajon ki emlékszik arra, hogy Miskolcon, hol építették ki a második villanyrendőrt? Az első az minden bennszülött számára világos. Nos, könnyű nekem hiszen...
Vágatlanul – vendégem Tóth László, az Unio Coop vezérigazgatója – egy vásárlóbarát bolthálózat élén – a Búza téri árucsarnok a zászlóshajójuk – egy hajóban a helyi termelőkkel, preferálják a régió beszállítóit
Tóth László az UNIO Coop elnöke, vezérigazgatója volt a vendégem. Hogy került a cég élére és mi a rövidtávú terveik az élelmiszerkereskedelemben. Mi...
Elkelne a tatarozás – érdemes időnként felnézni – kétlem, hogy akadna mester aki ezt felújítja az eredeti pompájában
Megesik, úgy járunk kelünk a városunkban, hogy fel se nézünk az ismerős házak homlokzatára. Ez az épület a Régi posta utca első emeletese....
Jelentem, nemcsak a vízen járás megy – a CB rádiókat én hoztam be Magyarországra – falat kellett törni a frekvenciagazdálkodásnál
Egy barátom portálján meggyanúsítottak, hogy bizonyára vizen is tudok járni. Mindenkit megnyugtatok, ez is megy. Angliába hajóval mentem míg a Balatonon csak csónakkal...
Ja elfeledkeztem a Prónay porról – a miskolci patikusok még ismerik és mixelik – a lista nem volt teljes – az újság nincs gumiból
Ki gondolta volna, hogy ennyien olvassák a keddi Északban megjelent írásomat Prónay Gábor professzorról. Mindenkinek köszönöm az elismeréseket. Ettől csak hízok. Közben azt...
Háború vagy béke – nem mi döntjük el, a lengyeleket is lehűtötték – elirigyelték tőlem az állva pisilést
Történelem szakos lennék, így aztán belém rögzítették a múltunkat. Kapásból mondom jámbor egy nép a magyarság. Talán már ezer év is elmúlt, hogy...
Miskolcon a Patak utcában – manővereztünk lefulladásig – Hegedűs úr vitte a pálmát
A kép ismerősnek tűnik. Ki emlékszik már arra, hogy a hetvenes években vasárnaponként autós ügyességi versenyeket rendezett az autóklub Miskolcon a Patak utcai...
A nagy egyes – dr. Kércsi László emlékére – beszélgetés Strassburger Gyulával és Bajáky Gáborral
Már megint elfelejtkeztem eldicsekedni, hogy mit írtam a múlt heti Északba. Persze még nem késő. Ha az újságot nem dobták le, s úri...
Gumiszalag paraszolvenciában – megjelent a Miskolci Naplóban – befogadott minket a kóbor kutya
Nem könnyű, de csak sikerül. Hirtelenjében így reagáltam egy kedves olvasó kérdésére, amikor bizonyára udvariasságból gratulált a frissen nyomtatott jegyzetemhez, és megkérdezte: hogyan...
Jaksi a tévében – Jevtusenko akarta meggyógyítani – majdnem csecseneket fotózott a háborúban
Jaksi – csak a szépre, jóra emlékezem. Laci drága egy egyéniség volt. Annyi képét őrzöm, hogy nehéz nem emlékezni rá. Talán kevesen tudják,...
Kihaltak a kórházi lázlapok – elvitték a személyiségi jogok – ez volt a látogatók olvasmánya – néprádió is volt fehallgatóval
Sokan emlékezhetnek még az ágyvégi lázlapokra. A nővérkék naponta háromszor osztották ki a befőttes üvegben sterilizált lerázott hőmérőket. A higanyosokat. Majd az adatokat...
Tankolás 10 percen belül – van jövője Paks bővítésének – búcsú a gázolajnak
Jómagam már aligha érem meg ezt a fájó búcsút, de közeleg az idő amikor vége a benzines és gázolajos motorizációnak. Ma már sikerült...
Itt méregetiki mennyire visz a fecskendőd sugara …
Gondolom ismerik már az össze prosztata medicina reklámját. A fene se tudja miért, de valamennyi annyira emlékezetes. Az a manusz aki félóránként félálomban...