SzántóGráf

MISKOLC ELTITKOLT TÖRTÉNELME – dr. Pelle János könyve – Vérvád, hisztéria, népitélet

Az 1946-os munkástüntetések és lincselések igaz történetére derül fény Pelle János új könyvéből.
Fotók: Mocsári László

Péntek délután mutatták be Pelle János Vérvád, hisztéria, népítélet – „Zsidókérdés” Magyarországon 1945-ben és 1946-ban című könyvét. A szerzővel Csepeli György szociálpszichológus, a Miskolci Egyetem professzora beszélgetett – ő látta el a kötet lektori munkáit is, így volt lehetősége megismerni annak tartalmát.

Pelle János csaknem három évtizede kutat a témában. A történész, publicista eddigi eredményeinek összegzése a mű, amely az 1946-ban történt sokkoló hazai eseményeket írja le. Azonban nem bűnbakot, felelőst keres, hiszen alig élnek már olyanok, akik aktív résztvevői voltak az eseményeknek. Helyette a szociálpszichológiai összefüggéseket vizsgálja: a lincselések zavaros hátterét, az antiszemitizmus tudatalatti gyökereit. Tömeglélektani és történeti művet írt a magyarországi tömegek vérvádas hiedelmeiről, hisztérikus kitöréseiről, zsidóellenes pogromokról.

Pelle János munkája Miskolc eltagadott történelmét is az olvasó elé tárja a korabeli perek elemzésével, szemtanúk felkeresésével és megszólaltatásával.

 

– Az antiszemitizmus problémáját csak konkrétan lehet nézni – véli a szerző. – Konkrét esetek (többnyire pszichoanalitikus) elemzésén keresztül juthatunk el a lényeghez. Ami 1946-ban Miskolcon történt, egyrészről az itt lakók számára érdekes, hiszen a város elhallgatott múltjáról van szó, másfelől országos szinten is egyedülálló, hogy milyen elrettentő dolgok történtek itt 75 évvel ezelőtt. Az pedig külön téma, hogyan függ mindez össze a későbbiekben a Rákosi-diktatúrában is alkalmazott uszítással.

A könyvolvasó végigkövetheti, hogyan lázítja a hatalom két lisztfeketéző, holokauszt túlélő zsidó malomtulajdonos ellen az éhségtől dühös vasgyári munkások egy csoportját. Hogy vezet az elszámoltatás, a tömeghergelés a rendőr-főkapitányság Zsolcai kapui épületének ostromához, és egy zsidó származású rendőr halálához. A szerző arra is fényt derít, hogy milyen összefüggés van a 46-oshoz kísértetiesen hasonló, 10 évvel későbbi eseményekhez, ábrázolva, hogy a mélyen plántált gyűlölet miként él kimondatlanul is generációkon keresztül tovább.

Exit mobile version