Hogy kerültem a lányok hálószobájának a falára – országosan első lettem a pályázaton – van aki még emlékszik erre is – megúsztam a két repülő katasztrófáját

Megleptek, egy kedves ismerősöm előbányászta ezt a régi Ország-Világot. Aki nem tudná, hadd büszkélkedjek el ezzel. Szóval a hetvenes évek derekán még a versenysúlyom nem haladta meg az egy mázsát, s hajam is volt. Saját.

Abban az időben az akkoriben nevezetes újság meghirdetett egy fotópályázatot, de valahogyan a miskolci fényképész szövetkezetet kifelejtette a jelentkezési helyek listájáról. Egy szemfüles bennszülött kiszúrta, s a szerkesztőség kérésére nekem kellett ennek az okát feltárni.Betértem a mostani Batóház melletti szalonba, ahol rögtön jelezték üljek le és legyek én az első miskolci nevező a Vagytok a ma – vagytok a holnap blikkfangos vetélkedőbe. Készítettek rólam egy szuper képet – amely megjelenése után sok lány azonnal ki is plakátolt a hálószobája falára.

Megnőtt a telefonforgalmam és három hónap elteltével derült ki, hogy országosan a lehető legmagasabb szavazatszámmal első lettem. Országosan. Pontosan 37 ezernél többen voksoltak rám. Egyébként mindenkinek kellett egy mottót írnia a képe alá, s az enyém mi más lett volna – A szerénység a legszebb erény… A lényeg, bejött pedig ott helyben rögtönöztem a műteremben. Nem titok legalább 10 lapot magam is vettem, de ennek sokszorosát kaptam dedikálásra. Köszönöm azoknak akik rám szavaztak és hálás vagyok mindazoknak akik máig is őrzik ezt a képemet.

Ideje elárulnom azt is, hogy mi volt  a fődíj. Pontosan 10 éjszaka Moszkvában teljes ellátással. Második díj, hat éjszaka Párizsban. Lehettem volna második, de hát a szerénységem vagy a felfuvalkodottságom révén arattam. Nos, hogy mégse voltam Moszkvában és miért azt már többször elmeséltem. Az utazás előtti napokban nyugaton jártam és az a gép, amelyről kelet Berlinben leszálltam tovább menve lezuhant Koppenhága mellett. Ezt én akkor tudtam meg, amikor visszafelé  felültem a Malév járatra. Eldöntöttem, nem biztos, hogy nekem bármi dolgom lehet a Lenin Mauzoleumban – ez lett volna a turisztikai attrakció fénypontja.  Igen ám, de veszni se hagytam a fődíjat tehát úgy kellett lemondanom az utazást, hogy a kiadó megtéritse az árát.

A főnököm Csala László főszerkesztő nehezen , de aláírta, nincs szabadságom, nélkülözhetetlen vagyok a szerkesztőségben. Mint mondta sokat kockáztatott hiszen valakit Moszkvába elengedni, mikor ő oda vágyik az egy politikailag nehezen értelmezhető reakciós döntés. Bevállalta. Megmentette az életemet. Az a bizonyos gép amelyre a jegyem máig is meg van, Kiev mellett lezuhant. Ezen ültek a békéscsabai pártmunkások, akiket elkisértem volna.  A gép akkumulátora megadta magát és emiatt következett be a légikatasztrófa.

A pénzemet megkaptam, pontosan öt ezer forintot, amelyből megcsináltattam a Vászonfehéritő utcai garázsom vasajtaját. Ezzel Grósz Géza bácsi lakatosmester is jól járt, én meg megúsztam. Másodszorra is, hiszen eredetileg nem szálltam volna le a Schönefeldi reptéren mert Koppenhágából egyszerűbb lett volna áthajózni Svédországba. Ám a megérzésem alapján mégis a komphajó mellett maradtam. Az élet már ilyen, szerencse is kell hozzá.

S köszönöm a küldeményt. Ha nem kapom meg már elefeledkezem minderről, hiszen éppen a legfrisebb sebeimet nyalogatom.