SzántóGráf » Az ecetfák alól jelentem » dr. Varga Judit igazságügyi miniszter Magyarország köztársasági elnöke megbízásából állami kitüntetéseket adott át ünnepélyes keretek között
dr. Varga Judit igazságügyi miniszter Magyarország köztársasági elnöke megbízásából állami kitüntetéseket adott át ünnepélyes keretek között
- Az Igazságügyi Minisztérium közleménye
Budapest, 2021. május 27., csütörtök (OS) - 2021. május 27-én .
Dr. Kemenes István, címzetes kúriai bíró, a Szegedi Ítélőtábla
nyugalmazott kollégiumvezetője a Magyar Érdemrend Középkeresztje
polgári tagozata kitüntetésben részesült a polgári és a gazdasági
jog területén kiemelkedő szakmai pályafutása, valamint az új Polgári
Törvénykönyv egyik kodifikátoraként végzett lelkiismeretes,
példaértékű munkája elismeréseként.
Szintén a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata
kitüntetésében részesült a hazai közúti közlekedés modernizálása
érdekében végzett több évtizedes munkája, valamint a kommunista
diktatúra idején megtűrt egyházi iskolák történetének kutatása,
illetve a XVI - XVIII. századi magyar történelmi ikonográfia tárgyi
emlékeinek felkutatása és rendszerezése terén elért eredményei
elismeréseként Szalai Béla, az Útügyi Világszövetség Magyar Nemzeti
Bizottságának volt elnöke, az esztergomi Mária Valéria Híd
újjáépítéséért felelős egykori miniszteri biztosa.
Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben
részesült a polgári és a büntetőjog területén folytatott magas
színvonalú, példaértékű munkája elismeréseként dr. Kozma Istvánné
Dr. Váradi Katalin Margit, címzetes táblabíró, a Nyíregyházi
Törvényszék nyugalmazott tanácselnöke; az alapvető emberi jogok
melletti következetes kiállása, és a Magyarországon élő kisebbségek
és vallási közösségek védelmét szolgáló munkája elismeréseként dr.
Lukács Tamás, nyugalmazott ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, a
Független Rendészeti Panasztestület volt elnöke; illetve a bírói
pálya iránti példaértékű elhivatottsággal és kiemelkedő szakmai
felkészültséggel végzett, több mint négy évtizedes munkája
elismeréseként dr. Zámbó Ágnes, a Pécsi Törvényszék nyugalmazott
tanácselnöke.
A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben
részesült példaértékű elhivatottsággal végzett, magas színvonalú
bírói és vezetői munkája elismeréseként Szilvásyné dr. Futó Rózsa,
címzetes törvényszéki bíró, a Békéscsabai Járásbíróság nyugalmazott
bírája.
A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben
részesült a zenei nevelés és tehetséggondozás iránt elhivatott, több
évtizedes zenepedagógusi pályafutása elismeréseként Novák Gyuláné, a
veresegyházi Lisznyay Szabó Gábor Alapfokú Művészeti Iskola óraadó
hegedűtanára.
A Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült
az igazságszolgáltatás területén végzett több évtizedes, magas
színvonalú pályafutása elismeréseként Tolcsvainé Paulik Mária, a
Miskolci Törvényszék nyugalmazott tisztviselője.
A Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben
részesült közel három évtizede lelkiismeretesen végzett munkája
elismerésekén Tasnádiné Tóth Mária Katalin, a Kecskeméti
Járásbíróság titkárságvezetője, illetve a bírósági
igazságszolgáltatás területén végzett több évtizedes munkája
elismeréseként Turbucz Istvánné, a Szeghalmi Járásbíróság
nyugalmazott tisztviselője.
A kitüntetetteknek szívből gratulálunk!
Kiadó: Igazságügyi Minisztérium
A fenti kép akár egy földrengés után is készülhetett volna. A balatonszéplaki újságíró üdülő romjai láthatók rajta. Már régen ledozerolták, a helyén semmi...
Sosem teszem túl magam, amít velem műveltek a miskolci rendészet megvadult rendészei.Akik nem sokkal később hasonló bűncselekmények okán mint amit velem szembe követtek...
Szerdán délelőtt mutatta be országgyűlési képviselőjelöltjeit a Demokratikus Koalíció miskolci szervezete. Tompa Sándor, a párt helyi szervezetének vezetője elmondta: képviselőjelöltjeik –...
A COVID 19 világjárvány miatt elrendelt egészségügyi veszélyhelyzet megszüntetését követően – a járványveszély fokozatos csökkenésének figyelembevételével – az előző három hónapban...
Amikor még a miskolci zsinagóga látogatható volt minden évben több iskolai osztály kereste fel. Körbejárták és a hitközség elnöke jó idegenvezetőként elmesélte micsoda...
Badány Lajos elfoglalta hivatalát, és június 1-jétől alpolgármesterként segíti a városvezetés munkáját. Kinevezésére a megnövekedett feladatok miatt volt szükség. A Velünk a Város...
Az esős és meleg napszakok váltakozása rendkívül kedvező feltételeket biztosít a csípőszúnyogok kifejlődéséhez. A 2021. június 6-án történt lárvafertőzöttség felmérés eredményeit figyelembe véve...
Kiadó egy másfél szobás, negyven négyzetméteres központi fűtéses második emeleti lakás Budafokon a Kossuth Lajos utcában áprilistól egy elegáns nem panel társasházban, központi...
Országjáró körútja során Miskolcra is ellátogatott dr. Frőlich Róbert országos főrabbi. Tájékozódó beszélgetést folytatott a miskolci zsidó közösséggel. Az elhangzottakról később beszámolunk. ...
Mint Glen, az amerikai űrhajós mondta a holdraszálláskor, kis lépések nekünk, s óriásiak az emberiségnek. Bocsánat, a pontatlan idézetért, de a lényeget sejteni....
Mintha ma lett volna. ünnepélyesen átvettem az új Passatomat, rendszáma KBD 622 volt a forgalmi rendszáma. A régi Audi hatosomat cseréltem egy szerényebb...
Régen, még talán az átkosban, amikor Hegyeshalom után Ausztriában nem volt sztráda felfedeztem Bruckban egy pléh rendőrt. Abban az időben kis osztrák falvakon...
ujkelet.live A Kneszet-gárda szerdán beidézte a szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus párt Otzma Jehudit frakciójának vezetőjét, Itamar Ben Gvirt, hogy emlékeztesse a szabályokra, miután a...