SzántóGráf

A ma nyilvánosságra került adatok szerint március 4-ig 324 miskolci vesztette életét a COVID 19 járvány következtében

covid

A Velünk a Város frakció az alábbi sajtóközleményt adja ki :

 

 

A Fidesz-kormány COVID elleni harca megbukott

2020 nyarán, a koronavírus járvány első hullámát követően orvosok, szakértők számos alkalommal jelezték, hogy rossz irányba tart a kormány védekezéspolitikája, de a Fidesz-kormány nem figyelt Miskolcra, a Fidesz-kormány nem figyelt a miskolciakra. Városunk a központi szabályok betartására volt kárhoztatva, a kormány pedig többmilliárd forint elvonásával tette szinte lehetetlenné városunk működését és a további segítségnyújtást.

Mindeközben az Orbán-kormány sikerpropagandát hirdetve azt állította, legyőzte a COVID19 járványt. Nem volt igaz, hiszen a harmadik hullámban végül Miskolcon többszáz honfitársunk esett áldozatul az Orbán-kormány ostobaságának és dacosságának.

Tavaly nyáron a kormány és a Fidesz a meccs félidejében győzelmet ünnepelt, ami végül 324 miskolci ember életébe került március 4-ig.

A kormány segítségét az elvont önkormányzati bevételek és a kormányirányítás alá került kórházak testesítették meg, az 5 ezer távozó vagy elbocsájtott egészségügyi dolgozó és a hamis ígéret, hogy mindenkit meg fognak gyógyítani. 324 miskolcit senki nem gyógyított már meg.

Ezt ünnepli most a kormány és a Fidesz a teraszokon, amikor azt hirdeti, legyőzte a járványt.

Követeljük, hogy a kormány hozza nyilvánosságra, összesen hány áldozatot szedett Miskolcon a Fidesz-kormány politikája! Miskolcnak elege van a titkolózásból.

 

Exit mobile version