Hamarosan megnyílik a miskolci zsidóság történetét bemutató kiállítás a Déryné utcában. Valamikor úgy gondoltuk, először a zsinagóga újul meg, majd csak utána lesz meg a múzeum. Most dr. Zima András és stábja elmondják miként milyen elvek és tematika alapján szerkesztették meg a kiállítást. A közeljövőben képekkel is szolgálhatunk minderről. Köszönet az alkotóknak, akik most elsősorban a régió csodarabbijainak útját követve készítették el a prezentációt.
Szántó István
Related article
Ez lett a Ganzból – jó lesz kínaiul is tanulni – ahol a motorvonatok készültek
Tetszett nekem Putyin állítólagos mondása – tanuljatok oroszul ha nem akartok beolvadni az arab népek tengerébe. Ne tessék háborogni semmi önző nacionalizmus nem...
Sajtószolgálat – ingyenes buszokat indítanak a budapesti nagygyűlésre – információt kaphat a +36 30 749 6455 -ös mobilszámon
Március 15-én Budapesten nagygyűlést szervez az egységes ellenzék . A demonstrációra ingyenes buszokat indítanak minden régióból – aki érdeklődne, hívja a +36 30...
Meggyilkolták szombaton Révész Zsuzsát, az RTL egykori kommunikációs vezetőjét
A gyilkosság a II. kerületben történt. Révész Zsuzsa 51 éves volt. A Media1 információi szerint Révész Zsuzsa, az RTL egykori, 2017-ben távozó kommunikációs...
A Calypso gyöngyszeme – bosszút álltam a rollerért – álmomban már egy tálból kanalaztuk a töltött káposztát
Calypso étterem Miskolc Városház tér, október. Ez az utolsó négy gombóc amit sikerült megmenteni a legutóbbi töltött káposzta partiról . Mint a téma...
Agresszív kéregetők a pesti Lidlnél – két zsemle helyett tízet – garázdák alkoholmámorban
Akárki találta ki, jó ötlet a kevéske fémet tartalmazó sörös, egyéb italos dobozok gyűjtése. Környezetvédelmi és gazdaságossági okok miatt is hasznos. A szerencsétlen...
Az egykulcsos is sok – a többkulcsost meg ideje elfelejteni – szocdemagógia a kampányban
Apósom ügyes kezű mesterember – bádogos kisiparos volt. Ilyentájt, ha dolgozott is nem tudott számlázni, minden közületi munkát át kellett vinnie az új...
Elszállt az Orion űrhajó – szombaton választás az újságíró szövetségben – három jelölt az elnökségre – mit ad a szövetség vagy az egyesület- Hajrá Karcsi!
Hír, most szombaton ülésezik a MUOSZ a Magyar Újságírók Szövetségének küldöttgyűlése. Elnököt, alelnököket és bizottsági tagokat választunk. Bár ma még rongyul érzem magam,...
PERÚJRAFELVÉTEL EGY NEMZETI ÜGYBEN ÉRDEMI VITÁRA VÁR MARÁCZ LÁSZLÓ KIEMELKEDŐ JELENTŐSÉGŰ KÖNYVE
Mandics György A magyar kultúrtörténet a magyar nyelvészet szemléletének nagy fordulópontjaként tartja számon az ugor–török háborút, amelyről megszámlálhatatlan cikk, tanulmány és néhány könyv...
Aki még hezitál – szilveszterezzünk együtt a hernádvécsei kastélyszállóban – disznótoros muri élőzene diszkó és dübörög a csülökcsárda – jelentkezés, foglalás most azonnal
Kedves Olvasóim, facés barátaim – itt az ideje, hogy döntsetek: hol akartok szilveszterezni? Most még karácsony van, tele a hasunk, de szaladnak a...
Az osztrák nagykövet tárgyalt a Mazsihisz elnökével, és megnézte a Rumbachot
Alexander Grubmayr, Ausztria magyarországi nagykövete ma bemutatkozó látogatást tett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségénél, és megbeszélést folytatott Heisler Andrással, a Mazsihisz elnökével....
Ügyfél-tájékoztatási hiányosságok a Wáberer Biztosítónál – ahol nem minden kóser – milliós bírság
– Az MNB 14 millió forint bírságot szabott ki a Wáberer Hungária Biztosító Zrt.-re az átfogó vizsgálata nyomán feltárt felügyeleti és fogyasztóvédelmi hiányosságok...
Októberig járják majd az országot a szűrőbuszok – a virustesztelés nem lesz
Emlékezetem szerint a miskolci Semmelweis kórházban is van egy szűrőbusz. Nem tudom milyen a kihasználtsága, de mindenki tudja ezeknek a fenntartása és a...
Távcsővel lestem – heveder nélkül tornázott a párkányon – onnan belátni a magyar tengert
Tessék csak figyelni azt embert a kilencedik emeleti ház párkányán! Minden biztosítókötél nélkül mint egy cirkuszi légtornász óráig dolgozott valamin a magasban. Imádkoztam...
Felhúzzuk a vasfüggönyt – miniszteriális vita sógorékkal -megszűnik a wircsaft
Emlékszem az első Orbán kormány negyedik esztendejében maga a miniszterelnök jelentette ki a nyugati végeken, hogy véget vet az osztrák wircsaftnak. Talán szó...
Beindult a miskolci sörfesztivál -nem kihagyni – vár a sztrapacskaházikó
Tavaly nem volt szerencsém eljutni az első miskolci sörfesztiválra. Most nyitáskor bejártam, elvitt a kíváncsiság. Láttam Dr. Kriza Ákos polgármester úr személyesen ellenőrizte...
Tájékoztató a 2021/2022. tanév nyári szünidei gyermekétkeztetésről
A települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére, a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és...
Vágatlanul – vendégem Szunyogh László Miskolc főépítésze – leleltároztuk a város szobrait -a legnépszerűbbek a miskolci lányok, s Mancs – megérjük e a villanyrendőr újraállítását
Vendégem volt Szunyogh László a város főépítésze. A miskolci szobrokról dumcsiztunk – elárulta mi lesz a legújabb és hová kerül. Az is szóba...
Rendszerváltás 35 – Románia, egy inkompetencián és valóságtagadáson alapuló rendszer végórái
https://youtu.be/t6pvMFfQF50 Az államadósság visszafizetésének lázában égő román vezetés parancsára a gazdaság lényegében exportra dolgozott, míg a lakosság életszínvonala gyors zuhanásnak indult, és csak...
A bóklászó akt – ezt is én írtam – amikor a nézőt zaklatták
Válogatós a színházi ízlésem. Kétszer nézem meg a Harc a szalamandrákkal és az Állítsátok meg Arturo Uit! színdarabokat a Miskolci Nemzeti Színházban. Az...

