SzántóGráf

Tájékoztatás helyett időt húz a kormányhivatal – Velünk a Város frakció sajtóközleménye

 

 

 

Ne szólj szám, nem fáj fejem. Ez a közismert szólás jutott eszembe a megyei kormányhivatal közérdekű adatigénylésemre adott válaszáról. Hasznosabb hallgatni, mint az embereket valós adatokkal tájékoztatni. A kormányhivatal híven követi a Fidesz-kormányát: a nyilvánosságot minél több információtól zárjuk el, hogy ne legyen tudomásunk a járvány valódi pusztításáról. Mindössze egy adatra voltam kíváncsi: városunkban hány ember vesztette életét a koronavírusos megbetegedések miatt.

A város irányítására felhatalmazást kapott Velünk a Város frakció tagjaként, a miskolciak életminőségéért felelősséget viselő választott képviselőként és az egészségügyi bizottság tagjaként is fontosnak tartom, hogy tisztán lássunk. Amíg ez a kormány van hatalmon, biztosra vehetjük, hogy nem fogunk. Ez tisztán látható. Az Alakszai Zoltán vezette hivatal arra hivatkozva utasította el a válaszadást, hogy kollégái a pandémiával kapcsolatos feladatokkal vannak elfoglalva, ezért az azzal kapcsolatban feltett kérésemnek nem tudnak eleget tenni. Azt természetesen el tudom fogadni, hogy ezzel is foglalkozniuk kell, azt azonban nem, hogy a járvány elcsendesülésével ne jutna idejük egy számadatot kiemelni a nyilvántartásból. Az adat ugyanis a kormányhivatal rendelkezésére áll, ezt nem is tagadják, de átadni nem hajlandók. A törvény által engedélyezett további 45 napon belül fogják elbírálni kérésemet. Nevetséges az érvelés és maga az eljárás is.  Ugyanúgy, ahogy a kormány eredeti szándéka, amely a kormányhivataloktól hatékony, erős és ügyfélbarát közigazgatást a »Szolgáltató Állam« megjelenítését, magas színvonalú közszolgáltatásokat várt el az állampolgárok számára.

Kormánymegbízottként Alakszai Zoltánnak sem lehetne más dolga, mint az állampolgárok hatékony és magas színvonalú szolgálata, amelyet a városban élők számára nyújtott gyors adatszolgáltatással gyakorolhatott volna. Meggyőződésem, hogy feladatuk lenne egy szakmailag hiteles, megbízható hivatal működtetése tudományos igénnyel, a szociológia módszereire támaszkodva. Megfelelő panelkutatások elvégzésével lehetőség nyílna a pandémia közvetlen és közvetett hatásainak feltérképezésére hosszú távon is, annak érdekében, hogy a különféle szakterületek hatékony válaszokat adhassanak kezelésükre.

Persze miért várjunk el tisztességes, megbízható tájékoztatást a kormányhivataltól, hiszen, ha a Fidesz kormányon múlna, a korlátozott információkhoz sem férnénk hozzá. A márciusig megismerhető covid-halálozási adatokat a független korrupciókutató szervezet, a K-Monitor kénytelen közérdekű adatigényléssel tudta megszerezni.

A kormányhivatal cinikus válasza alapján nem zárom ki, hogy bírósággal kell majd kikényszerítenem az igényelt közérdekű adatot. Az az eljárás garantáltan sikeres lesz, ugyanis januárban a Veszprémi Járásbíróság precedenst teremtve közérdekű adatnak minősítette a koronavírus fertőzöttségi számadatokat. Kötelezte a Veszprémi Járási Kormányhivatalt, hogy 15 napon belül bocsássa az igénylő helyi önkormányzati képviselő rendelkezésére. A kormányhivatal nem vitatta az elsőfokú ítéletet, hanem végrehajtotta. Ezt a kormánymegbízott figyelmébe ajánlom, miután csalódottan, de nem meglepve tapasztalom, hogy Alakszai Zoltán láthatóan nem tekinti kötelességének a városunkban élők szolgálatát: a miskolciakat annyira sem becsüli, hogy közérdekű információval lássa el őket.

Együttérzésem fejezem ki a 30 ezer, koronavírus fertőzésben elhunyt honfitársam hozzátartozóinak, és szolidaritást vállalok minden embertársammal, akiknek el kellett szenvedniük a járvány és a vele járó gazdasági válság negatív hatásait.

Bazin Levente

Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője”

 

Exit mobile version